Afganisztán bevehetetlen tartománya, ami most is ellenállna a táliboknak

Afganisztánnak 34 tartománya van, ebből mindössze egy, ráadásul a nem is túl népes, alig 170 ezres Pandzsír lett az ellenállás jelképe. Jelenleg ugyanis ez az egyetlen kicsi régió áll ellen látványosan az Afganisztánban hetek alatt újabb és újabb tartományokat, majd pedig augusztus 15-én harc nélkül a fővárost, Kabult is elfoglaló táliboknak.

A Pandzsír-völgy Afganisztán egyik legizgalmasabb helyszíne, hatalmas, magas hegyek között egy szűk terület, és az egész tartománynak egyetlen, katonailag jól védhető geográfiai bejárata van, így nemcsak a légierő nélküli tálibok számára kemény dió, de anno, amikor a szovjetek 1979 karácsonyakor bevonultak az országba, ugyanúgy nem tudták meghódítani. Ezek után már nem is volt annyira meglepő, hogy a tálibok első afgán uralkodása alatt (1996–2001) is az ország ezen északkeleti része, a kis hegyes térség maradt bevehetetlen.

Most is itt formálódik egyfajta ellenállás,

• részben azért, mert a fővárostól 150 kilométerre északkeletre fekvő régióba menekült néhány emblematikus tálibellenes politikus és pár kormányzati katona, így Amrulla Száleh alelnök és Biszmilla Mohammadi védelmi miniszter,
• részben pedig azért, mert itt erős ember Ahmad Maszúd, aki azt ígéri, hogy „Afganisztán örökös hőse”, vagyis az apja, Ahmad Sah Maszúd nyomdokaiba léphet.

Ahmad Sah Maszúd valóban szinte felfoghatatlan népszerűségnek örvend az ország tálibmentes részein, képét ugyanúgy kiteszik, illetve képeslapként árulják, mint Törökországban Kemal Atatürkét, húsz évvel ezelőtti temetésén 100 ezren kísérték a koporsót, és észak-európai, illetve indiai pénzből a szülőhelyén modern könyvtár és múzeum épült. Természetesen az emlékezetpolitika most majd alighanem gyorsan változik, mivel a hős a legnagyobb tálibellenes harcos volt, kabuli emlékműveit, így például a róla elnevezett sugárutat most majd várhatóan átnevezik, vagy az amerikai követséghez közeli emlékművét hamar a földdel teszik egyenlővé.

A tálibok vasárnap este jelentették be, hogy több száz harcosuk indult meg a Pandzsír-völgy felé. Előtte a továbbra is zavartalanul működő orosz nagykövetségen keresztül üzenték meg Pandzsírba, hogy hajlandóak tárgyalni, ami annyit jelentett, hogy négy órát adtak a tartomány átadására. Ezt Maszúd határozottan elutasította, és azt ígérte, hogy harcosai – akik egyes források szerint hatezren is lehetnek – megvédik a más tartományokból érkezőknek is menedéket nyújtó Pandzsírt, ha a tálibok elutasítják a párbeszédet. Azóta nem érkeztek hírek arról, hogy a tálib fegyveresek megérkeztek volna a völgy közelébe.

Pandzsír oroszlánja

Pandzsír, vagyis az öt oroszlán földje viharos történelemmel bír, korábban volt itt üzbég, majd pastu uralom is, ma alapvetően szunnita tádzsikok lakják.

A tartomány történetének ismertetését nem is lehetne mással kezdeni, mint a leginkább karizmatikus afgán politikus bemutatásával. Ahmad Sah Maszúd (a Maszúd felvett név, szerencsés a jelentése) törzsfőnök, politikus, miniszter és gerillaparancsnok is volt. Mindössze 48 évet élt, mielőtt a tálibok sok eredménytelen kísérlet után fel tudták robbantani, de addigra már annyi hőstette és megmenekülése rögzült, hogy az angolszász könyvek, filmek, sorozatok világát is rég meghódította a személyisége.

Nem fogjuk minden sztoriját elmesélni, de ha afgán témájú angolszász filmet lát, akár Oszama bin Laden elfogásáról, vagy akár csak olyan képzeletbeli történetekben járunk a vidéken, mint a Homeland, vagy Ken Follett walesi bestsellergyártó itthon Kaland Afganisztánban címmel megjelent könyve, biztosak lehetünk benne, hogy felbukkan Maszúd személye.

Ahmad Sah Maszúd nem mindennapi alak volt. Imádott olvasni, a szovjetek által lebombázott, majd később újraépített villájában 3000 könyve volt. Victor Hugo, a nagy perzsa költők ugyanúgy lenyűgözték, mint Che Guevara élete. Ugyanakkor rendkívül puritán volt, nem flancolt, a nép körében élt, nagyon szeretett focizni, sakkozni. Fociőrületének érdekes mementója a világ talán legfurcsább elhelyezkedésű stadionja, amelyet pár másodpercben itt lehet megtekinteni.

