Sorra hagyják el az országot Navalnij elítélt munkatársai

2021. augusztus 31. – 07:59

frissítve

Sorra hagyják el az országot Navalnij elítélt munkatársai
Kira Jarmis a moszkvai bíróságon augusztus 12-én – Fotó: Maksim Blinov / SPUTNIK / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Helsinkibe repült Alekszej Navalnij szóvivője. A bebörtönzött orosz ellenzéki munkatársa azután hagyta el Oroszországot, hogy másfél évre ítélték el egy tüntetés megszervezése miatt, amellyel a hatóságok szerint megsértették az akkor érvényes járványügyi korlátozásokat – írta a Moscow Times. Kira Jarmis ellen az ítélet augusztus 16-án született, de végrehajtása még nem lépett életbe. A nyáron a posztszovjet Oroszország legnagyobb politikai menekülthulláma indult el.

Az állam sem bánja, ha lelépnek

Navalnijhoz köthetően már tucatnyian hagyták el az országot – köztük Dmitrij Gudkov, aki 2011 és 2016 között volt parlamenti képviselő, és akinek apja a Szövetségi Biztonsági Szolgálat ezredese volt, majd előbb kormánypárti, végül maga is ellenzéki politikus lett, 2012-ig parlamenti képviselőként.

Többen azonban technikai értelemben nem menekültek, hanem egyszerűen elutaztak, sejtve, hogy a rendszeres házkutatások, nem engedélyezett tüntetéseken való részvételek utáni hosszabb-rövidebb elzárások után komolyabb börtönnel fenyegető eljárás is indulhat ellenük. Ezek több esetben azután indultak meg, hogy az érintettek már elhagyták az országot.

A Kreml láthatóan nem bánja, ha még ezek elindítása előtt sikerül olyan helyzetet teremteni, amely miatt az ellenzékiek inkább elmennek Oroszországból. Ebben reménykedtek Navalnij esetében is, ő azonban az oroszországi mérgezésből egy németországi kórházban felgyógyulva inkább visszatért, szembenézve a perrel és a három és fél éves börtönbüntetéssel.

A per és az ítélet körüli külföldi és belföldi reakciók alapján érthető, hogy a Kreml jobban örült volna egy disszidens ellenzékinek, mint egy olyannak, aki mártírként az ellenzék egyértelmű vezetőjévé, jelképévé vált.

Navalnij pere során országszerte tüntetések voltak, jelezve az ellenzéki politikus erejét.

A tüntetés után számos ítélet született – a koronavírus miatti gyülekezési korlátozás megsértésére hivatkozva –, ilyen ítélet volt a Kira Jarmis elleni és a mára kényszerűen feloszlott korrupcióellenes alapítvány (FBK) jogi képviselője, Ljubov Szobol elleni ítélet is.

Szobol augusztus elején hagyta el az országot, szintén másfél éves börtönbüntetése tudatában.

Jarmis és Szobol disszidálása a jelek szerint nem a Kreml ellenére történt. Az a tény, hogy ítéletük után őrizetbe vételük nem történt meg – Szobol például csak nappal nem hagyhatta el otthonát –, mutatja, hogy a külföldön lévő ellenzéki a hatalom számára kényelmesebb, mint a bebörtönzött.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!