Putyin pártja bejelentette elsöprő győzelmét

2021. szeptember 20. – 06:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egységes Oroszország kormánypárt az előzetes eredmények alapján 315 mandátumot szerzett meg a 450 fős orosz alsóházban, amivel megőrizte alkotmányozó többségét, idézte az MTI Andrej Turcsakot, a párt főtanácsának titkárát. Turcsak szerint pártja listán 120, egyéniben pedig 195 mandátumot nyert el. A minősített többség megszerzéséhez 301 mandátumra van szükség.

A Központi Választási Bizottság az országos pártlistás szavazatok 80,11 százalékának megszámlálása alapján közölte, hogy az Egységes Oroszország 49,42 százalékkal vezet. A kommunisták 19,82, a liberális demokraták 7,55, az Igazságos Oroszország – Hazafiak – Az Igazságért pártiak 7,37 százalékon, az Új Emberek pedig 5,37 százalékon áll a pártlistás szavazás alapján. A parlamenti bejutási küszöb öt százalék.

Védőmaszkos szavazó Moszkvában – Fotó: MTI/EPA/Makszim Sipenkov
Védőmaszkos szavazó Moszkvában – Fotó: MTI/EPA/Makszim Sipenkov

A Központi Választási Bizottság ezekbe az adatokba még nem számította be a Moszkvában és hat további régióban online leadott szavazatokat.

Az ellenzéki aktivisták sokféle szabálytalanságról számoltak be, például kényszerszavazásról és előre kitöltött szavazócédulákról, de volt ahol betömték az urnát, és olyan is, hogy egy ember többször akart szavazni. A választási bizottság elutasította a panaszokat, mondván, hogy azok egy külföldről finanszírozott kampány részét képezik.

Az orosz választásokról ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!