A járványt legyőzték, most a politikai válságtól szenvednek

A világelső vakcinációs program eredményei – eddig a lakosság fele kapta meg a Pfizer-BioNTech vakcinájának mindkét dózisát – ellenére még mindig fél lábbal a járványban ragadt Izraelben kedden választást tartanak, két éven belül már negyedszerre. Az ország ugyanis benne ragadt egy politikai állóháborúban: 2019 óta sem a Benjámin Netanjahu mögött álló jobboldali koalíció, sem pedig az ő megbuktatását célzó, rettentően széttagolt, az arab pártoktól az arabellenes nacionalistákig mindenkit felvonultató ellenzék nem tudta megszerezni a kormányalakításhoz szükséges legalább 61 mandátumot a 120 fős törvényhozásban.

A 2009 óta regnáló miniszterelnök azonban a befagyott törésvonalon egyensúlyozva akár ügyvezetőként, akár egy válságkezelő nagykoalíció élén folyamatosan képes volt megkapaszkodni a kormányfői székben, és amint az borulni kezdett, új választásokon kicsikarni néhány hónap haladékot. A korábbi riválisával, Benni Ganccal kötött, a tárcák megosztásával és a miniszterelnökség rotációjával bebiztosított nagykoalíció tavaly decemberben bomlott fel, amikor a két fél nem tudott megegyezni a költségvetésről.

Kedd reggel meg is kezdődött a szavazás, az emberek a 13 685 kijelölt szavazóurna valamelyikénél adhatják le voksukat. A koronavírus-járvány miatt speciális intézkedésekkel is készültek a hatóságok: 751 választási helyiséget kifejezetten a koronavírus fertőzöttek és a karanténra kötelezettek számára hoztak létre

Menekülés a választásba

Ezek a haladékok nemcsak a jobboldali populizmus egyik nagy veteránjának politikai túléléséről szólnak, hanem a börtön elkerüléséről is. Ugyanis Netanjahu ellen 2017-től több korrupciós ügyben folyt nyomozás, majd a bizonyítékok és tanúvallomások felhalmozásával a gyanú három ügyben is vádemelésig jutott. Ráadásul az izraeli igazságszolgáltatás nem szívbajos, ha politikusokat kell elítélni, erről a korrupciós vádakkal elítélt Ehud Olmert volt miniszterelnök is tudna mesélni.

Az mindenesetre biztos, hogy Netanjahu nem veszi félvállról a pereket. A miniszterelnök ügyvédei eddig nem tudták meggyőzően cáfolni a vádakat, és a védelem inkább a politika és a jogalkotás síkján próbálja megvívni a maga csatáit. Ez a törekvés nem merül ki abban, hogy Netanjahu és pártja, a Likud évek óta panaszkodik a rendőrség, az ügyészség és a bíróságok (meg Soros György, nem viccelek) által közösen kitervelt boszorkányüldözés miatt. Az igazságügyi minisztérium tavaly például a járványügyi korlátozásokra hivatkozva felfüggesztette a nem sürgős pereket (kitalálhatják, Netanjahu perei sem számítottak sürgősnek), a miniszterelnök egyik legfontosabb törvényhozási prioritása az, hogy törvényben rögzítse a hivatalban lévő miniszterelnökök büntetőügyek alóli mentességét, vagy hogy az alaptörvény módosításával rázza le magáról a szerinte „államcsínyre készülő” igazságszolgáltatást.

Népszavazás a járványkezelésről

Az elmúlt három választással ellentétben kedden a mintegy 6,57 millió választásra jogosult izraeli nemcsak Netanjahu szélsőségesen megosztó politikájáról, korrupciós ügyeiről nyilvánít véleményt (igen közvetett módon, de erről később), hanem a miniszterelnök járványkezelésben mutatott teljesítményéről is. Ez azért is érdekes, mert Izrael a világ első olyan országa, mely egyértelműen a koronavírus-járvány zárószakaszába lépett, és választói egy végéhez érő folyamatról nyilváníthatnak véleményt.

Izrael ugyanis közismert módon a világon elsőként tudott beszerezni teljes lakosságának (nagyjából 9,3 millió ember) beoltására elegendő Pfizer–BioNTech-vakcinát, és az oltóanyagokat a válsághelyzetekre felkészített egészségügyi infrastruktúrának köszönhetően gyorsan be is tudják adni. A legutóbbi adatok szerint az izraeli lakosság csaknem 60 százaléka túl van már az első oltáson, és több mint 52 százaléka mindkét dózist megkapta – a legveszélyeztetettebb, 60 feletti korosztályban ez az adat eléri a 90, illetve 80 százalékot. A napi 50 ezer beadott vakcinával az ország áprilisra valóban elérheti a nyájimmunitást. Hetekkel ezelőtt megkezdődött az oltási igazolványok aktív felhasználásával a nyitás.

