Ez történt délután óta a háborúban és a diplomáciában

2022. március 25. – 21:35

Másolás

Vágólapra másolva

A háború első fázisa lezárult, Orbánt kritizálják a V4-ek, Putyin kifakadt, hogy az orosz kultúra nagyjai ellen fordul a Nyugat.

Legutóbbi összefoglalónkkal délután kettő körül jelentkeztünk, azóta az alábbi fontosabb dolgok történtek:

  • Oroszország bejelentette, hogy a katonai művelet első fázisát „nagyrészt befejezettnek” tekinti Ukrajnában, és most a Donyec-medence „felszabadítására” koncentrálnak majd, jelentette a Reuters. A hírügynökség értékelése szerint a bejelentés alapján úgy tűnik, Oroszország az eddiginél szűkebb körű célokra váltott át, miután kemény ellenállásba ütközött a háború első hónapjában. Ugyanezen a tájékoztatón Oroszország 1351 katonájának halálát ismerte el.
  • Orbán Viktor politikája erős kritikát kapott Csehországból és Lengyelországból is. A cseh védelmi miniszter nem jön Budapestre a V4-ek találkozójára, és sajnálja, hogy az olcsó olaj fontosabb a magyar politikusoknak, mint az ukránok vére. Kaczyński, Orbán Viktor régi lengyel barátja sem boldog a magyar kormányfő hozzáállása miatt. És ha már diplomácia: nem felhőtlen a magyar–ukrán kapcsolat, legalábbis a nyilatkozatok alapján: az ukrán külügy közölte, hogy Szijjártó Péter kommunikációjához hasonlót már hallottak, mégpedig az orosz tisztviselőktől, Szijjártó ezután Zelenszkij stílusát bírálta, és megismételte a magyar álláspontot a háborúból való kimaradásról.
  • Az ENSZ közölte, hogy Mariupolban tömegsírok vannak, egész Ukrajnában pedig már ezer fölött van a civil áldozatok száma. A mariupoli színház bombázásának pedig 600 túlélője és 300 áldozata lehet, de ez még mindig csak becslés.
  • Putyin szerint a nyugati világ úgy akarja ellehetetleníteni az orosz kultúra nagyjait, mint J. K. Rowlingot, az írónő erre úgy reagált, hogy talán nem szerencsés, ha éppen Putyin mond ilyeneket. Részletek itt >>>
  • Joe Biden amerikai elnök Lengyelországba utazott.
  • Ukrajna az oroszországi és belarusz határainak lezárására kérte az Európai Uniót.
  • Bár napközben voltak olyan hírek, hogy jól haladtak a béketárgyalások, Ukrajna este lehűtötte a kedélyeket, és közölte, hogy egyáltalán nem.
  • Az oroszok légicsapást mértek a nyugat-közép-ukrajnai Vinnicjában egy katonai célpontra.
  • Az ENSZ közlése szerint a csernobili atomerőműben négy napja dolgozik ugyanaz a műszak, váltás nélkül.
  • Felfüggeszti a szolgáltatást Oroszországban a Spotify, és felfüggeszti az üzleti tárgyalásokat egy félmilliárd dolláros orosz fejlesztésről egy kínai állami olajcég is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!