Netanjahu 12 év után kikerül a hatalomból, először lesz Izraelnek arab képviselők támogatta kormánya

Éjszakába nyúló tárgyalások után értesíthette a legnagyobb ellenzéki párt, a Jes Atíd (Van Jövő) vezetője, Jaír Lapid szerdán éjjel az izraeli elnököt, hogy sikerült tető alá hoznia az elvi megállapodást az új kormánykoalícióról. Lapid szóvivője magyar idő szerint nem sokkal este tíz előtt beszélt arról, hogy pártja elnökének sikerült az új izraeli koalíciós kormány megalakítása, a Háárec szerint nem sokkal később pedig Lapid maga jelentette be, hogy erről tájékoztatta Reuven Rivlin államfőt. Az új koalícióról egy héten belül bizalmi szavazást kell tartani a parlamentben is, ott kell többséget kapnia az új kabinetnek, aminek kormányfője az első időszakban Naftali Bennett lenne.

Bő két órával az éjféli határidő lejárta előtt először Manszúr Abbász, az iszlám hagyományőrző Raam párt elnöke írta alá pártjának megállapodását a Lapid-Bennett kormánnyal, majd Gideon Szaár, az Új Remény (Tikva Hadasa) nevű jobboldali párt vezetője is csatlakozott a sokpárti egységkormányhoz, írta az MTI. Az izraeli lapok szerint azonban maradhattak még olyan vitás kérdések, amikről a következő napokban is tárgyalhatnak.

Az évek óta tartó politikai patthelyzet ezzel egy időre háttérbe kerülhet, és noha az egyébként nagyon eltérő pártok sok részletben még nem értenek egyet, a kormányfői poszt sorsa is sajátosan alakul, de a jelek szerint a törékeny szövetség nyomán 12 év után ellenzékbe kényszerül a Likud és annak vezetője, Benjámin Netanjahu eddigi miniszterelnök, aki korrupciós ügyek miatt bíróság elé is állhat.

Ötödikként befutva lenne kormányfő

A 120 fős kneszetben ugyan a márciusi választások után továbbra is a Likudé a legnagyobb frakció, 30 képviselője mellé azonban nem tudott elég szövetségest gyűjteni a további tizenkét pártból. (Kizárólag listás mandátumok vannak, a bejutási küszöb 3,25 százalék, és az ország egyetlen választási körzetnek számít, ez magyarázza, hogy az izraeli törvényhozásban hagyományosan mindig sok párt van jelen, ami többpárti koalíciós kényszert is jelent.)

A Likud maga mellett tudta a Saszt – vallásos párt, amely azonban 1984-es létrejötte óta szinte mindig csatlakozott a kormánykoalícióhoz, a Munkáspárt vezetése alatt is –, a konzervatív, vallásos irányzatot képviselő Jahudat ha Torah-t, és a magát liberálisként meghatározó, centrista Kahol Lavant (Kék-Fehér). Ez összesen 54 képviselőt jelentett, utóbbi azonban már az ellenzékkel tárgyalt az új koalícióról.

Netanjahu sorsát azonban a jelek szerint Naftali Bennett döntötte el, aki az elmúlt 15 évben szorosan együttműködött a Likud elnökével és Izrael történetének leghosszabb ideig regnáló miniszterelnökével. Az egykori vállalkozó – aki pénzügyi visszaélések felderítésére fókuszáló startupját 2005-ben 145 millió dollárért adta el – az általa létrehozott jobboldali Jamina párt hét képviselőjével kulcsszerephez jutott: a Likud vezette kormánykoalícióhoz Bennett ezúttal csak akkor csatlakozott volna, ha azzal biztosított lett volna a többség, ám Netanjahunak ezt nem sikerült összehoznia. Így véget ért a kapcsolat, amelyben Netanjahu kormányaiban Bennett 2013-tól 2019-ig volt gazdasági, vallásügyi és oktatási miniszter is, majd pedig egy évre védelmi miniszter lett.

A márciusi előtti, két éven belül harmadik választás után azonban már kimaradt a koalícióból. Az elfordulását Netanjahutól pártja is támogatta, legalábbis hét képviselőjéből hat biztosan. (Az ilyenfajta képviselői mozgások sem szokatlanok az izraeli parlamentben.) Bennett megragadta a lehetőséget Netanjahu ellenzékével szövetkezve, tudva, hogy a mandátumok alig hat százalékával – a parlament ötödik legnagyobb frakciójával – még egyszer ennyire meghatározó szerephez nem juthat.

A centrista pártjával, a Jes Atíddal a márciusi választásokon 17 képviselői helyet szerző Jaír Lapiddal kötött egyezség szerint ugyanis a négyéves ciklus első két évére a kormányfői posztot Bennett megkapja, Lapid külügyminiszter lesz, majd két évvel később pozíciót cserélnek.

