Putyin találkozott Hszi Csin-pinggel, de alig kapott többet egy nesze semminél

Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár és államfő 2020 januárja óta először hagyta el Kínát, közép-ázsiai útjának leginkább várt részeként pedig rögtön Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is találkozott.

A nagy várakozások ellenére azonban az ankét nem hozott különösebb újdonságot vagy meglepetést:

Kína nem állt be nyíltan Moszkva mögé, és továbbra sem akar az ukrajnai agresszió tevékeny támogatójává válni. Viszont a két elnök azért azt is megerősítette, hogy a világpolitika fő problémája még mindig az amerikai hegemónia, ennek ellenzésében pedig továbbra is számítanak egymásra.

Hszi közép-ázsiai vizitje mindazonáltal nemcsak Putyinról szólt, hanem Peking közép-ázsiai kapcsolatépítéséről, ami már csak azért is érdekes, mert az ukrajnai invázió Moszkva gazdasági befolyását és politikai renoméját is megtépázta a hagyományosan posztszovjet orosz befolyási övezetként kezelt Közép-Ázsiában, miközben Kína igyekszik magát a befektetéseket, kereskedelmi lehetőségeket és ezáltal fejlődést és békét hozó jóságos hatalomként eladni a térségben.

Sanghaji együttműködés Szamarkandban

A kínai pártfőtitkár szerdán először Kazahsztánba látogatott, majd csütörtökön és pénteken Üzbegisztánban, Szamarkand városában vett részt a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) csúcstalálkozóján.

A kormányközi szervezetet eredetileg Kína, Oroszország, valamint a négy közép-ázsiai posztszovjet állam – Kazahsztán és Üzbegisztán mellett Tádzsikisztán és Kirgizisztán – alapította 2001-ben, de azóta rendes tagként csatlakozott hozzá India, Pakisztán és Irán, megfigyelői státusban pedig Afganisztán, Mongólia és Belarusz is. A szervezet párbeszédpartnerei között van továbbá Törökország, Azerbajdzsán, Örményország, Srí Lanka, Kambodzsa és Nepál is.

Hszi bezárkózása mögött a fő indok természetesen a koronavírus-járvány volt: a kínai pártállam – amely a mai napig kiterjedt, olykor milliókat érintő lezárásokkal reagál néhány pozitív tesztre – a kezdetektől erősen óvta a vírustól idős felső vezetőit, ezért a rizikós külföldi látogatások sokáig fel sem merültek mint opció. Természetesen számos híresztelés kapott szárnyra arról is, hogy Hszi az esetleges pekingi hatalmi harcok, illetve – a kevésbé merész találgatások szerint – a kommunista párt közelgő őszi kongresszusa előtti politikai játszmák lezavarása miatt nem akarja elhagyni az országot.

Ezen spekulációk valóságtartalmától függetlenül a közép-ázsiai látogatás mindenesetre jelzi, hogy Hszi hatalmára nem leselkedik semmiféle veszély, és a korábbi várakozásoknak megfelelően vélhetően a két ötéves pártfőtitkári ciklus után távozó két elődjével ellentétben ő legalább egy harmadik ciklusra is marad a párt és az állam élén.

Retorikailag is hűvös

A kínai pártállami média és a kormányzat előszeretettel visszhangozta az orosz propagandát – egyebek mellett azt az álhírt is gond nélkül terjesztették, hogy az Egyesült Államok vegyifegyver-laborokat üzemeltetett Ukrajnában –, és az Egyesült Államokat és a NATO-t hibáztatta a konfliktusért, amiért azok „sarokba szorították” a szegény védtelen Oroszországot.

Az utóbbi narratívát a napokban a kínai felső vezetés is elismételte: Li Csan-su, a Kínai Kommunista Párt egyik legbefolyásosabb tagja, a párt legfőbb döntéshozó szervének, a Politikai Bizottság hét tagú Állandó Bizottságának a tagja múlt heti moszkvai látogatása során arról beszélt, hogy az Egyesült Államok és a NATO növekvő jelenléte az orosz határ mentén fenyegetést jelent az orosz nemzetbiztonságra nézve, ezért Peking megérti, hogy Moszkva megtette az alapvető érdekei védelmében szükséges lépéseket, és támogatja az orosz politikát.

