Romániában tízezer fölé emelkedett a kórházban kezelt koronavírusos betegek száma
2021. szeptember 26. – 15:54
frissítve
Romániában vasárnapra tízezer fölé emelkedett a kórházban kezelt koronavírusos betegek száma – derült ki a stratégiai kommunikációs törzs által közölt legfrissebb adatokból, írja az MTI. Legutóbb négy hónappal ezelőtt kezeltek tízezernél több koronavírusos beteget a romániai kórházakban, az eddigi csúcs a harmadik hullámban volt, amikor rövid időre 14 ezer fölé emelkedett a kórházban kezeltek száma.
A vasárnap jelenett 10 313 kórházi beteg egymillió főre vetítve 531-et jelent, ez az érték a tizenkétszerese a jelenlegi magyarországinak, ami 44.
A kórházban ápoltak 12 százaléka, 1220 beteg szorul intenzív terápiás ellátásra, ami azt jelenti, hogy szinte nincs is üres ágy az intenzíveken. Karanténban 59 ezren vannak.
Az elmúlt 24 órában (az egy nappal korábban regisztráltakhoz képest) jóval kevesebb teszt mellett is 6333 új koronavírusos beteg került be a járványügyi nyilvántartásba, ami ismét csak egyértelmű jele annak, hogy a helyzet egyre súlyosabb, írja a Főtér.ro.
Bukaresten kívül már nyolc megye vörös zónás a fertőzöttségi ráta növekedése miatt. A legrosszabb a helyzet Ilfovban, ahol ezer lakosra már 5,38 fertőzöttel kalkulálnak, de Temes megye is már 4,87-nél tart.
A járvány terjedésének sebességét jelzi, hogy a héten 49 213 új esetet jegyeztek, 63 százalékkal többet, mint a korábbi héten. Szeptember első hetében a heti esetszám még alig haladta meg a tízezret.
Az elmúlt 24 órában 111 személy halálát okozta a fertőzés, a szám mintegy 22 százalékkal magasabb, mint az elmúlt két hét napi átlaga.
Romániában az átoltottság rendkívül alacsony, a lakosság 28,34 százaléka kapta meg az első adag vakcinát, a teljesen oltottak aránya 27,77 százalék. Az oltási hajlandóság is igen alacsony, bár a heti fertőzöttségi adatok miatt némileg javult, az eddigi átlag 10 ezer helyett pénteken húszezernél több, szombaton pedig 17 ezernél több személyt oltottak be. Az országban étkezési utalvánnyal ösztönzik a lakosokat, hogy oltassák be magukat, illetve szabadnap is jár az oltás után.
Hogy miért torpant meg az oltási kedv Kelet-Európában, azt ebben a cikkben is vizsgáltuk.