Elviszünk pár ezer kilométerre Oroszországba, majd meséld el a kameráknak, milyen jó neked

Zsannának és családjának szerencséje volt. Véletlenül meghallották, hogy az orosz katonák róluk beszélnek, arról, hogy egy Japán melletti, távoli orosz szigetre deportálják majd őket.

Mindez egy úgynevezett szűrőtáborban volt, ahol Zsannáék a sorukra vártak. Ilyen, oroszbarát donbaszi területeken, iskolákban, sportközpontokban, kulturális központokban sebtében kiépített hatósági állomásokra szállítják el Mariupolból és más kelet-ukrajnai városokból az oroszok a menekülni kénytelen ukránokat.

A rosszul felszerelt, borzasztó körülmények között működő, zsúfolt, járványokkal sújtott központok feladata, hogy átvilágítsa az embereket.

Orosz katonák, FSZB-sek nézik át a telefonjaikat, kapcsolatrendszerüket, chateléseiket, posztjaikat, tetoválásaikat, átvizsgálják és kihallgatják őket, hogy kapcsolódnak-e az ukrán államhoz, fegyveres erőkhöz, jelentenek-e veszélyt az orosz állambiztonságra, aztán eszerint jelölik ki a további sorsukat. „Szűrő”, mondják az oroszok, hogy kiszűrje azokat, akik magukat menekültnek álcázva, ellenségként mennének Oroszországba. Ezekből a táborokból a kényszerű továbbút ugyanis csak Oroszország irányába visz. Az Egyesült Államok július eleji közlése szerint mindeddig 18 ilyen tábort azonosítottak.

Noha a táborokban nincsenek szó szerint bezárva az emberek, az irataikat elveszik tőlük, és a megfelelő pecsét nélkül nem sok esélyük van távozni a katonákkal teli ingatlanokból. Zsanna és családja a véletlenül kihallgatott beszélgetés után mégis ki tudott szökni egy hátsó ajtón, busszal az orosz Taganrogba, aztán vonattal Vlagyikavkazba, onnan pedig a grúziai Kazbegi faluba mentek. Ők jól megúszták ahhoz képest, ahogy járhattak volna a távoli orosz szigetre való deportálással.

Mondd kamerába, hogyan mentettünk meg

A Politicónak a mariupoli, kétgyermekes Okszána és unokahúga, a 24 éves Daria mesélte el a történetüket. Óvóhelyen ültek hetekig, majd amikor előbújtak, orosz katonákkal találkoztak. A katonák buszra ültették őket, elvitték egy szűrőtáborba, majd a kihallgatásuk után megkapták a „megfelelt” pecsétet, azután folyamatos megállásokkal és újbóli kikérdezésekkel Oroszországba, Taganrogba vitték őket.

Taganrog kulcsfontosságú város az összes ukrán beszámoló szerint. A szűrőtáborokból a novoazovszki határátlépés után ez az a megálló, ahonnan a szerencsések maguk utazhatnak tovább amerre akarnak, a kevésbé szerencséseket innen viszik tovább Oroszország belsejébe.

Mivel az ukrán bankkártyák nem működnek Oroszországban, és kevesen vannak felkészülve arra, hogy legyen náluk dollár, sokan nem tudnak egyedül továbbutazni. Dariának szerencséje volt, barátok és orosz önkéntesek segítségével egy vonatjegy összejött neki Moszkváig, majd Szentpéterváron át Észtország felé elhagyta az országot.

Okszánát viszont Vlagyimir városába vitték az oroszok, 1400 kilométerre Mariupoltól. Ott tévéstáboknak kellett elmondaniuk, mennyire jól bántak velük az oroszok, majd kaptak 10 ezer rubelt, ami körülbelül 70 ezer forint. Egy kis szobában kellett lakniuk, állandóan kihallgatásra vitték őket, a gyerekeket az iskolában zaklatták, ukránellenes tananyagot kellett tanulniuk. Aztán megint tévékameráknak kellett elmondaniuk, hogyan mentette meg őket az orosz hadsereg. Ekkor lett elegük, megszöktek. Útlevél híján nem jutottak át a határon, úgyhogy végül más módon tudtak Lettországba menni, de Okszána nem akarja elmondani, hogyan, nehogy az oroszok lezárják ezt a lehetőséget mások elől.

Andrej szinte pontról pontra ugyanezt élte át, ő az anyósához, Voronyezsbe tudott utazni Taganrogból, de látta, hogy akinél nem volt pénz vagy irat, azokat erővel elvitték Penzába, sok száz kilométerre az ország belseje felé.

