A nemzetközi ipari ellátási láncok már eddig is súlyos fennakadásokkal küzdöttek, a logisztikai gondoktól és konténerhiánytól a hirtelen keresletnövekedés okozta nyersanyagár-emelkedésen át a délkelet-ázsiai járványgócokig egy sor tényező hátráltatta és hátráltatja a zökkenőmentes termelést.
Az utóbbi hónapokban mindezek mellé felsorakoztak a kínai áramellátási fennakadások is, amelyek
- a felmelegedés,
- a hirtelen ipari talpra állás,
- a féloldalas liberalizáció
- és az ázsiai geopolitikai viszálykodások furcsa elegyéből születtek.
Kuangtung – más néven Kanton – tartományban, Kína legfőbb iparterületén májusban és júniusban a helyi hatóságok először másfél tucat, később kéttucatnyi városban arra kötelezték a gyárakat, hogy korlátozzák az energiafogyasztásukat, vagy időlegesen álljanak le a termeléssel. Ez volt a tartomány székhelyén és több fontos gyáragglomerációban is.
„A járvány utáni gazdasági talpra állás miatt a vállalatoknak rengeteg megrendelésük van, de most többeket arra kértek, hogy álljanak át heti három napra”, nyilatkozta Klaus Zenkel, az Európai Unió dél-kínai kereskedelmi kamarájának elnöke a Financial Timesnak. Zenkel szerint a déli országrészben körülbelül száz európai céget érintettek a kimaradások.
Az egyik ok az áramigény megugrása. A dél-kínai állami áramszolgáltató szerint Kuangtungban 23 százalékkal nőtt a fogyasztás január és április között a tavalyi évhez képest. Ebben az is benne van, hogy tavaly ezen időszakra estek a koronavírus-járvány vuhani kitörése utáni lezárások, amikor január végétől március elejéig a kínai ipar takaréklángon működött. Ugyanakkor az ipari termelés idén valóban berobbant, kétéves átlagban is több mint 6 százalékkal nőtt. A kuangtungi áramigény pedig jó 5,5 százalékkal meghaladta az országos átlagot.
Eközben az áramtermelést számos tényező hátráltatta: a vízenergia-termelés a rossz idő miatt visszaesett, a hőerőművek ellátási gondok és a klímacélok miatt nem tudtak eleget termelni, és az ilyen helyzetek feloldására létrehozott elektromos hálózatok sem működtek makulátlanul. Miután pedig Kanton tartománya a kínai GDP több mint 10 százalékát adja, ezek a problémák a világ többi részén is érzékeltetik majd hatásukat.
Leszoknának a szénről
Az egyik fő ok a gyér csapadék, amely a déli országrészben akadályozta a Kuangtungot is ellátó vízerőművek termelését. Idén a január és április közti esőmennyiség a tavalyinak csupán 40 százaléka volt, miközben az átlaghőmérséklet 2,2 fokkal magasabb volt a 2020-asnál. Áprilisban és májusban pedig még a szokásosnál is szárazabb volt az időjárás, a Lancang és a Csinsa folyók (előbbi a Mekong, utóbbi a Jangce felsőbb része) 20-30 százalékkal alacsonyabb vízhozamot produkáltak a tavalyinál. Ez napi 20 millió kilowattos kiesést jelentett a vízerőművekben a Cajhszin kínai üzleti lap szerint, miközben a szokásosnál melegebb idő az áramigény növekedéséhez is hozzájárult.
Egy távolabbi ok a kínai ipar nyugatra vándorlása. Kuangtung áramfelhasználásának 30 százalékát a déli, Mianmarral, Laosszal és Vietnámmal is határos Jünnanból és más, távolabbi tartományokból kapja – itt vannak az említett vízerőművek is. Azonban Jünnanban az utóbbi években részben a keleti parti iparvidék erős bérnövekedése, részben a szénenergia erősebb adóztatása és a Jünnanban elérhető jelentős vízenergia-kapacitások kihasználása végett jelentősen nőttek az energiaigényes ipari beruházások, főleg az alumíniumgyártás ugrott meg. Emiatt az ipari talpra állás farvizén Jünnanban is jó 30 százalékkal nőtt az áramigény az első negyedévben, így viszont kevesebb jutott Kuangtungba a helyi termelésből.
