Az örmények szerint megállapodtak a tűzszünetről Azerbajdzsánnal

2022. szeptember 15. – 08:43

Másolás

Vágólapra másolva

Egy magas rangú örmény tisztviselő szerdán késő este közölte, hogy megállapodtak a tűzszünetről Azerbajdzsánnal, ugyanakkor azeri részről egyelőre nem érkezett hír a tűzszünetről – írja a Reuters.

Orosz hírügynökségek idézték Armen Grigorjánt, Örményország Biztonsági Tanácsának titkárát, aki az örmény televíziónak nyilatkozott. „A nemzetközi közösség bevonásának köszönhetően sikerült megállapodni a tűzszünetről szeptember 14-én 20 órától. Reméljük, hogy Azerbajdzsán betartja ezt a megállapodást” – mondta.

Grigorij Karaszin, az orosz felsőház egyik vezető képviselője a RIA Novosztyi hírügynökségnek azt mondta, hogy a tűzszünet nagyrészt az orosz diplomáciai erőfeszítéseknek köszönhetően jött létre.

Örményország védelmi minisztériuma korábban azt közölte, hogy a határ menti területeken megszűnt a lövöldözés. Nikol Pasinján örmény miniszterelnök a jereváni parlamentben arról beszélt, hogy az erőszak e heti kezdete óta összesen 105 örmény katona halt meg. Azerbajdzsán kedden, a harcok első napján 50 azeri katona haláláról számolt be.

Azerbajdzsán és Örményország évtizedek óta harcol a többségében örmények lakta Hegyi-Karabahért, egy hegyvidéki enklávéért, amelyet Azerbajdzsán részeként ismernek el. A harcok először a szovjet uralom vége felé törtek ki, és az örmény erők az 1990-es évek elején nagy területeket vettek ellenőrzésük alá a környéken. Azerbajdzsán Törökország támogatásával 2020-ban hat hét alatt nagyrészt visszafoglalta ezeket a területeket.

Az összecsapások azóta is rendszeresek az azeri–örmény határon. Egy teljes körű konfliktus Oroszország és Törökország bevonását kockáztatná, és destabilizálná a kaukázusi olaj- és gázvezetékek fontos folyosóját.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!