Dmitrij is Taganrogban volt, amikor hallotta a hangosbeszélőben, hogy vonat indul Jaroszlavl felé, Moszkván túlra. Felszállt rá, Jaroszlavl mellé, egy Szaharezs nevű szabadidőközpont-táborba vitték, több száz társával együtt. Ott menekültként regisztrálták őket, felvették a biometrikus adataikat, orosz bankkártyát és állásajánlatot is kaptak. Meg persze megint kihallgatták őket. „Nagyon szervezett volt. Szerintem asszimilálni próbáltak minket”, mondta Dmitrij a CNN-nek. Ő végül Moszkvába utazott vonattal, onnan Szentpétervárra, majd az észt határra.

7000 kilométerre

A France24-nak nyilatkozó 38 éves könyvelő, Tetjána heteket ült a mariupoli pincékben, majd azt mondta, hogy ez így nem mehet tovább, muszáj elmenekülnie a városból. Elment egy – mint kiderült – oroszbarátok kezén lévő kimenekítőponthoz, ott azt mondták neki, csak Oroszország felé tud menekülni. A hír sokkolta. Így járt a lapnak nyilatkozó 23 éves Ivan Druz és féltestvére is, akik több helyen is próbáltak kijutni az oroszok által felügyelt területről, de nem engedték nekik.

„Kifárasztanak, aztán azt mondják, csak egy irányba lehet menni”

– mondta Druz.

Mindannyiuk útvonala Taganrog, majd Vlagyimir lett végül a „szűrés” után, innen Druzékat még tovább vitték egy Murom nevű városba, 130 kilométerre, ahol egy menekültszállás volt a végcél. Végül orosz barátok segítségével mindannyian el tudták hagyni az országot.

Akiknek nincsenek kapcsolataik, vagy nem ennyire merészek, és az orosz részeken ragadnak, azokról nemigen érkezik hír, ők nem tudnak nyugati újságírókkal beszélni. Az ukrán hírszerzés szerint ezeknek a szegény területekre szétszórt ukránoknak azzal a feltétellel ajánlanak munkát az oroszok, hogy két évig nem költöznek el. „Túsznak használják őket az oroszok, hogy nyomást gyakoroljanak Ukrajnára”, mondta az ukrán kormány.

A Politicónak az ukrán emberi jogi biztos, Ljudmilla Gyeniszova mutatott a hírszerzésük által megszerzett dokumentumokat, miszerint Oroszországban rendszerszinten készültek az ukránok szétszórására: az „ideiglenes fogva tartó központok” 100 százalékos kiépítésére február 21-e volt a határidő, ez három nappal a háború kezdete előtti időpont. Egy másik papír szerint február 26-án 36 oroszországi helyszínen, 377 ideiglenes központban voltak felkészülve 33 146 ukrán befogadására. Ezek a központok nyolc orosz szövetségi körzet közül ötben vannak jelen,

beleértve a távoli Szibériát és a Távol-keleti szövetségi körzetet is. Vannak olyanok, amelyek 7000 kilométerre vannak Mariupoltól.

A lap azt írja, nem tudták független forrásból megerősíteni a dokumentumok valódiságát, de azok tartalma egybevág amerikai és más nyugati hírszerzési információkkal.

Minden gyanús, ami ukrán

Ahhoz, hogy valaki egyáltalán Oroszországba eljusson, át kell menni a szűrésen, ami minden beszámoló szerint kemény, megalázó dolog, és maguk a központok is borzalmas helyek.

A mariupoli, 60 éves Olena a 65 éves nővérével és annak 70 éves férjével hagyta el a várost. A nikolszkei táborba kerültek, a padlón, majd egy padlóra tett kartonpapíron aludtak. Csak pár napig kaptak ételt, utána a menza bezárt, és az oroszok azt mondták, mindenki keressen magának ennivalót. Olenának a kihallgatásnál le kellett vennie a blúzát, mert az orosz kihallgató szerint meg kell nézni, nincsenek-e zúzódások a vállán, az ugyanis arra utal, hogy mesterlövész a 60 éves nő.

A mintegy félórás „szűrésre” van, ahol csak egy-két napot, máshol viszont akár heteket is kell várni. Makszim és Julija a 347-es sorszámot kapták Mangus városában. A szám mindennap kettőt-hármat ment előre. Végül úgy tudtak hamar átesni rajta, hogy a nő cukorbeteg, és fogytán volt az inzulinjuk.