Netanjahu sosem volt szívbajos, ha a politikai nyereséget kellett lefölözni, így a sikeres vakcinációs programot (melynek részleteiről bővebben is írtunk) természetesen igyekszik szavazatokra váltani. A Pfizer holokauszttúlélő vezérigazgatójánál történt virtuális kilincselésének tudja be például azt, hogy Izrael kivételezett helyzetbe került a vakcinapiacon – miközben a valós ok inkább az lehetett, hogy a kormány hajlandó volt a piaci ár dupláját fizetni az oltóanyagért, és Izrael kiváló kísérleti terepnek ígérkezett a tömeges oltás hatásait vizsgálni kívánó gyártónak, a kormányzat pedig készséggel rendelkezésre bocsátotta a vizsgálatokhoz szükséges lakossági adatokat.

Emellett kérdés, hogy a lakosság mennyire érzi át a győzelmet három kijárási korlátozási időszak, a járvánnyal menetrendszerűen érkező gazdasági válság és több mint 6000 halálos áldozat után. Az izraeliek jelentős részét az a jelenség is felbőszítette, hogy a járványellenes szigor a Likud stabil koalíciós partnereinek számító, vallási alapon szerveződő pártok nyomásának köszönhetően soha nem terjedt ki teljes mértékben az ultraortodox közösségekre, melyek nyitva tarthatták iskoláikat, telt házzal működtethették zsinagógáikat, és komolyabb retorzió nélkül tarthattak több száz embert megmozgató esküvőket és temetéseket.

Szakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy a korlátozások elsietett feloldása az átoltottság ellenére is hordoz veszélyeket, és meglehetősen ízléstelen a „koronaverseny győztese” szólamokkal dobálózni, miközben még mindig kétmillió 16 év alatti maradt beoltatlan, egymillió állampolgár a „zöld igazolványok” jelentette előnyök ellenére sem hajlandó beoltatni magát, ráadásul még mindig napi több száz új fertőzöttet regisztrálnak. Az oltási igazolványok esetében adatvédelmi aggályok is felmerülték, és a kormányt nemzetközi kritika érte például amiatt, hogy a palesztin területekre nem jut elegendő oltóanyag.

Amikor már Netanjahu is arabként mosolyog választóira

A járvány a tavaly márciusi választáshoz hasonlóan a szavazás folyamatára is rányomja a bélyegét. Külön szavazóurnákat helyeznek el például az idősotthonokban, a reptereken, a zsúfoltabb szavazókörökben, és különleges szavazatleadási lehetőségeket biztosítanak a karanténban lévőknek és kezelés alatt állóknak. Azonban levélben csak a külföldön dolgozó diplomaták és egyéb köztisztviselők szavazhatnak, és abból is botrány kerekedett, amikor az egészségügyi minisztérium rendeletben korlátozta a külföldön élő állampolgárok hazatérési lehetőségeit (a rendeletet a legfelsőbb bíróság megsemmisítette).

Amellett, hogy a választási kampány fő témája a járványkezelés volt, felbukkantak hagyományosabb politikai ügyek és botrányok is. További bizarr részletek derültek például ki a Netanjahu családról, a miniszterelnök korrupciós ügyekben is érintett feleségéről, Sara Netanjahuról többen is állították, hogy egy férjével kötött 15 oldalas szerződés alapján gyakorlatilag vétójoga van a kormányfő politikai döntései felett.

Újból előtérbe került az arab kérdés, de kivételesen pozitív kontextusban. Ugyanis a zsidó vagy drúz polgároknál hagyományosan sokkal inaktívabb arabokban több párt is meglátta azt a választói tartalékot, mellyel áttörést tudna elérni. Így azután a két arab párt mellett bejelentkezett az arab voksokért az emancipációért amúgy is régóta kiálló baloldali Merec párt, sőt, maga Netanjahu is. A kormányfő korábbi uszító kijelentései után idén „Abu Jairként” mosolygott le joviálisan az arab településeken felállított választási plakátokról, és ígéretet tett arra, hogy megfékezi az arab közösségekben elharapózó erőszakhullámot.

Ahol mindenkinek jut néhány mandátum

Az évek óta tartó izraeli politikai válság alapvetően két fő strukturális tényezőre vezethető vissza. Az egyik maga a választási rendszer (amit egy választásról olvasva amúgy sem árt megismerni): Izraelben a leadott szavazatokat arányosan osztják el a sorozatos emelések ellenére nem túl magas, 3,25 százalékos küszöböt megugró pártok és pártszövetségek között. A relatíve könnyű mandátumszerzés szükségszerű velejárója, hogy igen sok párt működik, a választások előtti legutolsó mérések alapján akár 12 formáció is mandátumhoz juthat, és egyetlen párt sem szokta egymaga besöpörni az abszolút többséget. Nem ritka, hogy 4-5 pártból álló koalíciót kell összekovácsolni a kormányalakításhoz minimálisan szükséges 61 mandátum eléréséhez.

Így azután sokszor a potenciális koalíciós partnerek szereplése ugyanolyan fontos egy pártnak, mint a saját begyűjtött mandátumok száma.