Ő maga tádzsik volt, de egész életében a népek békés együttélése vezette, ráadásul a vegyes etnikumú és vallású országban ő is szunnita muzulmán volt, mint a pastu tálibok, csak éppen sokkal felvilágosultabb, elsősorban a nők jogait tekintve, kifejezetten modern vezető volt.

Maszúd amúgy a konzervatív iszlámot kifejezetten támogatta, de demokratikus intézmények kiépítésére törekedett, a célja egy olyan egységes Afganisztán volt, amelyben az etnikai és vallási határok kevésbé lesznek fontosak.

Élettörténete

Ahmad Sah Maszúd a tartomány fővárosában, Bazarakban (ez egy 20 ezres városka) született, mérnöki tanulmányait a Kabuli Műszaki Egyetemen végezte. Afganisztánban ekkor kerültek hatalomra a kommunisták, ő maga kommunistaellenes vallási mozgalmakkal lépett kapcsolatba, majd később felkelést is szervezett a kommunista afgán vezetés ellen.

Ez még nem volt sikeres, de amikor a hatalomra kerülő afgán kommunistákat már sikeresen elkergette volna a szunnita muszlim többség és az amerikaiak támogatta mudzsahed hadsereg, a szovjetek a volt rezsim segítségére siettek, és 1979 és 1989 között megszállták az országot. Volt, hogy egyszerre a Vörös Hadsereg 120 ezer katonája volt jelen a „szovjetek Vietnámjában”, amely akciót nemcsak a nemzetközi közösség, de a fiaikat vesztő szovjet nép sem szerette. Maszúd végig az ellenállás jelképe volt, őt ugyanis soha nem győzték le.

A szovjetek után

A szovjet–afgán konfliktus idején kapta a „Pandzsír oroszlánja” becenevet, miután ugyanis Pakisztánban katonai kiképzést kapott, sikeresen tartotta meg tartományát, és egyes nyugati értelmezések szerint komoly személyes szerepe volt abban, hogy az Egyesült Államok megnyerte a hidegháborút, a szovjetek egyik nagy kudarca volt ugyanis az 1989-es afgán kivonulás.

Ám a kivonulással semmi nem oldódott meg Afganisztánban, ahol az elmúlt évtizedek általában arról szóltak, hogy valaki lerohanta vagy bombázta a fővárost, ha pedig nem tudta meghódítani Kabult, akkor robbantgatott, civileket ölt meg.

Maszúd az új, iszlám alapú szövetségi kormányban honvédelmi miniszter lett, de a semmilyen hatalommegosztásra nem hajlandó tálibokkal nem bírt. Egy ideig tartotta a fővárost, de amikor a tálibokat már nem tudta megállítani, előbb Tádzsikisztánba menekült, majd megszervezte újabb gerillaháborúját szülőföldjén, a továbbra is legyőzhetetlen Pandzsír-völgyben.

A tálibok alatt

A táliboknak soha sem hunyászkodott meg, hanem 2001-es felrobbantásáig ő volt a rezsim ellen szövetkező ellenzék, az Északi Szövetség parancsnoka. Ez volt az a furcsa időszak, amikor az ország három részre szakadt:

• A táliboké volt az ország nagy része, úgy 85 százaléka.
• Ahmad Sah Maszúd az ország 5-10 százalékát ellenőrizte. Ez azért nagyobb terület volt, mint a kis, 3000 négyzetkilométeres tartomány, és európai szinten is elfogadott politikus lett.
• Végül egy másik nagyon különleges alak, az üzbég származású, és ami Afganisztánban tényleg ritkaságszámba megy, vodkarajongó Abdul Rasid Dosztum is ellenőrzött úgy 5-10 százalékot az országból. (A Mazar-i-Sarifot ezúttal harc nélkül elveszítő hadúr most Üzbegisztánba menekült a tartományát elfoglaló tálibok elől.)

Az oroszlán egy ideig még próbált béketárgyalásokat kezdeményezni, de hamar belátta, hogy ennek nincs sok értelme, harcolni kell. Erről is született egy anekdota. Egyszer Maszúd a sofőrjével majdnem végzetesen eltévedt, és tálibok között találta magát, akik azonnal felismerték. Ám az oroszlánt egy pillanatra sem hagyta el a lélekjelenléte, határozottan pattogott, kérte, hogy azonnal vezessék a parancsnokhoz, valamifajta operatív béketárgyalás-féléről rögtönzött, úgy tett, mintha tudatosan érkezett volna a tálibok táborába, mire ezek annyira meglepődtek, hogy hagyták elmenni.

Halála és emlékezete

Végül sokadik kísérletre, észak-afrikai gyökerű belga dzsihadisták magukat újságírónak álcázva bejutottak hozzá, és felrobbantották. Az öngyilkos merénylet 2001. szeptember 9-én történt, mindössze két nappal a szeptember 11-i terrortámadások előtt. Utóbbi után az Egyesült Államok már nem sokat teketóriázott, lerohanta a tálibokat, Maszúd szellemi örökösei visszatérhettek Kabulba, és eltávolították a tálibokat a hatalomból.

