Pakisztánba menekültek az afgán női focisták a tálibok megtorlása elől

2021. szeptember 15. – 15:33

frissítve

Pakisztánba menekültek az afgán női focisták a tálibok megtorlása elől
A Pakisztáni Labdarúgó Szövetség lahorei központjában fogadják az afgán női futballistákat – Fotó: Arif Ali / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Pakisztánba menekült Afganisztán női futballválogatottja, írja a Reuters. Kedden közölte Twitter-üzenetben a pakisztáni tájékoztatási miniszter, hogy a csapat a szomszédos országba utazott, és hozzátette, hogy a Pakisztáni Labdarúgó Szövetség képviselője fogadta őket.

Fawad Chaudhry tweetjében még annyit közölt, hogy a torkhami határon keresztül érkeztek meg Pakisztánba, a miniszter viszont arról nem írt, hogy hány játékos lépett be az országba, és milyen terveik vannak.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a tálibok a hatalomátvétel után nem sokkal eltiltották a nőket a sportolástól – akárcsak a kilencvenes évek végi uralkodásuk idején. A tálib kormány kultúráért felelős minisztere egy interjúban azt mondta az ausztrál SBS-nek, hogy a női sport nem helyénvaló, és nem is szükséges.

Augusztus végén a FIFA azt közölte, megpróbálják evakuálni az Afganisztánban maradt női focistákat, és az evakuációs misszió keretében is több sportoló menekült ki az országból.

A csapat egyik korábbi kapitánya pedig arra szólította fel a tálib uralom alatt maradt játékosokat, hogy égessék el a sportfelszereléseiket, és töröljék a közösségi médiából a profiljaikat, hogy megelőzzék a megtorlást.

Egy hónapja, augusztus 15-én foglalták el a tálibok Afganisztán fővárosát, Kabult – azután, hogy az amerikai csapatok kivonulásával párhuzamosan az ország legnagyobb részét sikerült elfoglalniuk a radikális iszlamistáknak. Egyelőre már csak az utolsó lázadó tartományban, Pandzsírban harcolnak a tálib mozgalom ellen.

A legfőbb tálib vezető bejelentette, hogy csak azoknak a nemzetközi jogi normáknak, egyezményeknek és kötelezettségvállalásoknak fognak eleget tenni, amelyek nincsenek ellentmondásban a sariával, azaz az iszlám törvénykezéssel. Az új tálib uralom így komoly károkat okozhat az afgán nők egyenjogúság felé vezető útján, erről ebben a cikkünkben írtunk korábban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!