A tálibok tárgyalni akarnak az ellenállókkal, és a kérésükre visszatér az országba az afgán külügyminiszter is

Legfontosabb

2021. augusztus 22. – 12:22

frissítve

A tálibok tárgyalni akarnak az ellenállókkal, és a kérésükre visszatér az országba az afgán külügyminiszter is
Tálib fegyveresek Mehtarlamban, az Afganisztán keleti rézén lévő Laghman tartomány fővárosában – Fotó: Stringer / Sputnik / Sputnik / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A tálibok kapcsolatba léptek Haníf Atmar volt afgán külügyminiszterrel, aki visszatér Afganisztánba – értesült az al-Dzsazíra. A pánarab hírtelevízió úgy tudja: a tálibok tárgyalásokat folytatnak a volt afgán hatalom más tisztségviselőivel is a hazatérésről – írja összefoglalójában az MTI. Egyik képviselőjük úgy nyilatkozott a hírtévének, hogy

„a tálibok komoly tárgyalásokat folytatnak minden féllel a széles képviselettel rendelkező kormány megalakítása érdekében”.

Az al-Dzsazíra vasárnap arról is hírt adott, hogy a tálibok szabadon engedték a hatalomátvétel előtt ellenük harcoló afgán biztonsági erők 145 kommandósát a nyugat-afganisztáni Herát tartományban.

A tálibok a Pandzssir tartománybeli ellenállással is készek tárgyalni. A tálibok politikai hivatalának egyik képviselője arra kérte a kabuli orosz követséget, továbbítsa a Pandzssir tartományban összpontosult ellenállás vezetőinek, hogy az iszlamista mozgalom párbeszédre és békés rendezésre törekszik – mondta Dmitrij Zsirnov, a diplomáciai képviselet vezetője a Szolovjov Live YouTube-csatornán a hét végén.

Oroszország más államokkal ellentétben nem zárta be diplomáciai képviseletét Kabulban. A diplomata szerint szombaton kereste fel a nagykövetségüket a tálibok politikai hivatalának képviselője. „Mivel tudta, hogy Oroszországnak nagy tekintélye van Afganisztánban a különböző politikai erők előtt, megkért bennünket, hogy közvetítsünk politikai üzenetet Pandzssirnak”.

„Arra kértek bennünket, hogy adjuk át a következő üzenetet Pandzssir vezetőinek és lakóinak: a tálibok mindeddig nem tettek kísérletet arra, hogy erőszakkal behatoljanak Pandzssirba. A csoport arra számít, hogy megtalálják a módját a helyzet békés megoldásának, például politikai megállapodás útján. A tálibok nem akarnak vérontást, és elkötelezettek a párbeszéd mellett”.

Abdulla Abdulla, a legfelsőbb megbékélési tanács vezetője szombaton a Twitteren közölte, hogy tárgyalások folynak Pandzssir sorsáról, amelyet az ország tartományai közül egyedüliként nem foglaltak el a tálibok.

A radikális iszlamista mozgalom, amely múlt vasárnap ismét hatalomra került Afganisztánban, az 1996-tól 2001-ig tartó uralma alatt sem tudta bevenni Pandzssirt. A helyi ellenállást most Ahmad Maszúd vezeti, aki a 2001. szeptember 9-én meggyilkolt Ahmad Sah Maszúd, a tálibellenes küzdelem vezéralakjának a fia. Abdulla Abdulla egyébként Ahmad Sah Maszúd egyik közeli szövetségese volt.

A tálib lázadók – akiket húsz évvel ezelőtt fosztott meg hatalmuktól az amerikaiak vezette nemzetközi katonai koalíció – augusztus 15-én, néhány óra leforgása alatt harc nélkül elfoglalták Kabult. Ezután bejelentették, hogy véget ért a húsz éve tartó afganisztáni háború. Asraf Gáni államfő elmenekült az országból.

A tálibok két napra rá közölték, hogy büntetlenséget biztosítanak minden állami tisztviselőnek, és felszólították őket, hogy térjenek vissza munkahelyükre. Bátorították a nőket, hogy csatlakozzanak az új kormányhoz. A tálibok közölték, hogy békés kapcsolatok fenntartására törekszenek más országokkal, tiszteletben tartják a nők jogait az iszlám törvények keretében.

A tálibok ígéretei ellenére sokan tartanak attól, hogy hatalomra kerülésükkel visszatérnek az 1996 és 2001 közötti hatalmuk idején életben lévő szigorú iszlám törvénykezéshez (saría). Akkor egyebek mellett megtiltották a nők munkavállalását, a bűncselekményeket pedig gyakorta kivégzéssel vagy végtaglevágással büntették.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!