Maszúd halálának napja Afganisztán nemzeti ünnepe lett, temetésén a távoli Pandzsírban 100 ezer fekete ruhás gyászoló vonult. Ázsiában olyan gerillakultusza alakult ki, mint máshol Maónak, Ho Si Minhnek, Josip Broz Titónak vagy Che Guevarának, nemcsak Afganisztánban, de más országokban is vannak emlékművei, róla elnevezett utcák (például Delhiben).

Eddig inkább csak a pozitív olvasatokat írtuk le róla, de természetesen, mint talán minden gerilla esetében, nála is a viharos életét gyilkosságok, megkérdőjelezhető tettek is övezték.

Halála után mindenesetre a hős Pandzsír tartomány és a Maszúd család nagyon befolyásos lett az új, civil afgán kormányban. Az egykori gerillavezér öccse, Ahmad Zia Maszúd Afganisztán alelnöke lett, és hamarosan felnőtt a fia is, a megjelenésében, szokásaiban és nyilatkozataiban hozzá rendkívül hasonló kis Ahmad, aki szintén nagy megbecsülésnek örvend a tartományban. (Pandzsír oroszlánjának egy fia és öt lánya született).

A fiú az alacsony iskolázottságú, magas írástudatlansággal és elmaradott infrastruktúrával rendelkező tartományban felnőve is rendkívül felvilágosult, angolul is jól beszél, itt látható egy párizsi interjúja.

Esélyek

Pandzsírban most Száleh volt alelnök az alkotmányra hivatkozva – amely szerinte rendelkezik arról, mi történik az elnök lemondása, halála vagy pedig elmenekülése esetén – ideiglenes elnöknek nyilvánította magát, miután Asraf Gáni volt elnök az Egyesült Arab Emírségekbe menekült az országból.

„Soha, soha és semmilyen körülmények között nem fogok meghajolni a tálib terroristák előtt. Soha nem árulom el hősöm, Ahmad Sah Maszúd, a parancsnok, a legenda és az útmutató lelkét és örökségét”

– írta Száleh a Twitteren.

A Kabul elfoglalásának napján a Szálehhel közös képen látható Maszúd arról írt a Twitteren, hogy az ország különleges haderőinek egykori tagjai és az afgán hadsereg katonái közül sokan csatlakoztak az ellenálláshoz, mert undorodnak attól, ahogyan a parancsnokaik megadták magukat. A Maszúd vezette Nemzeti Ellenállási Front (NEF) egyik szóvivője azt mondta, afgánok ezrei csatlakoztak hozzájuk, felvételeken páncélozott járműveket lehetett látni, amint gyakorlatozás közben áthaladnak a völgyön.

Maszúdtól szerdán megjelent egy véleménycikk a Washington Postban, amiben azt írta, „kész apja nyomdokaiba lépni” harcosaival. „Vannak lőszer- és fegyverkészleteink, amelyeket türelmesen halmoztunk fel apám időszaka óta, mivel tudtuk, hogy egyszer eljöhet ez a nap” – írta. Azonban többek között amerikai és nyugati támogatást, fegyvereket, lőszert, eszközöket kért. Maszúd állítása szerint harcosai között a katonákon kívül vannak egyszerű civilek is, akik csatlakozni akartak az ellenálláshoz.

Miközben a tálibok vasárnap este bejelentették, hogy megindultak Pandzsír felé, Maszúd azt mondta, hogy reménykedett a békés tárgyalásokban, de erői készek harcolni és megvédeni a völgyet. „Azt akarjuk, hogy a tálibok belássák, egyedül tárgyalás útján lehet előrelépni” – mondta telefonon a Reutersnek. Egy olyan kormány megalakítására szólított fel, amiben az összes etnikai csoport képviselve van, és egy „totalitárius rezsimet” szerinte nem ismerhet el a nemzetközi közösség. A NEF egyik szóvivője szerint hosszú távú konfliktusra rendezkednek be a tálibokkal, ha nem sikerül olyan afgán kormány megalakításáról megállapodni, amelyben képviselve lesznek a különböző politikai erők.

A Pandzsír-völgy földrajzi helyzete tényleg speciális, a régió szinte hermetikusan el van zárva az ország többi részétől, egyetlen kapuja, a Pandzsír folyó által létrehozott keskeny átjáró katonailag könnyen megvédhető. A völgy nagyon értékes is, a smaragdjairól is ismert, amelyeket korábban a hatalommal szembeni ellenállási mozgalmak finanszírozására is használtak. Ám most a kis tartomány nagyon egyedül van – noha a közeli Baglán tartományból is érkeztek olyan helyi beszámolók, hogy néhány körzetben sikeres támadást hajtottak végre tálibellenes erők pénteken –, sokkal erősebb a tálib dominancia, mint 20-25 éve. Ha a tálibok nagyon nekiindulnak, sokak szerint a pár ezer gerilla külső támogatás nélkül aligha képes hosszabb távon is megvédeni a bevehetetlen tartományt.