Mindenki volt már mindenkivel

De milyen lehet a koalíció, amelyet alapvetően a Netanjahu-ellenesség hozott össze, miközben a pártok ideológiailag nagyon különbözők? Érthető módon ezzel érvel a Likud vezetője is, mondván, Izrael létét fenyegeti a vele szemben összeálló koalíció, Bennett pedig elárulta Izraelt. A lassan volt kormányfővé váló politikus érvét azonban árnyalja, hogy a sokpárti koalíció Izraelben egyáltalán nem szokatlan, a Likud is kötött szövetséget tőle valójában ideológiai meghatározása szerint nagyon elütő párttal. Például 2009-ben, amikor a Munkáspárt is része volt az ő négypárti koalíciójának, ahogyan erre később is volt példa, illetve több mostani ellenfele korábban szövetségese volt.

Hiszen nemcsak Bennett fordult meg a Likuddal közös koalícióban, de a szekuláris Jes Atídot vezető Lapid is, aki 2013 márciusától 20 hónapig volt pénzügyminiszter. 2019-ben pedig szövetségben állt azzal a Kahol Lavan párttal, amely a márciusi választásokig Netanjahu koalíciójának tagja volt – igaz, akkor Lapid végül az ellenzékhez sorolt.

Az újságírásról 2012-ben váltott a hivatásos politikusi pályára az új koalíció legnagyobb erejét adó Lapid, akitől ez nem volt idegen, elvégre apja, az újvidéki magyar zsidó családba született Tommy Lapid ugyanezt az utat járta be alig 20 éve, egészen az igazságügyi miniszteri és a kormányfőhelyettesi posztig a Likudot vezető Ariel Saron kormányában. Mind az apja, mind most 57 éves fia hangsúlyosan a szekuláris Izrael képviseletét tartja elsődlegesnek, például azt, hogy a hadseregnél töltendő szolgálat alól ne kapjanak felmentést az ultraortodoxok vallási alapon.

Most először az arab mandátumok is fontosak

A Times of Israel számításai szerint azonban a jobboldalról érkező Jamina, a Jiszráel Béténu – Otthonunk Izrael, amely eredetileg az orosz szekuláris bevándorlókra épült –, az egykori likudosokból létrejött Tikva Hadasa (Új Remény), az inkább centrista Jes Atíd, a Kahol Lavan és a baloldali Munkáspárt és Merec (Erő) még mindig csak 57 képviselőt adna ki a kormányalakításhoz minimálisan szükséges 61-ből.

Ezt a formációt viszont kívülről hajlandó támogatni az Egyesült Arab Lista mind a négy képviselője. Ez nemcsak eddig példátlan formáció volna, de néhány napja lehetetlennek is tűnt, miután a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet és az izraeli erők között az elmúlt 15 év egyik legsúlyosabb, kölcsönös rakétatámadásokkal teli konfliktusa zajlott le, legalább 253 palesztin – köztük 70 gyerek – és 14 izraeli áldozatot követelve. A tűzszünet időleges nyugalmat hozott, ha megoldást nem is.

A Hamász jelezte, hogy ha az al-Aksza mecsethez újra izraeli rendfenntartókat küldenek, akkor azonnal felmondják a tűzszünetet.

Úgy tűnt, a feszültség Netanjahu kezére játszik, azután, hogy Lapid kapta meg a kormányalakítási megbízást, mert lehetetlenné teszi az arab képviselők bevonását egy széles ellenzéki koalícióba. Ehelyett azonban az új kormánykoalíciót hallgatólagosan kész támogatni a négy mandátumot birtokló Egyesült Arab Lista is. Ez nem a koalícióban való részvételt jelenti, hanem azt, hogy a kormány számára kulcsfontosságú ügyekben – így például egy bizalmatlansági szavazáson – a kabinettel együtt szavaz.

Ellenségem ellensége még lehet az ellenségem

Az Egyesült Arab Lista vezetője az együttműködésért az arab közösségeknek – többek között oktatásra – nyújtandó költségvetés növelését kérte, és azt, hogy ő lehessen a kneszet alelnöke, továbbá, hogy az arabok lakta területeken enyhítsenek az építési korlátozásokon – ami izraeli értelmezésben az arabok létszámának növelését vetíti előre.

Manszúr Abbász a párt élén ingatag helyzetben van, Netanjahu ellehetetlenítésével erősítené meg pozícióját, amelyet egy előrehozott választás esetén könnyen elveszíthetett volna.

