Alig jelentették be az előzőt, máris újabb eljárás indult a bebörtönzött Navalnij ellen
2021. szeptember 29. – 13:46
Másfél hónappal azután, hogy Oroszországban vádat emeltek a bebörtönzött Alekszej Navalnij ellen, mert a korrupcióellenes szervezete állítólag „törvényszegésre buzdította” az embereket, újabb ügyben indult ellene eljárás. A Nyomozó Bizottság által frissen közzétett ügyben Navalnijt azzal gyanúsítják, hogy alapítója és vezetője volt egy extrémista csoportnak – írja a Reuters.
A közlemény szerint nemcsak Navalnij, hanem több fontos szövetségese is gyanúsítottja az ügynek, és állítólag más, vele együttműködő emberek is részt vehettek a csoport tevékenységében. A közlemény azt is egyértelművé tette, hogy Navalnij és társai az utóbbi években bűnözői tevékenységet folytattak. Mint írták, a csoport illegális tevékenységének célja
- a hatóságok hiteltelenítése,
- a régiók destabilizálása,
- a népesség felhergelése,
- annak sugalmazása, hogy a regnáló kormányt erőszakos módszerekkel kell megbuktatni
- és olyan tüntetések szervezése és megtartása volt, melyekből zavargások alakulhattak ki.
Azzal is megvádolták a politikus szövetségeseit, hogy azt követően is folytatták az állítólagos illegális tevékenységüket, hogy a csoportot extrémizmusra hivatkozva betiltották. Ha elítélik, Navalnij akár tíz év börtönt is kaphat a már meglévő büntetése mellé. Putyin leghangosabb kritikusa jelenleg két és fél éves börtönbüntetését tölti az úgynevezett Yves Rocher-ügyben gazdasági bűncselekmény miatt, szövetségesei pedig jellemzően külföldre menekültek.
A friss közleményben név szerint is említett Ljubov Szobol Twitteren azt írta, hogy a felhozott vádak teljesen abszurdak, annyi a „bűnük”, hogy részt vettek a választásokon, megpróbáltak feltárni néhány korrupciós ügyet, békés tüntetésekre mentek el és Twitteren leírták a véleményüket. Szobol arról is írt, hogy normális esetben az emberek kisemmizése bűn, a korrupció leleplezése pedig nem, Putyinnál viszont pont fordítva működik a dolog, és hozzátette, hogy a mostani ügy jól mutatja, hogy felesleges volt arra számítani, hogy a regnáló elnök által elsöprő többséggel megnyert választások után változni fog a helyzet.
Arkagyij Osztrovszkij, a The Economist szakértője ugyancsak Twitteren arról írt, hogy tíz nappal azután, hogy Navalnij voksolási taktikájának segítségével sikerült aláásni az orosz választások legitimációját, máris újabb eljárás indult a politikus ellen. Alekszej Navalnijt még 2015-ben ítélték felfüggesztett börtönre, ami miatt hetente kétszer jelentkeznie kellett a rendőrségen. 2020 augusztusában azonban novicsokos mérgezés áldozata lett, ami után Németországban lábadozott. Az ügyészség szerint ekkor, de néhányszor előtte sem jelent meg a megadott időben a rendőrségen, ezért letöltendőre változtatták a felfüggesztett börtönt. Navalnijt erre hivatkozva Németországból hazatérve őrizetbe vették, ami példátlanul nagy tüntetésekhez és több ezer ember előállításához vezetett. Az ellenzéki politikust februárban ítélték börtönre.