ENSZ: Mariupolban tömegsírok vannak, a civil áldozatok száma már ezer fölött

2022. március 25. – 14:57

Másolás

Vágólapra másolva

Az ENSZ ukrajnai emberi jogi missziójának vezetője szerint a megfigyelők több információt kaptak az oroszok által körülzárt stratégiai fontosságú dél-ukrajnai kikötővárosban, Mariupolban lévő tömegsírokról, amelyek egyikében feltehetően kétszáz holttestet temettek el.

„Egyre több információt kapunk arról, hogy itt tömegsírok vannak” – mondta Ukrajnából Matilda Bogner. Erre műholdas felvételek is bizonyítékul szolgálnak.

Egy asszony megcsókolja egy mariupoli lakótelepen eltemetett hozzátartozójának fejfáját március 23-án – Fotó: Alexander Ermochenko / Reuters
Egy asszony megcsókolja egy mariupoli lakótelepen eltemetett hozzátartozójának fejfáját március 23-án – Fotó: Alexander Ermochenko / Reuters

Bogner közölte: Ukrajnában több mint 1035 polgári lakos halt meg. Olyan állításokról is értesültek, amelyek szerint az orosz erők evakuálások közben gépkocsiban utazó polgári lakosokat öltek meg, és olyan eseteket is dokumentáltak, amelyekben erőszakkal hurcoltak el ukrán vezetőket, többet közülük feltehetően túszul ejtettek.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!