Csakhogy a jobboldali Netanjahu után a jobboldali Bennettet segíti hatalomra, amit hátországában nem néznek jó szemmel. Bennett nyilatkozata, amely szerint az új kormány nem számol fel zsidó telepeket és nem ad át területeket, azt jelzi, hogy a palesztinok számára nem jelent változást az új kormány létrejötte. Bennett ellenzi a két állam elvét, azaz Izrael mellett a Palesztin Állam rendezett megvalósítását: Ciszjordánia kulcsfontosságú területeit Izrael alatt képzeli el, a többi területen adna csaknem teljes önrendelkezési jogot a palesztinoknak. Igaz, arra ígéretet tett, hogy miniszterelnöksége alatt nem épülnek újabb telepek és nem vonnak ellenőrzésük alá újabb területeket.

„Hogy lehet felfüggeszteni a palesztin kérdést, amikor végső soron ez a legfontosabb ügy? Elmenekülni a probléma elől, látva Bennett nyilatkozatait, nem vezet jóra” – mondta a Times of Israelnek Manszúr Abbász döntéséről a Palesztin Felszabadítási Szervezetet (Fatah) és a Palesztin Hatóság Mahmúd Abbász alatti vezetését is gyakran kritizáló Musztafa Barguti. A palesztinok erőszakmentes ellenállását hirdető veterán politikus nyilatkozatai jelzik leginkább a koalíció törékenységét.

Feszültség a koalíció többi tagja között is keletkezhet: a sajtóban már megjelent a Merec törvénytervezete, amely szerint hat hónap börtönnel lenne sújtható az, aki fiatalkorúakat térítene a judaizmus ortodox irányzata felé. A pártot vezető Tamar Zandberg szerint – akiről egy ideje már valótlan halálhíre is kering a neten – a kezdeményezésben semmi új nincs, 15 éve élő javaslatok egyikéről van szó, ezt most csak azért fújják fel az ellenérdekeltek, hogy fenntarthatatlannak láttassák az alakuló koalíciót.

Viták azért vannak palesztin ügyek nélkül is – nem véletlen, hogy Lapid nem a beígért június 1-jén ment az egyezséggel az államfőhöz: az utolsó pillanatokban Bennettel azon folyt a vita, hogy a bírók kinevezéséért felelős parlamenti bizottságban az ő pártjának is legyen tagja. A Jamina vezetője közölte, ha ez nem történik, meg, úgy felmondja az egyezséget.

Az Egyesült Államokban is változott a hozzáállás

Abban, hogy az Izraelt – megszakításokkal – összesen 15 éven át irányító Netanjahunak ezúttal nem sikerült összehoznia a koalíciót, szerepe lehetett annak is, hogy az Egyesült Államokban is változóban vannak az elvárások Izraellel szemben. Az vitán felüli, hogy Izrael kiemelten fontos partner a Közel-Keleten, és megkapja a szükséges támogatást, ám eközben egyre inkább releváns szempont lett a palesztinok helyzetének rendezése, amiben Netanjahu alatt nem történt előrelépés, sőt, a legutóbbi konfliktus épp azt jelezte, hogy a rendezés távolabb van, mint valaha.

Netanjahu helyzetét gyengítette Donald Trump veresége is. A republikánus elnök még Jeruzsálemet is elismerte Izrael fővárosaként – ami elég egyértelmű jelzés volt a palesztin közösségnek, hogy Kelet-Jeruzsálem nem lesz egyhamar egy esetleges független palesztin állam fővárosa.

Joe Biden győzelmével várható volt, hogy Washington más hangot üt meg. A Demokrata Párt radikális baloldalát képviselő Bernie Sanders vermonti szenátor szerint véget kell vetni a Netanjahu-kormány támogatásának. „Mi van a palesztin nép jogaival? … Miért csak akkor vagyunk hajlandók észrevenni az erőszakot Izraelben és Palesztinában, amikor Izraelre hullanak a rakéták?” – írta a New York Timesban az a politikus, aki zsidóként épp annak a társadalmi csoportnak a tagja, amelyre figyelve az Egyesült Államok az elmúlt fél évszázadban megfogalmazta Izrael-politikáját.

A palesztin milliók helyzete a radikális Hamász által irányított Gázában és a Fatah vezette Ciszjordániában mindinkább szempont az Egyesült Államokban – némiképp összhangban a Black Lives Matter mozgalom otthoni célkitűzéseivel. Ez persze nem jelenti, hogy éles fordulat áll be Washingtonban – az alelnök, Kamala Harris például márciusban jelezte, hogy nem támogatják a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) által indított vizsgálatot a palesztin területeken elkövetett háborús bűncselekmények ügyében.