Az orosz kormány és a média nagyobb feneket kerített Li nyilatkozatának, szemben Kínával, ahol a Li látogatásáról szóló hivatalos beszámolókban Ukrajnáról nem is volt szó. Az utóbbi, kimért hozzáállást követte Hszi Csin-ping is, akinek nyilvános beszédében a kínai állami hírügynökség beszámolója szerint említés szintjén sem szerepelt Ukrajna, a NATO vagy az Egyesült Államok.

Csupán olyan szóvirágok utalnak a helyzetre, miszerint Kína és Oroszország nagyhatalmi szerepükkel járó felelősségüket vállalva arra törekednek, hogy stabilitást és pozitív energiát hozzanak a változások és társadalmi felfordulás sújtotta világba.

Bár a találkozó után kiadott kínai kommüniké is megismételte, hogy a két ország támogatja egymást az alapvető érdekeik védelmében, Hszi szavait nehéz az ukrajnai orosz invázió támogatásaként értelmezni.

Vlagyimir Putyin a találkozón kissé defenzíven azt mondta, megérti, hogy Kínának vannak „kérdései és aggodalmai” a konfliktust illetően, de azt is kiemelte, hogy „nagyra értékeljük kínai barátaink kiegyensúlyozott álláspontját az ukrajnai válsággal kapcsolatban”. Emellett elismételte a kötelező szólamokat arról, hogy támogatja az egy Kína elvet, amelynek pekingi értelmezése szerint Tajvan a Kínai Népköztársaság része, valamint elítéli az Egyesült Államok provokációit.

Korlátok és érdekellentétek

A mostani találkozó is jelezte, amiről februárban, a pekingi olimpia megnyitója – és az ukrajnai orosz agresszió előtt – tartott legutóbbi Hszi–Putyin csúcs idején részletesen is írtunk: az orosz elnök hiába beszélt a két ország határtalan barátságáról, a valóságban egy korlátozott érdekszövetségről van szó, ahol a felek érdekei számos kérdésben, mindenekelőtt a sátáni amerikai imperializmus ellenzésében erősen egybevágnak, de számos más kérdésben számottevő távolság van közöttük.

Az egyik ezek közül pont a közép-ázsiai térség feletti gazdasági befolyás kérdése. Moszkva hagyományosan saját posztszovjet befolyási övezeteként tekint a területre, a helyi diktatúrák azonban ebből egyre kevesebb hasznot látnak, és az ukrajnai invázió fényében a korábbiaknál is nyíltabban mozgolódnak az orosz függéssel szemben. Kína az utóbbi években a régi Selyemút felélesztésére tett kísérletei következtében egyre jelentősebb befektetőként és kereskedőként jelent meg a térségben, és a mostani út előtt Hszi neve alatt kiadott írások is a Kína és Kazahsztán, valamint Üzbegisztán közti történelmi kötődést, a kínai befektetések fontosságát és közös hasznát hangsúlyozták. Találkozott továbbá a türkmén, az azeri, a belarusz, a tádzsik és a kirgiz rezsim vezetőjével is, és tartottak egy háromoldalú mongol–orosz–kínai találkozót is.

Hszi útja legalább annyira szólt ezen kapcsolatok – az orosz érdekkel nem feltétlenül egybevágó – megerősítéséről, mint a Putyinnal való dacszövetség masszírozásáról.

Kína eleve nem geopolitikai blokként tekint az SCO-ra, hanem a közvetlen szomszédságának biztonsági és gazdasági ügyeit megvitató fórumként, nyilatkozta Jü Csie, a brit királyi külügyi intézet, a Chatham House szakértője. A szervezet potenciális geopolitikai erejének korlátait jelzi, hogy annak két, a csúcson részt vevő párbeszédpartnere, Örményország és Azerbajdzsán között éppen a napokban törtek ki határvillongások; India és Pakisztán régi ellenségek; Törökország pedig NATO-tag, még ha az utóbbi időben a fekete bárány szerepére is pályázik az észak-atlanti szövetségen belül.

