A magyar kormány szerint kiegyensúlyozatlan az izraeli–palesztin konfliktust elítélő közös EU-nyilatkozat

2021. május 19. – 12:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár reagált arra, hogy a magyar kormány miért vétózta meg az izraeli–palesztin konfliktust elítélő közös EU-nyilatkozatot. Szerinte Izraelt egy terrorszervezet támadta meg, és Izraelnek joga van megvédenie magát – írta az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

Menczer azt írta: azért nem értettek egyet az izraeli–palesztin konfliktussal kapcsolatos európai uniós nyilatkozat szövegével, mert a kormány szerint az súlyosan kiegyensúlyozatlan volt, és nem tükrözte a valós helyzetet.

„Izraelt egy terrorszervezet támadta meg, és Izraelnek joga van megvédenie magát. Minden olyan megnyilvánulást elutasítunk, amely Izraelt teszi felelőssé a jelenlegi helyzet kialakulásáért, vagy egyenlő félként kezeli Izraelt és a Hamász nevű terrorcsoportot, vagy közvetett módon legitimálja az utóbbi szervezetet. Jelen helyzetben világossá kell tenni, hogy a különböző palesztin terrorcsoportoknak azonnal fel kell hagyniuk a rakétatámadásokkal” – írta az államtitkár.

Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője kedden, a tagországok külügyminisztereinek rendkívüli, videós tanácskozása után kijelentette, hogy az unió tűzszünetre és az erőszak azonnali felszámolására szólít fel az izraeliek és a palesztinok között, illetve a humanitárius hozzáférés biztosítását kéri a Gázai övezetben.

Borrell kiemelte, hogy a rendkívüli egyeztetésre a közös uniós álláspont kialakítása miatt volt szükség, amelyet az Európai Unió 27 tagországa közül 26 támogatott. Kérdésre válaszolva közölte: Magyarország nem támogatta az uniós álláspontot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!