Rétvári szerint a Frontex új vezetője nem a határvédelmet, hanem az illegális migrációt erősítené

2023. január 30. – 11:23

Másolás

Vágólapra másolva

Abszurdnak nevezte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) új vezetőjének nyilatkozatát. Rétvári Bence szerint „egészen abszurd, hogy valakik, akik a határ védelme miatt vannak ott, azok nem a határt védik, nem visszafordítják azokat, akik illegálisan, a zöldhatáron akarnak átjönni, hanem jogi segítséget nyújtanak az országba való belépéssel kapcsolatban” – idézte az MTI Rérvárit.

Értelmezése szerint ugyanis Hans Leijtens ilyen felfogásban működtetné a Frontexet. A holland kinevezett január közepén arról beszélt, hogy a szervezet nem asszisztálhat illegális kitoloncoláshoz, tiszteletben kell tartania az alapvető emberi jogokat, átláthatóan kell működnie, és vissza kell szereznie a bizalmat.

A Frontex éléről tavaly áprilisban volt kénytelen távozni a francia Fabrice Leggeri, mert az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vizsgálata szerint a szervezet több esetben részt vett illegális kitoloncolásban, vagy szemet hunyt felette. Ez történt többek között az Égei-tengeren, ahonnan a görög partiőrség többeket Törökországba szállított vissza. Az OLAF szerint ezt a Frontexnek meg kellett volna akadályoznia, és ki kellett volna vizsgálnia a jogsértéseket. Hasonlóan kellett volna eljárnia a Líbiába irányuló illegális visszatoloncolásokkal – azaz a hajók, csónakok még tengeren való visszafordításával –, miután tudható volt, hogy a polgárháborús észak-afrikai országban kínzásoknak, kiszolgáltatottságnak lesznek kitéve a visszaszállított menedékkérők.

Leijtens nyilatkozata lényegében ezzel a jelentéssel áll összhangban. Nem a kitoloncolás ellehetetlenítéséről, hanem annak illegális formájának felszámolásáról beszélt. A Frontex elszámoltathatóságáról és működésének jogalapjáról több irányelv és a tagállamok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács rendelete rendelkezik, amelyet konszenzussal, tehát a magyar kormány tagállami jóváhagyásával fogadtak el.

Rétvári nehezményezte, hogy az új vezető olyan országból jött, amelynek nincsen szárazföldi határa EU-n kívüli országgal. Szerinte jobb lett volna, ha az új vezető a határvédelmi ügynökség élére egy olyan országból érkezik, amelyik közelebb van a migrációs útvonalba eső határhoz.

Fabrice Leggeri áprilisi lemondása után a szervezet ideiglenes vezetője a litván Aija Klanaja volt, aki azonban az OLAF vizsgálatának fókuszába került még novemberben. Részleteket nem közöltek az ügyről, amely önmagában lehetetlenné tette, hogy Klanaja maradhasson a Frontex élén, ahol őt márciusban váltja Leijtens.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!