Az ukrajnai fronton Harkiv megyében az utóbbi hetekben elszenvedett orosz veszteségek (részletes elemzésünket itt olvashatják) a kapcsolat eleve méretes aszimmetriáját is felerősítették. Bár Oroszország szereti világhatalomként kezelni magát, katonai, gazdasági és politikai ereje nem mérhető Kínáéhoz, és a jelenlegi helyzetben is Moszkva az, akinek nagy szüksége lenne a kínai segítségre. Kína viszont összetettebb globális ambíciókkal és érdekekkel bír, és a jelek szerint nem akar a kelleténél nagyobb erőforrásokat és politikai tőkét pazarolni Putyin pénzügyileg és a nemzetközi presztízs szempontjából is költséges, de nem különösebben eredményes katonai kalandjára.

„Nem gondolom, hogy Hszi Csin-ping kész jelentősebb támogatást nyújtani Vlagyimir Putyinnak. Oroszország számára azonban nagyon fontos, hogy azt mutathassa, vannak még barátai, nincs elszigetelve, a világ egyes részein továbbra is tárt karokkal várják”

– mondta a New York Timesnak Temur Umarov, a Carnegie nevű amerikai agytröszt kutatója. Szergej Radcsenko, a Johns Hopkins Egyetem történészprofesszora a kínai és orosz kommüniké összehasonlítása alapján pedig azt írta, „Putyin kétségbeesettnek tűnik. Hszi osztja a lapokat. A kapcsolat nagyon gyorsan nagyon-nagyon egyoldalúvá kezd válni.”

Az oroszok jelentősebb támogatása egyrészt felvetné a veszélyét, hogy kínai cégek is nyugati szankciókba futnak, amit az amúgy sem rózsás gazdasági helyzetben szeretnének elkerülni; másrészt Kína igyekszik azt a benyomást kelteni a globális dél országaiban – Afrikában, Dél-Amerikában, a Közel-Keleten –, hogy szemben a gyarmatosító nyugati világgal, Peking a fejlődő világ képviselője, tagja és barátja. Ebbe az antiimperialista imázsba még úgy is kevéssé fér bele egy szuverén állam lerohanásának nyílt támogatása, hogy ezeken a helyeken a politika és a közvélemény jelentős része osztja a NATO-t és az Egyesült Államokat kárhoztató narratívát, és álszentnek tartja a rutinszerűen háborúzó Amerika felháborodását.

Evan Feigenbaum, a Carnegie elnöke szerint Kína egyfelől diplomáciai támogatást nyújt Oroszországnak és kiáll a Peking–Moszkva tengelyt összetartó fő érdek, azaz az Egyesült Államok és a tágabb értelemben vett nyugati világ ellensúlyozása mellett. Ugyanakkor nem akar a kelleténél nagyobb költségeket vállalni ennek érdekében, így például nem igyekszik anyagilag támogatni Oroszországot az ukrajnai háborúzásban, Közép-Ázsia és a globális dél az orosz háborúzás miatt aggódó országait pedig a békéről és stabilitásról szóló szólamokkal akarja meggyőzni róla, hogy nem áll az agresszió pártján.

Mérsékelt gazdasági támasz

Ezzel együtt annak sincs jele, hogy az ukrajnai háború bármiféle törést okozott volna Peking és Moszkva viszonyában, vagy hogy az orosz kapcsolat elvesztette volna a stratégiai értékét Kína számára. A két ország alapvető külpolitikai céljai és elképzelései – az amerikai/nyugati hegemónia megtörése, a nyugati világ globális befolyásának csökkentése és a hozzájuk hasonlóan gondolkodó, jellemzően autokratikus déli és keleti országok összeboronálása – egyeznek, a februári pekingi csúcson deklarált érték- és érdekközösség nem változott.

Kína kereskedelmi téren is adott valamennyi támaszt Oroszországnak. Oroszország kínai exportja értékalapon jelentősen nőtt idén, miután az ázsiai ország jóval több orosz olajat vásárol, mint tavaly: júliusban 49, augusztusban 59 százalékkal volt magasabb Oroszország kínai exportja, mint 2021 azonos hónapjában.

A Kínából származó orosz import a februári inváziót követő hetekben jelentősen csökkent, miután az amerikai és európai pénzügyi szankciók és kereskedelmi korlátozások a kínai vállalatokat is elérték. A nyári hónapokra a helyzet sokat változott: Oroszország kínai importja júliusban 22, augusztusban 26,5 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest a Reuters számításai szerint.

