Valódi fegyveres konfliktustól tart a NATO főtitkára az Oroszországgal tartott szerdai megbeszélés után

„Nem volt könnyű megbeszélés” – jelentette ki a NATO főtitkára a katonai szövetség és Oroszország közötti szerdai találkozó után. A két fél viszonyának ismeretében az lett volna meglepő, ha Jens Stoltenberg más szavakkal jellemezte volna a helyzetet, amelyben önmagában már az is eredmény, hogy egyáltalán tárgyaltak egymással, még akkor is, ha kifejezetten baljóslatú nyilatkozatokat tett a NATO és Oroszország is a megbeszélések végeztével.

• Stoltenberg arról beszélt, hogy valódi fegyveres konfliktus veszélye fenyeget Európában,
• az orosz külügyminiszter helyettese, Alekszandr Grusko pedig azt mondta: „a kapcsolatok további romlása megjósolhatatlan következményekkel járhat Európa biztonságára nézve”

– írta a BBC.

Ennek alapján a találkozó inkább kudarc lehetne, mégis eredmény a megbeszélés ténye, elvégre a növekvő ellentétek nyomán a NATO–Oroszország Tanács tavaly októberben, 19 év működés után lényegében meg is szűnt, de a szerdai találkozó a közös fórum újraélesztését jelentheti – ha a feszültség gyors rendezését nem is. Stoltenberg jelezte, hogy támogatná a képviseletek újbóli megnyitását Brüsszelben és Moszkvában. Ez is eredmény a hétfői, Genfben tartott amerikai–orosz találkozó után, még ha ott is csak azt konstatálták a felek, hogy nézeteik messzire esnek egymástól.

A szerdai megbeszélés négy órán át tartott, azaz egy órával tovább a tervezettnél, központi témája az európai biztonsági helyzet és azzal összefüggésben Ukrajna volt, amelynek keleti határainál tavasszal, majd novemberben is látványos csapatmozgásokat hajtott végre Oroszország.

Mindent vissza?

Az ukrán elnök áprilisban és újévi beszédében is figyelmeztette a nemzetközi közösséget, hogy Moszkva támadást intézhet Ukrajna ellen, amelytől 2014-ben a Krím félszigetet magához csatolta, míg keleten két szakadár köztársaságot támogatva lényegében leválasztotta Donyeck és Luhanszk megye nagy részét. Moszkva az újabb támadásokkal kapcsolatos állításokat visszautasította – támadás valóban nem is történt –, de egyre határozottabban hangoztatta, hogy Ukrajna közeledését a NATO-hoz biztonságpolitikai szempontból semmiképp sem fogadja el.

Az orosz elnök az elmúlt években – igazán a 2007-es müncheni biztonsági konferencián elmondott beszéde óta – egyre inkább hangoztatja történelmi sérelmeit, befolyási övezetének elvesztését és egyre gyakrabban hallható az a narratíva, hogy a Nyugat átverte a Mihail Gorbvacsov vezette Szovjetuniót, amikor azt ígérte, hogy a NATO nem terjeszkedik keletre. Ilyen megállapodást azonban sosem kötöttek, egyetlen konkrétum ezzel kapcsolatban az volt, hogy az egyesülő Németországban a volt NDK területére nem kerülnek NATO erők. A közép-kelet-európai országok euroatlanti integrációja azonban Moszkva által tudomásul vett célkitűzés volt.

Az orosz elnök decemberben állt elő egy követeléslistával. Ebben

• Vlagyimir Putyin garanciát vár a NATO-tól arra, hogy a katonai szövetség nem terjeszkedik tovább keletre – ez elsősorban Ukrajna és Grúzia esetleges tagságát akadályozná meg –, és
• megtiltaná, hogy a NATO-hoz 1997 után csatlakozott tagok – köztük Magyarország, Lengyelország és a három balti állam, Észtország, Lettország és Litvánia – területén a NATO újabb erőket helyezzen el.
• Ezen kívül kölcsönösen azt javasolja, hogy a felek álljanak el a kis- és középhattávolságú rakéták telepítésén abban a zónában, ahol azokkal elérnék a másik oldalt.
• Követeli az amerikai nukleáris erők kivonását Európából,
• és a katonai együttműködések megszüntetését a posztszovjet államokkal – írta a Ria Novosztyi.

Oroszország a Szovjetunió felbomlása után elveszítette szuperhatalmi státuszát ezt az 1990-es években ellensúlyozta, hogy lényegében társadalmi konszenzus volt a nyugati integráció elfogadottságában – ennek volt jele az is, hogy Oroszországgal a G7 1997-ben G8-ra bővült. Arra azonban nem volt esély, hogy Oroszország az EU vagy a NATO tagja legyen – bár a NATO-Oroszország Tanács 2002-es megalakulását a kezdetekkor sokan így értelmezték. Onnan azonban folyamatosan érzékelhető volt a távolodás, ami látványosan Vlagyimir Putyin 2007-es beszédével vált nyilvánvalóvá, amelyet a müncheni biztonsági konferencián mondott el, jelezve, hogy a Nyugat nincs tekintettel az orosz stratégiai érdekekre, majd a grúziai és ukrajnai konfliktussal, területmódosítással folytatódott és a NATO-Oroszország Tanács októberi megszűnéséig jutott.

A feszültség növekedéséhez sorolható az ukrajna körüli, már említett két orosz csapatösszevonás is, igaz, ezután született megállapodás arról, hogy Moszkva és Washington, majd a NATO és Oroszország januárban tárgyalnak egymással.

A hétfői amerikai-orosz találkozó eredményét két nyilatkozat jól jellemzi: „Sajnos nagy az eltérés az ezzel kapcsolatos elvi megközelítésünk között. Az Egyesült Államoknak és Oroszországnak bizonyos szempontból ellentétes a véleménye a tennivalókról” – mondta Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes újságíróknak.

„Határozottak voltunk (…) az olyan biztonsági javaslatok visszaszorításában, amelyek egyszerűen szóba se jöhetnek az Egyesült Államokban” – nyilatkozott hasonlóképp Wendy Sherman, az Egyesült Államok külügyminiszter-helyettese.

Igaz, itt sem a megállapodáson, hanem a párbeszéden volt a hangsúly, ahogyan a szerdai megbeszélés esetében is, ezért mégsem tekinthető kudarcnak, hogy a két külügyminiszter-helyettes szerdán hasonló szellemben nyilatkozott:

Az orosz fél szerint a NATO nem szemezgethet az orosz követelésekből, az amerikai diplomata szerint viszont elfogadhatatlan, hogy deklaráltan lemondjon Ukrajna NATO-tagságáról.

Szerdán jön a megbeszélések harmadik fordulója: az amerikai-orosz, és a NATO-orosz megbeszélések után Oroszország Bécsben tárgyal az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettel (EBESZ), amelynek Ukrajna is tagja.