Légitámadásokat átélt delfinek nyugtatják a traumatizált katonákat Harkivban

Az utolsó delfinshow februárban volt. Az épület üvegfalait azóta homokzsákok védik, már amennyi maradt a harkivi delfinárium üvegeiből, amelyek egy részét OSB-lapokkal pótolták. Repeszektől törtek be, ahogyan a bejárat előtt álló műanyag delfin feje is. A park, ahol a Nemo delfinárium van, szinte néptelen. De a delfinek kerregése és a belugák távolra hasító üveghangja már messziről visszhangzik.

Kevesebben vannak, mint a háború előtt, mert hat delfint átmenekítettek a romániai Konstanca delfináriumába, de a tonnás belugákat és a féléves kicsinyüket nevelő delfinpárt nem lehetett elszállítani. Hol technikai akadálya volt, hol a háborús helyzet tette lehetetlenné a kimenekítést, most pedig már nem is annyira égető a dolog, miután a hónapokon át légicsapásoktól fenyegetett Harkiv – amelynek különösen az északkeleti, egykor csaknem félmilliós kerülete szenvedett súlyos károkat az orosz nehéztüzérség támadásaitól – most már távolabb került a fronttól.

A szeptember eleji ukrán ellentámadással északon az orosz határig, keleten 100-130 kilométerig sikerült visszaszorítani az orosz erőket (erről itt olvashatják elemzésünket).

Tetoválás az óvóhelyen

„Amikor elhúztak a vadászgépek, azt hittem, leszakad a medence felett a tetőponyva. Rohantunk ki etetni, este már csak zseblámpával, jött a vadászgép, dobtuk el a vödröket, aztán, ha csend lett, mentünk vissza a medencéhez”

– emlékezett vissza a legsúlyosabb napokra Vlagyiszlav Litnyovszkij. A fiatal gondozó egy időben haza sem ment, a delfinárium alagsorában húzta meg magát több munkatársával együtt.

Orosz anyanyelvű, mint Harkiv nagy része volt, de sosem érezte, hogy ettől ő orosz lenne, pláne olyan, aki vágyna az orosz állampolgárságra. (Eközben Moszkva a megszállt Herszonban, Zaporizzsja megye déli részében, továbbá az Oroszország által függetlennek elismert Donyecki és Luhanszki Népköztársaságban (DNR, LNR) épp népszavazást tart orosz katonák árnyékában arról, hogy a megszállt területek csatlakozzanak Oroszországhoz.)

Vlagyiszlav inkább a delfinárium óvóhelyén a karjára tetováltatta az egyik legnagyobb háborús szlogent, a Kígyó-sziget ukrán katonáinak válaszát a megadást követelő orosz felszólításra: „Orosz hadihajó, húzz a f…ba”. (A szigetet egyébként az orosz erők hiába foglalták el, végül kénytelenek voltak elhagyni.)

„Ezt üzenem az oroszoknak. Igen, ha az ő nagyszerű szűrőtáborukba kerülnék, meg is halhatnék. De inkább halok meg ukránként, mint élek rabszolgaságban.”

A háború a delfineket is megviseli

Mivel a légitámadások idején is a delfinekkel volt – elmondása szerint az elmúlt hét hónap alatt csak hat napot volt távol az állatoktól –, pontosan látta rajtuk a zavart és a félelmet.

„Volt, hogy 20-30 percre alámerültek, és csak feküdtek a medence alján. A dörgés egészen messziről is hallatszik, különösen ilyen érzékeny állatoknál, mint a delfinek, akik még a kis delfin szívhangját is meghallják a vemhes nőstényben, és olyankor óvatosabban is bánnak vele”.

Most jóval nyugodtabbak a delfinek és a belugák is. Vidáman cikáznak a vízben, labdáznak, ugrálnak – és esznek. Nem is keveset, naponta két mázsa apróhal megy el, ami csak önmagában napi 12 ezer hrivnyát – egy hrivnya 10 forint – emészt fel.

Ez csak töredéke a költségeknek, felesleges is sorolni, elég annyi, hogy a békebeli 24 fok helyett 17 fokon tartják a hárommillió literes medence vizét – nem mintha ez a delfineknek, pláne a belugáknak gondot jelentene. Inkább csak a vendégek kedvéért volt így, belőlük viszont most kevés van, így bevételből is.

Gyerekek helyett katonák delfinháton

Komplett delfinterápia programok épültek külföldi vendégekre, ők most értelemszerűen nincsenek. Helyiek sem sokan jönnek: aki a városban maradt, annak sem az a legfontosabb, hogy 2 ezer hrivnyát delfinekkel úszásra költsön. Egy-egy gyerek azért akad, aki ezt kapja születésnapjára.

Megjelentek viszont a frontról visszatérő katonák, akiknek traumáira szintén jótékony hatással lehetnek a foglalkozások.

„Már megsimogatni is megnyugtató egy delfint vagy belugát. A belőlük áradó energia, a velük való úszás öröme, az állatok kedvessége rengeteget jelent. Volt, aki a frontról, volt, aki sérülés után a kórházból jött hozzánk, mindenki egy kicsit más emberként ment innen el” – mondta Vlagyiszlav, aki annak idején egy delfinshow látogatójaként döntött úgy, hogy a delfináriumban szeretne dolgozni.

Vele együtt most tizenhárman maradtak a magántulajdonban lévő komplexum fenntartására. A munkatársak többsége elhagyta a várost, volt, akinek az otthona is megsemmisült.

A delfinárium ellátása a háború ellenére folyamatos. A napi két mázsa hal beszerzése szinte sosem akadt el, igaz, ehhez a legkeményebb időszakban rendszeresen orosz tüzérségi támadás alatt lévő területeken kellett átautózni. Az áramellátás is csak egyszer állt le, amikor támadás érte a város hő- és áramfejlesztő erőművét.

„Akkor aggódtunk, de a közműdolgozók igazi hősök, hét óra alatt megoldották a problémát”. Mostanra pedig a biztonság is nagyobb, a szeptemberi ukrán ellentámadással visszaszorított orosz megszállók tüzérsége kevéssé éri el a várost.

„Most még valahogy áttelelünk, gondoskodunk az állatainkról. Bízom benne, hogy hamarosan győzünk, az emberek visszatérnek a városba, és mi újra dolgozhatunk, ahogy a háború előtt” – mondta Vlagyiszlav. Hogy ez az idő mikor jön el, persze kérdés. Miközben beszélgettünk, a légiriadót jelző szirénák kétszer is felzúgtak a város felett.

Egy rövid videót is készítettünk a delfináriumban, amiben megszólal a gondozó is, és azt is bemutatjuk, hogyan viselkednek a delfinek és a belugák az emberek közelében: