A németek már riadóznak, de (még) nincs gázpánik Európában

„A helyzet súlyos, és közeleg a tél. Még ha most nem érezzük is, egy gázválságban vagyunk. A földgáz innentől hiánycikk. Az árak eleve magasak, és további áremelkedésre kell készülnünk. Ez hatással lesz az ipari termelésre, és súlyos teher lesz számos felhasználó számára” – ezt Robert Habeck német zöldpárti gazdasági miniszter mondta június végén, miután Oroszország váratlanul és jelentősen letekerte a Németországba szállított földgáz mennyiségét.

Az oroszok szerint karbantartási munkák miatt apadt el a gáz, a német kormány – amely évekig hangoztatta, hogy az oroszokkal való gázüzlet nem geopolitikai, hanem gazdasági kérdés – ezzel szemben azt állította, Moszkva gazdasági támadást indított Németország ellen, és a gázzal próbálja zsarolni őket.

Emiatt a német kormány másodfokú gázriasztást rendelt el, és belengette, hogy reális forgatókönyv a harmadik, ellátási problémákkal és állami gázszabályozással járó szint bevezetése is, amely elsősorban az ipari termelést érintené.

Bár ez még nem realitás, valós a félelem Európában, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a télre elzárja a gázt, és ezzel súlyos ellátási gondokat okoz majd a fűtési csúcsszezon idején. Egyelőre azonban a norvégok és a cseppfolyós földgáz behozatalának felpörgetése miatt messze nem tart itt a helyzet, hiába kezdték el tekergetni az oroszok a gázcsapot.

Riasztanak

A német gázriasztás második fokát abban a helyzetben lehet életbe léptetni, ha „fennakadás van az ellátásban vagy a kiemelten magas gázigény ellátási gondokhoz vezet, de a piac még képes kezelni a helyzetet külső beavatkozás nélkül”. Habeck szerint ez június végére teljesült is.

A gázenergia-termelést illetően ez nem okoz jelentős változást a márciusban bevezetett első riasztási szinthez képest, azt követeli meg a gázszolgáltatóktól, hogy működjenek együtt egymással az ellátási zavarok kiküszöbölése érdekében, tájékoztassák a kormányt a helyzetről, és tegyenek azonnali lépéseket a hálózatuk hatékonyságának és stabilitásának növeléséhez.

Ezzel együtt a második fokozat elrendelése nem volt ok nélkül: ez tette lehetővé a kormány számára, hogy elrendelje egyes leállított szénerőművek újraindítását. Miután a mindenkori német kormány, és különösen a nagyrészt atomenergia-ellenes mozgalomként alakult Zöldek rettenetesen (és hagyományosan Oroszországnál is sokkal jobban) félnek az atomenergiától, rövid távon nem is nagyon van más választásuk, mint az egyébként sokkal nagyobb környezeti és egészségi károkat okozó szénerőművek befűtése, amit illetően Németország évek óta kilóg a szénenergiát lassan maga mögött hagyó nyugati világból. A téli ellátást tovább nehezíti, hogy az év végéig Németország utolsó három atomerőműve is leáll, és nincs szó az üzemidejük meghosszabbításáról.

A harmadik fokozat akkor lép életbe, ha a piaci jellegű mechanizmusok nem képesek megbirkózni az ellátási gondokkal, és állami beavatkozásra van szükség a legfontosabb felhasználók ellátásának biztosítása érdekében. A harmadik szinten a gázelosztás állami szabályozás alá kerül, a német gázhálózatért felelős szövetségi szabályozószerv, a Bundesnetzagentur „a védett felhasználókra kiemelt tekintettel, a károk minimalizálása érdekében” dönt arról, hogy ki kap gázt.

Első körben az ipartól vonják meg az ellátást, míg a háztartások és különösen a kiemelt létesítmények, például a kórházak a védett fogyasztók közé tartoznak.

Habeck arról is beszélt, hogy a gázellátás akadozása esetén egy aukciós mechanizmust terveznek bevezetni az ipari felhasználók esetében, azaz licitálni lehet majd a szabad kapacitásokra. Egyes hírek szerint az energiafelhasználást csökkentő vállalatok állami kompenzációra is számíthatnak.

Még nem fogyott el a gáz

A brüsszeli Bruegel Intézet adatai szerint az idei év tizedik hete óta csökken az Európai Unióba érkező orosz vezetékes gáz mennyisége, heti 2700 millió köbméterről a 25. hétre 840 millió köbméterre esett az orosz vezetékes import. Ez kiemelkedően alacsony a korábbi évekhez képest is: 2015 óta a legalacsonyabb érték ez idő tájt, az év 20–25. hete között 2400 millió köbméter volt; tavaly ugyanezen időszakban heti 3000 millió köbméter felett mozgott az orosz import.

Ezzel együtt viszont az EU teljes gázimportja nem tér el drámaian a korábbi évekétől. Tavaly például a 25. héten 7600 millió köbmétert importált az EU, idén 7200-at, a 2015 óta legalacsonyabb érték pedig 6200 millió köbméter volt az év azonos hetében. Míg az orosz gázimport sokat esett, a Norvégiából behozott, valamint a cseppfolyósított, tengeren importált földgáz (LNG) importja jelentősen nőtt, az algériai import pedig a szokásos mennyiségen mozog. A gázimport alakulását itt lehet megnézni a Bruegel angol nyelvű grafikonján:

A német kormány az utóbbi hónapokban felgyorsított több LNG-terminál-építést is, hogy a tengeren több cseppfolyós földgázt hozhassanak be az orosz vezetékek lekapcsolása esetén. A wilhelmshaveni terminál az év vége előtt működésbe léphet, a brunsbütteli 2023 elejére kerül üzemképes állapotba.

A fentiek egyébként azt is jelentik, hogy ma már Norvégia az EU legfontosabb gázszállítója, és olajfronton is a norvég import felpörgetése segít enyhíteni az orosz kiesést.

Az északi-tengeri norvég olaj európai exportja az ukrajnai invázió kezdete óta megháromszorozódott, míg a kínai export március és május között kétharmadával csökkent. Miközben pedig Európában a norvég olaj váltotta ki az oroszt, keleten a norvég olajat orosz szállítmányok helyettesítik.

Ez egyrészt jelzi, hogy Oroszország elszigetelése nem jelenti az energetikai armageddont, meg azt is, hogy egy közepesen felvizezett EU-s olajembargó nem fogja térdre kényszeríteni Vlagyimir Putyint, még ha amúgy az oroszok a helyzet fényében alacsonyabb áron és magasabb szállítási költségek mellett tudják csak eladni az olajukat manapság.

Másfelől a nemzetközi kapcsolatok offenzív realista elméletei alapján az új felállás a jövőben még nehéz geopolitikai választások elé állíthatja az EU-t, például a norvég kormány elzárhatja a gázcsapot, ha úgy érzi, hogy az unió bővítése fenyegetést jelent az érdekeire nézve; vagy esetleg a norvég uralkodónak eszébe jut, hogy Észak-Amerika vikingföld, hiszen ők előbb jártak ott, mint a gyarmatosítók, és erre hivatkozva Norvégia megtámadja Kanadát. (Szerencsére ezeket az elméleteket csak habókos, öreg fehér bácsik veszik komolyan.) Kedden viszont pont bejelentették, hogy sztrájk miatt állnak le norvég fúrótornyok, és ezért valamelyest visszaesik a kitermelés, szóval vannak reálisabb forgatókönyvek is.

Közeleg a tél

A közeljövőt illetően nagyobb probléma, hogy a nyári fogyasztás értelemszerűen alacsonyabb, jellemzően a negyede-ötöde a télinek, amely a gázfelhasználás csúcsidőszaka.

Ha az orosz szállítások tartósan alacsonyak maradnak, akkor kihívást jelenthet a tározók feltöltése és a téli gázigény kielégítése. Egyes spekulációk szerint Putyin kifejezetten erre játszik, és a gázexport lefojtásával

azt akarja elérni, hogy Európa ne tudja feltölteni tározóit a téli szezon előtt, és emiatt kiszolgáltatottá váljon az oroszoknak akkor, amikor valóban beüt a hideg.

Mint a G7 cikkéből kiderül, az utóbbi hetekben számos európai ország rohamtempóban kezdte növelni tartalékait, és az esetek jó részében a drága piaci árat fizették. Ennek fényében ma az EU-s gáztározókban nagyobb tartalék van, mint bármikor az év azonos időszakában. Németország is jobban áll a szokásosnál, a teljes tározókapacitások 58 százalékát használták ki június utolsó hetére, és novemberig 90 százalékra akarnak eljutni.

Az egyik probléma, hogy az aktuális (spot) világpiaci árak részben pont a rohamtempójú európai betárazás miatt kiemelkedően magasak, miközben a német kormány egyelőre nem engedélyezte a vállalatoknak, hogy a magas gázárat áthárítsák a fogyasztókra (úgynevezett rezsicsökkentés). Egyelőre egy 15 milliárd eurós keretet hoztak létre a vállalatok kompenzálására, de Habeck arról beszélt, hogy további áremelkedés esetén nehéz választás elé néznek, mert a jelenlegi állapotokat nem lehet sokáig tartani.

A napokban Olaf Scholz kancellár is felvetette, hogy meg kell osztani az emelkedő gázárak költségeit a fogyasztók és az energiacégek között (más szóval emelni kell az árakat), és az is felmerült, hogy a magas beszerzési költségek miatt pénzügyi gondokkal küzdő energiacégeket állami segítséggel tőkésítsék fel.

A másik probléma, hogy a német kormány attól tart, hogy az orosz gázcsap elzárása esetén a betárazás nem sikerülne, nem tudnák tartani az eltervezett számokat. A helyzetet nehezíti, hogy júliusban korábban tervezett karbantartási munkák miatt lezárják az Északi Áramlat 1 gázvezetéket, amely a németek egyik fő oroszországi gázforrása. Emiatt egyrészt az oroszoknak más vezetékeken kellene pótolniuk a kieső részt, de Berlinben nem bíznak benne, hogy ez megtörténik majd.

Másrészt a pesszimistább német nyilatkozatok attól tartanak, hogyha az Északi Áramlat egyszer leáll, többet már újra sem indul – hacsak Putyin nem kap cserébe valamiféle politikai engedményt Ukrajna tekintetében. Klaus Müller, a Bundesnetzagentur vezetője nemrég például azt mondta, a jelenlegi tározói kapacitásaik két és fél hónapra elegendők, az ellátási helyzet pedig „feszült, bár egyelőre stabil”.

Az oroszok természetesen azt mondják, technikai problémáik vannak, például hogy Kanada az Oroszországra kivetett kereskedelmi korlátozások miatt nem hajlandó engedélyezni egy, a vezetékhez szükséges turbina exportját.

A Bruegel egy korábbi számítása szerint az orosz import teljes leállása esetén az EU-nak 10-15 százalékkal kellene csökkentenie az energiafelhasználását.

Ez szerintük lehetséges, bár mások szerint félő, hogy az energiatakarékosság súlyos áldozatokat követelne a magyar választópolgároktól, például télen otthon pulóvert és vastag zoknit kellene viselniük, és nem tudnának kisgatyában szaladgálni a 25 fokos lakásban, miközben Ukrajnában gyerekeket és civil felnőtteket gyilkolnak.

A gáz egyébként az európai energiaellátás negyedéért, a német energiatermelés kevesebb mint 15 százalékáért felel. A korábbi években ennek harmada jött Oroszországból, azaz az orosz gáz kiesése önmagában még nem taszítaná Európát a sötét középkorba. Kutatók szerint az energiatakarékosságra Németországban is bőven van még tér, és a jelenlegi helyzet egyik problémája pont az, hogy a német kormány nem tett eleget a fogyasztás csökkentése érdekében, sőt a vállalati kompenzációval támogatta is a drága gázvásárlást.

Másfelől számos piaci elemző szerint irreálisan optimista forgatókönyv, hogy Európa más forrásokból tudja pótolni a kieső orosz mennyiséget. A problémát fokozza, hogy az európai LNG jelentős része szintén orosz termék, tehát a felfutó LNG-import sem mentes az orosz befolyástól.

Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke a napokban az MTI szerint arról beszélt, hogy a potenciális ellátási problémák miatt

„a gáz méltányos elosztását célzó kötelező intézkedéseket” kell hozni, azaz valamiféle uniós szintű gázelosztó mechanizmus kidolgozását létrehozását vetette fel.

Hogy ez rövid távon mennyire reális, azt nehéz megmondani, mindenesetre korábban súlyos háborús ellátási sokkok esetén volt már rá példa, hogy szövetséges országok közös ellátási mechanizmust hozzanak létre, például az első világháború idején az antant a búza elosztásakor is hasonlóan járt el.

Új modell kell

A távlati hatásokat illetően visszatérő téma, hogy a német gazdasági modell alapvető újragondolására is szükség lesz a gázpánik folyományaként.

Az ipari termelést előtérbe helyező német modell egyik alapvetése volt a relatíve olcsó és könnyen hozzáférhető orosz energia, amely komparatív előnyt jelentett Németországnak más feltörekvő ipari hatalmakkal (például a saját energiahordozókkal nem nagyon rendelkező Japánnal és Dél-Koreával, vagy manapság akár az olykor áramhiánnyal küszködő Kínával) szemben.

Az orosz gázon fut például az európai vegyipar gyöngyszeme, a 39 ezer embert foglalkoztató német BASF, amely most attól tart, hogy a szállítások leállása veszélybe sodorhatja üzleti modelljét, és ezen keresztül számos más termék termelési láncában is gondokat okozhat, az ipartól a mezőgazdaságig. De hasonló a helyzet a koronavírus-járványban eleve megtépázott autóiparral és számos más energiaigényes nehézipari tevékenységgel. A német ipar egyik központi lobbiszervezete, a BDI, június végén részben a magas energiaárakra hivatkozva a korábbi 3,5 százalékról 1,5 százalékra rontotta az idei gazdasági növekedési előrejelzését, és azt írta, hogy

az orosz gáz elapadása esetén biztosan recesszió vár Németországra.

Nem véletlen, hogy az Északi Áramlat 2 elnevezésű gázvezeték az idén februári orosz invázióig gondtalanul épült, dacára az Ukrajnához tartozó Krím félsziget 2014-es orosz elfoglalásának, a vezetéképítéssel szembeni amerikai szankcióknak, valamint azon maradi elemzők riogatásának, akik évtizedek óta hangoztatják, hogy Vlagyimir Putyinnal bizniszelni nem életbiztosítás Berlin számára.

Mindez az utóbbi években az atomenergia kivezetésével és a nagy német zöldenergiai átállás, az Energiewende bukdácsolásával párosult: bár az országban bőséges állami támogatással nagyon jelentős megújulókapacitásokat alakítottak ki, a hálózatot és az energiatárolási kapacitásokat nem bővítették a megfelelő tempóban, emiatt egyelőre nem tudták kiváltani a fosszilis energiát, sőt a szén továbbra is a német energiamix egy fontos része maradt.

Olaf Scholz kancellár azt mondta, a mostani problémák mögött a korábbi kormányok hibái állnak, amelyek nem hoztak létre alternatív gázbeszerzési útvonalakat és energiatermelési lehetőségeket. Ugyanakkor a szénerőművek begyújtása azt jelzi, hogy egyelőre a jelenlegi kormány sem különösebben innovatív a megoldások terén.

Hogy erre a problémára mi lesz a megoldás, azt 2022 júniusában nehéz lenne megjósolni, egyelőre az idei télen kellene túlesnie a német gazdaságnak.