Bennett eddigi nyilatkozatai alapján nem tűnik partnernek a palesztinok helyzetének javításában, de a szövetség radikálisabb baloldali tagjai és az arab párt létfontosságú támogatása rávezetheti a koalíciót, hogy kompromisszumkészebben álljon a palesztin közösséghez. Bár kérdés, hogy ez mit jelent, hiszen a palesztin területeken már meglévő izraeli telepek felszámolása nem tűnik kivitelezhetőnek, Kelet-Jeruzsálem kérdésének rendezése sem csak jó szándékon múlik, és a Hamász is bármikor szolgáltathat érvet arra, hogy nemzetbiztonsági okokból inkább maradjon minden úgy, ahogy van.

Netanjahu–Orbán-tengely

Netanjahuval szoros kapcsolatot épített ki a magyar kormány is az elmúlt években, a Likud vezetője példátlanul hosszú, háromnapos viziten is járt Magyarországon 2017-ben. Így távozása első ránézésre komoly űrt hagyhat a magyar–izraeli kormányközi kapcsolatokban. Az Orbán-kormány nagyon határozottan állt ki az izraeli vezetés mellett a legutóbbi rakétacsapások idején, megvétózva az EU nyilatkozatát is. A magyar kormány szerint a konfliktust elítélő nyilatkozat kiegyensúlyozatlan volt. „Minden olyan megnyilvánulást elutasítunk, amely Izraelt teszi felelőssé a jelenlegi helyzet kialakulásáért, vagy egyenlő félként kezeli Izraelt és a Hamász nevű terrorcsoportot” – közölte május 19-én Menczer Tamás külügyi államtitkár.

Kedden Szijjártó Péter Izraelben járt, és a kormány a korábbi álláspontját megerősítve elmondta: „Sajnáljuk, hogy elvitatták azt a tényt, hogy Izraelt egy terrorszervezet támadta meg, sajnáljuk, hogy egyes nemzetközi szervezetek Izraelt és a Hamászt egy szinten akarták kezelni, mintha a Hamász egy NGO lenne” – mondta a külügyi és külgazdasági miniszter. Útja alatt egy izraeli védelmi ipari vállalat és egy magyar építőipari vállalat megállapodott arról, hogy izraeli megrendelésre Magyarországon „ezernél is több olyan speciális mobil és taktikai óvóhelyet fognak legyártani, melyeket aztán később, itt Izraelben fognak használni a rakétatámadásokkal szembeni védekezésben” – mondta Szijjártó.

A megállapodás ugyan nem kormányközi, bejelentésének körülményei és az időzítés – egy nappal az új kormány várható megalakulása előtt – nem feltétlenül a Netanjahu melletti kizárólagos kiállást jelzi, de azt igen, hogy a magyar kormány a későbbiekben is épít a meglévő kapcsolatra, és ehhez Bennett akár partner is lehet.

Netanjahu perrel néz szembe

A 12 év után ellenzéki szereppel szembenéző izraeli kormányfőnek nem csak a politikai túlélése a tét, hanem akár a szabadsága is: Netanjahu ellen 2017-től több korrupciós ügyben folyt nyomozás, majd a bizonyítékok és tanúvallomások felhalmozásával a gyanú három ügyben is vádemelésig jutott.

A miniszterelnök ügyvédei eddig nem tudták meggyőzően cáfolni a vádakat, és a védelem inkább a politika és a jogalkotás síkján próbálja megvívni a maga csatáit. Ennek a törekvésnek a része, hogy Netanjahu és pártja, a Likud évek óta panaszkodik a rendőrség, az ügyészség, a bíróságok és „Soros György” által közösen kitervelt boszorkányüldözés miatt. De tett mást is: az igazságügyi minisztérium tavaly például a járványügyi korlátozásokra hivatkozva felfüggesztette a nem sürgős pereket – e szerint Netanjahu perei sem számítottak sürgősnek –, a miniszterelnök igyekezett törvényben rögzíteni a hivatalban lévő kormányfők büntetőügyek alóli mentességét, vagy hogy az alaptörvény módosításával rázza le magáról a szerinte „államcsínyre készülő” igazságszolgáltatást – írtuk korábbi cikkünkben az akkor még újabb választásba menekülő politikusról.

Leírni azonban korai lenne a 71 éves Netanjahut, aki egyelőre a legnagyobb párt vezetője, és aki egyelőre reménykedik abban, hogy a sokosztatú ellenzékből összeállt koalíció nem marad sokáig egyben: a bejelentés után egy héten belül kell szavazni a kormány megalakulásáról a kneszetben. Azt még elérheti, hogy ezt az időt a parlamentben maximálisan ki is használják, így még egy hete lehet arra, hogy valamilyen módon éket verjen az ellenzék nagy nehezen összeállt tagjai közé.