Áprilisban, a nyugati szankciók és exportkorlátozások bejelentését követően 90 százalékkal csökkent az orosz mikrocsipimport, miután az amerikai és európai uniós büntetéstől tartva mind a nyugati, mind az ázsiai, mind a kínai cégek igyekeztek távol tartani magukat az orosz piactól. Ahogy a szankciók és exportkorlátozások pontos köre világosabbá vált, a kínai cégek lassan elkezdtek visszatérni az orosz piacra, és átvették a nyugati vállalatok által hagyott űrt. Míg a kínai félvezetőexport más országok irányába 30-40 százalékkal nőtt, az orosz viszonylatban háromszorosára emelkedett.

Ez azonban a teljes orosz csipigény csak egy részét fedezi, és a tágabb ipari és elektronikai alkatrész és termékhiány kivédéséhez nem elég.

Más termékkategóriákban ráadásul messze nem ilyen erős a kínai exportnövekedés, amihez a kínai vállalatok óvatossága mellett természetesen az orosz fogyasztók romló anyagi helyzete is hozzájárul. A pénzügyi adatok alapján a befektetések belassultak, az infrastrukturális projektek leálltak, és a határon átívelő banki hitelezés sem bővült számottevően, derül ki egy augusztusi áttekintésből. Azaz az import terén a kínai gazdasági támasz nem elhanyagolható, de nem ellensúlyozza a nyugati kereskedelem teljes leállását.

Romló kilátások

A növekvő orosz exportadatok legalább annyira szólnak a nyerészkedésről, mint a nagylelkű segítségről: Oroszország iparági szereplők szerint a világpiaci árnál jó 30 százalékkal olcsóbban kénytelen adni az olajat Kínának, azaz a kínai vállalatok igyekeznek kihasználni, hogy a nyugati piacok lassú bezárulásával az orosz energiaexportőrök a konkurenciánál kiszolgáltatottabb helyzetben vannak.

E téren a másik probléma Putyin számára, hogy önmagában a kínai piac sem fogja kisegíteni, ha a jövő év elején életbe lépnek az orosz olajbehozatalra vonatkozó európai uniós szankciók, valamint a hét nagy fejlett gazdaság, a G7 által az orosz olajra kivetett ársapka.

Kínába jóval hosszabb ideig tart és jóval drágább az olaj szállítása, a szállítási kapacitások pedig a hosszabb út miatt kisebbek. A Nemzetközi Energia Ügynökség becslései szerint jövő februárra az európai intézkedések miatt 17 százalékkal eshet az orosz olajexport volumene az idén februárihoz képest, ami napi 1,9 millió hordós kiesést jelent.

Moszkva helyzetét az is rontja, hogy a kínai gazdaság a járványügyi korlátozások és lezárások, valamint az ingatlanpiac gyengélkedése miatt nem muzsikál valami jól, emiatt az olajkereslet jelentős növekedésére sem lehet számítani. Ezt tetézik a nyugati gazdasági lassulással kapcsolatos várakozások, amelyek miatt a kőolaj világpiaci ára ma nagyjából azon a szinten mozog, mint az ukrajnai invázió előtti hetekben. A jövő kihívásainak súlyosságát jelzi, hogy az olajár csökkenése és az európai gázcsap letekerése miatt augusztusban az orosz energiaexport-bevételek jelentősen csökkentek. Emiatt a költségvetés a magas olaj- és gázárból összehozott többlete egy hónap alatt elpárolgott, a romló pénzügyi helyzet fényében az orosz költségvetési kiadásokat tíz százalékkal kell megvágni.

A szamarkandi csúcson napirenden volt még egy újabb orosz–kínai gázvezeték építése, amely Mongólián keresztül vezetne, bár itt egyelőre a megvalósíthatósági tanulmányról van szó, és a korábbi tapasztalatok alapján a vezeték megépítése évtizedes projekt lehet. Kína az első, 2019-ben átadott vezetéken is sokkal kevesebb orosz gázt importál, mint Európa, és újabban a cseppfolyósított földgáz iránti étvágya is mérsékelt, ami valamelyest megkönnyíti az európai ellátási helyzetet is.

Eddig a háborúzáshoz szükséges dologi segítség is elmaradt. Az amerikai hírszerzés szerint Moszkva gyorsan apadó katonai készletei pótlása végett már Iránnál és Észak-Koreánál is érdeklődött, Kínából azonban eddig nem kapott hadianyagot vagy hadianyag szállítására vonatkozó ígéretet.