A szénfogyasztás korlátozására irányuló kormányzati törekvések nemcsak közvetve, hanem közvetlenül is hozzájárultak a kantoni állapotokhoz.
A kínai áramtermelés 60 százaléka szénből származik, de Peking évek óta ígéri az arány csökkentését. A kínai kormány az utóbbi hónapokban ambiciózus klímacélokat fogalmazott meg, és ezek teljesítéséhez arra kötelezte a tartományokat, jelentősen fogják vissza a szennyezésüket és gyorsan javítsák energiahatékonyságukat.
„A kínai kibocsátási célok miatt a helyi önkormányzatok nagyon idegesek a szénfelhasználás és a hőerőművek (szennyezése) miatt”, mondta a Financial Timesnak San Kuo, a Plenum China elemzője. Emiatt szerinte a hőenergia berúgása helyett inkább a fogyasztási korlátozásokhoz nyúltak a helyi hatóságok.
Egy valamivel prózaibb magyarázat a hőenergia-termelés alacsony értékeire, hogy tavasszal a kínai feketekőszénárak két hónap alatt 60 százalékkal nőttek, és május közepére elérték a tonnánkénti ezer jüant, ilyen árak mellett pedig sok helyen már nem érte meg a termelés.
Ezek a jelenségek nem csak Kantonban okoztak gondokat. Számos más, a vízenergiától függő tartományban, így Szecsuánban, Jünnanban, Kuanghsziben, valamint a Kantonhoz hasonlóan fontos keleti parti iparterületnek számító Csöcsiangban is voltak kisebb-nagyobb kimaradások és korlátozások.
Geopolitika vs. piac
Ugyanakkor egyes hírek szerint a szénhiányt nemcsak a zöldítés vágya gerjesztette, hanem geopolitikai okai is voltak. Kína egyik legfontosabb szénellátója hagyományosan Ausztrália, ám a szigetország az Egyesült Államok hű szövetségeseként nem támogatja Peking térségbeli politikai ambícióit, külön nemzetbiztonsági törvényeket fogadott el a kínai kémkedésre hivatkozva, kizárta a Huaweit az 5G-hálózataiból, és az elsők között sürgetett független vizsgálatot a Covid–19 kialakulásának felderítésére. Hogy kicsit móresre tanítsa a renitens ausztrálokat, Peking nemhivatalos embargót vetett ki az ausztrált szénre, ezt követően a kínai kikötők hirtelen nem fogadták többet az ausztrál szénszállítókat.
Bár Peking később számos más ausztrál termékre – húsra, gabonára, borra – bojkottot hirdetett különböző mondvacsinált okokból, ennek nem sok értelme volt. Bár a Kínába irányuló ausztrál export valóban bezuhant az érintett termékkategóriákban, az ausztrálok más piacokon nagyobb gondok nélkül értékesítették az árukat. Kína pedig az Amerika-barát Ausztrália megbüntetése után az Egyesült Államokból volt kénytelen pótolni a kieső szénimportot.
Ennek ellenére a jelek szerint ez utóbbi nem sikerült teljesen zökkenőmentesen: a South China Morning Post szerint a kínai szénellátás akadozott az áramhiány idején, miközben a partoknál megrakodva rostokoltak az ausztrál hajók. Az áremelkedéshez és az ellátási gondokhoz pedig egy kolumbiai bánya bezárása, indonéz árvizek, valamint a földgáz iránti igény megugrása is hozzájárult. Azaz valójában nem a klíma mentéséről van szó, hanem pont ellenkezőleg: ahogy a koronavírus-járvány elcsendesedésével hirtelen megnőtt az energiaigény, az energiahordozók piacán is hasonló torlódások alakultak ki, mint az árukereskedelemben. (Ezekről itt írtunk részletesen.)
A történet azon értelmezéséről nem is beszélve, hogy a kínai vízenergia-termelési problémák a klímaváltozáshoz köthető jelenségekből – aszály és meleg – fakadnak, ezekre a problémákra pedig – rövid távon – a szénégetés a válasz.