A másik fontos strukturális jellemző az, hogy a pártok ideológiai és/vagy demográfiai szempontból többé-kevésbé lefedik a hihetetlenül színes izraeli társadalmat: külön pártja van az ökobaloldalnak, az orosz bevándorlóknak, az ultraortodoxoknak és az araboknak, és ezek a pártok felbomlanak, egyesülnek, szövetségre lépnek. A színes paletta azzal is jár, hogy egyes pártok között vérkomoly világnézeti ellentétek is feszülnek, a melegjogokról vagy az Izrael polgárainak 20 százalékát kitevő arab kisebbség emancipációjáról vallott radikálisan eltérő nézeteket ráadásul tetézi a Netanjahu által mesterségesen szított politikai polarizáció is.

A miniszterelnöknek a három legutóbbi választáson is az egykori vezérkari főnökkel, Benni Ganccal kellett szembenéznie. Azonban miután a volt vezérkari főnök tavaly egy válságkezelő nagykoalíció kedvéért felrobbantotta saját jobbközép-centrista pártszövetségét, a kormányban védelmi miniszterként szerepet vállaló Ganc elveszítette támogatóit is. Mára ott tart, hogy egykori kollégái nyílt levélben noszogatják, hogy ne szívja el a kormányváltó szavazatokat a kneszetbe biztosan bejutó pártok elől, és lépjen vissza.

Az Izraelben felbukkanó „Gyurcsány-szál”

Így azután ez a választás nemcsak a járvány miatt rendhagyó, hanem azért is, mert Netanjahunak nincs egyetlen kiemelkedő kihívója sem. Sőt, miután az elmúlt évtizedek politikai és demográfiai változásainak következtében a jobboldali szavazók stabil többséget képviselnek, ezért leginkább amiatt aggódhat, hogy az ő köpönyegéből előbújt trónkövetelők egyeznek meg az ultraortodox pártokkal (amelyeket nem elsősorban a miniszterelnök sorsa, hanem szavazóik privilégiumainak megőrzése motivál), netán összeáll egy alkalmi koalíció az ő közéletből való eltávolítására. Ehhez csak arra lenne szükség, hogy a kneszet megszavazza a régóta lebegtetett tervezetet, miszerint egy vádlott nem lehet miniszterelnök.

Netanjahu így aztán egyszerre próbál szavazókat elcsábítani a jobboldalról, mondván: minden rájuk adott szavazattal tulajdonképpen a helyi gyurcsányferencet, a minden ellenzéki megmozdulás mögé odavetített centrista Jaír Lapidot segítik hatalomra, és

egyszerre próbálja riválisait belekényszeríteni/belezsarolni egy leendő kormánykoalícióba.

Netanjahu új riválisa, egykori kabinetfőnöke és sokszoros minisztere, Naftáli Bennett, illetve az egykori belügyminiszter Gideon Szaár azonban nagyon jól tudják azt, hogy Netanjahu ajánlata mérgezett gyümölcs, és egyikük sem azért dolgozott eddig egy önálló pólus kialakításán, hogy utána Benni Ganc sorsára jusson.

A választás előtti utolsó felmérés alapján megint a Likud szerzi a legtöbb mandátumot (a 120-ból 32-t), de az elemzők szerint Netanjahu még akkor sem tudja összegereblyézni a 61 képviselőt, ha valamelyik jobboldali riválisát vissza tudja csábítani a saját oldalára. De mivel a győzelem néhány mandátumon áll vagy bukik, ezért semmilyen forgatókönyvet nem lehet egyértelműen kizárni.

Könnyen lehet, hogy ez a választás is csak a patthelyzet újrakonfigurálását jelenti majd. A bizonytalanságot növeli, hogy Reuven Rivlin államfő előre kijelentette, hogy legkorábban két hét múlva kéri majd fel kormányalakításra az erre legesélyesebb (általában a legtöbb mandátumot szerzett) párt miniszterelnök-jelöltjét. Netanjahu a koalíciós tapogatózások ideje alatt ügyvezetőként vezeti tovább az országot, amivel az állandó instabilitáshoz hozzászokott (pontosabban magából az instabilitásból élő) politikus akár elégedett is lehet – hiszen kormányfői pozícióból készülhet a következő választásra.

Izraelben azonban kevesen tapsolnának egy ilyen forgatókönyvnek. Hiszen a permanens politikai válság miatt sem 2020-ra, sem 2021-re nem készült költségvetés, a tárcáknak havi bontásban kellett megtervezniük kiadásaikat, fontos állami tisztségek maradtak éveken át betöltetlenül. Mindeközben az eleve súlyos gazdasági-társadalmi egyenlőtlenségekkel terhelt Izraelnek még a koronavírus-járvány által generált válságtünetekkel – például az 500 ezer munkanélkülivel – is meg kellene birkóznia. Netanjahu éveken keresztül ügyesen navigált a politikai káoszban, de ha személyével egyre többen kapcsolják össze magát a válságot – a fent idézett felmérés alapján a választók 51 százaléka nem szeretné, ha ő maradna a kormányfő –, akkor összecsaphatnak feje felett a hullámok.