A szűrésen a beszámolók szerint ujjlenyomatot vesznek, a férfiakat levetkőztetik, ukrán nacionalista tetoválást vagy harci sérülést, fegyverhasználat nyomát keresve rajtuk. Nem ritka a verés, megalázás. Mindenkit kikérdeznek, hogy ő vagy ismerőse szolgált-e az ukrán seregben. Megnézik az emberek telefonját, a kapcsolataikat, az üzeneteket.

Mivel már mindenki tudja, hogy mi vár rájuk, az emberek előzetesen szinte mindent letörölnek a telefonról, nehogy bármire ráfogják, hogy nacionalista tartalom vagy chat.

Nem nézik jó szemmel a katonák az ukrán népviseletet, népi hímzést, bármiféle népi jellegű tartalmat, de volt, akinek egy „amerikai” sas tetoválás miatt kellett magyarázkodnia.

Volt olyan franciatanárnő, akin francia nyelvű „La vie est belle”, „Az élet szép” tetoválás volt, neki elkezdték azt mondogatni az orosz katonák, hogy ez nem is francia, biztos németül van a tetoválás, és náciszimpatizáns a nő.

Eltűnések, gyilkosságok

Sokan azok közül, akik nem mennek át a „szűrésen”, azaz akinél kapcsolódási pontot vélnek találni az ukrán kormányhoz, fegyveres erőkhöz, nacionalistákhoz, egyszerűen nyom nélkül eltűnnek, mások csendben elenyésznek ezekben a „táborokban”, figyelmeztet a Human Rights Watch.

A cikkünkben korábban megszólaló 60 éves Olena azt mondta, a vele párhuzamosan zajló kihallgatáson látta, hogy egy férfinál ukrán címeres kulcstartót találtak, ezután a férfit négyen jól megverték, és kabát-sapka nélkül kidobták a nulla fok alatti hőmérsékletre.

A Human Rights Watchnak dolgozó Loksina a CNN-nek azt mondta, Mariupolból férfiak százait hurcolták el, ők két kelet-ukrán településen, Bezimennében és Kazatszoéban (Kozats’ke) voltak több mint egy hónapig úgy, hogy az útlevelüket elvették, és nem tudták, mi lesz velük. A kazatszoeiek végül szabadon távozhattak, a bezimenneiekről azóta sem tudni.

Ott egypár ukrán férfi lefilmezte a körülményeket, és a videót feltöltötte a netre. Amikor ez kiderült, a férfiakat elvitték. Nem hivatalos információk szerint oroszbarát területeken zárták őket börtönbe tiltott helyen való filmezésért és hamis hírek terjesztéséért.

Bezimennében ragadt a CNN-nek nyilatkozó húszéves Karina apja is, aki nem ment át a szűrésen. A májusi nyilatkozat idején már egy hónapja rostokolt a „fogadóközpontban”, ahol sem zuhanyzó, sem rendes vécé nem volt, gyógyszereket nem kaptak, börtönkoszt minőségű az étel, és a földön, székeken, illetve a szerencsések matracon aludtak.

Az ugyanebben a cikkben megszólaló Marija Vdovicsenko azt mondta, meghallott egy beszélgetést, amiben a katonák egymás között arról beszéltek, mi van azokkal, akik nem mennek át a szűrésen.

Egyikük közölte, hogy tízig számolta a megölt embereket.

Milliónál is többen

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közlése szerint csaknem 2 millió ukránt hurcoltak el erőszakkal a lakóhelyükről az oroszok, és ukránok tízezrei vannak szűrőtáborokban.

„Ezek a deportált emberek meg vannak fosztva a kommunikációtól, az igazolványukat elvették, meg vannak fenyegetve és Oroszország távoli vidékeire vitték őket, hogy a lehető legnehezebb legyen visszatérniük az anyaföldre”, mondta Zelenszkij.

Az Egyesült Államok friss jelentése szerint Oroszország a háború kezdete óta 900 ezer és 1,6 millió közötti ukránt deportált, köztük 260 ezer gyereket. A számok nagyságrendileg egybevágnak a Moszkva által közöltekkel, csak épp a Kreml szerint ők mindannyian saját akaratukból távoztak Ukrajnából Oroszországba, vagy egyenesen kimentette őket az orosz hadsereg. Mihail Mizinycev orosz vezérezredes azt mondta, 2,359 millió ukrán menekült költözött Oroszországba, köztük 371 925 gyerek.

Az ukrán ügyészség a gyerekek deportálása miatt egy 1948-as nemzetközi szerződésre hivatkozva népirtás gyanújával vizsgálódik.