Az átmeneti hiány a kantoni árampiacon is felfordulást okozott: Kantonban nemrég kezdtek el kísérletezni az árampiac liberalizálásával, amelynek keretében lehetővé tették, hogy az áramtermelők, az energiakereskedők és az ipari fogyasztók valós időben, az aktuális piaci árakon adják-vegyék az energiát. A mostani áramhiány a spot piacon jelentősen felnyomta az árakat, miközben a fogyasztók egy bizonyos ponton túl inkább nem vették át a méregdrága energiát. Így a kereskedők jobb híján áron alul voltak kénytelenek túladni az áramon, ezen 161 helyi cég 509 millió jüant (kb. 24 milliárd forintot) bukott a Cajhszin szerint. (Hasonló jelenséggel találkozott idén februárban a szokatlanul hideg idő miatt az energiapiaci dereguláció fellegvára, az egyesült államokbeli Texas állam.)
Feng Jong-seng, a kínai társadalomtudományi akadémia kutatója szerint a problémák abból fakadnak, hogy az áramkereskedelem ugyan liberalizált, de a termelés és az energiatárolás nem piaci alapon működik, a „félig piaci, félig tervgazdasági” alapon működő piacon ezért rendszerszintű egyensúlytalanságok vannak.
Az árampiac problémái pedig nemcsak a helyi kereskedőknél, hanem a globális piacon is lecsapódtak: az alumínium világpiaci árát is felsrófolta a jünnani és kantoni energiaellátás fennakadása.
A Nyugat irigy
Mindezzel együtt a május-júniusi kimaradások hatása mérsékelt maradt, és a hatóságok szerint júliusra megoldódtak a problémák. Ezt az is jelzi, hogy az ipari termelés az idei év második negyedévében 8,3 százalékkal nőtt, szemben a 7,8 százalékos elemzői várakozásokkal.
Ugyanakkor nem egyedi esetről van szó: az ipar beindulása, az új energiahatékonysági szabályok és a szokatlanul hideg időjárás már tavaly decemberben is okozott hasonló kieséseket Kína-szerte, akkor a mostaninál jóval súlyosabb áramszünetek voltak.
A kínai állam az utóbbi években jelentős erőforrásokat mozgósított, hogy hatalmas energiamennyiség mozgatására képes, ultramagas feszültségű (800 kV feletti) vezetékhálózattal fonják be az országot, amelynek segítségével gyorsan kezelni tudják a helyi áramhiányokat. Ugyanakkor mint a tavaly decemberi és a mostani problémákból – valamint Je Zsuo-lin és Jüan Je részletes cikkéből is – kiderült, a rendszer még messze nem működik tökéletesen, amelyhez az energia birtoklása körüli viták és a kínai ipar fent említett átrendeződése is hozzájárult.
A terv ugyanis eredetileg abból indult ki, hogy a keleti iparvidék energiahiányát az északi és nyugati energiatöbbletből fedeznek. Az ipar azonban eközben pont a jobb energiaellátás miatt magától is elkezdett keletről nyugatra vándorolni. Eközben az sem világos, hogy ezek a hálózatok hogyan férnek majd meg a nagyobb rugalmasság igényével és az árampiac potenciális liberalizálásával: az ultramagas feszültségű kábeleken futó áramot jellemzően fix áron, fix mennyiségben, hosszú távú szerződések alapján adják-veszik. „A vezetékek üzemelése nem veszi figyelembe a kereslet és a kínálat alakulását” – mondta Csang Su-vej, a pekingi Draworld agytröszt elemzője.
A kínai pártmédia ezzel szemben arról cikkezik, hogy nincs semmiféle áramhiány. Bár pár helyen voltak áramtermelési problémák Kantonban májusban és júniusban, a helyzetet megoldották. „Egyes elemzők szerint a Nyugat azért sarazza Kína energiaellátását, mert Kína számos nemzetközi sztenderdet állított fel az iparban, amely zavarja a Nyugatot” – írta a Global Times nevű nacionalista hecclap.