Benjámin Netanjahu 12 év után bukhatja a miniszterelnökséget

2021. május 30. – 21:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Izraelben 2019 áprilisa óta már négy választást tartottak, mert nem születik olyan eredmény, hogy bárki parlamenti többséget tudjon szerezni. A 12 éve regnáló miniszterelnök, Benjámin Netanjahu volt eddig jobb pozícióban, valószínűsíthető volt, hogy végül ő tud majd ismét kormányt alakítani, de vasárnap alaposan felkavarodott az izraeli politika egyébként sem unalmas állóvize.

Az történt ugyanis, hogy Naftali Bennett, a szélsőjobboldali Jamina (Jobbra) párt vezetője egy tévébeszédben bejelentette, hogy csatlakozik a baloldali, jobboldali és centrista pártokat tömörítő egységfronthoz, így megszerezhetik a parlamenti többséget – írja a Guardian. A 120 képviselős országgyűlésben a Jaminának mindössze hat helye van, de ez pont elég ahhoz, hogy Netanjahu vagy a Netanjahu-ellenes koalíció oldalára billentse a mérleget.

A bejelentés ugyan megtörtént, de hogy ez valóban azt jelenti-e, hogy Netanjahu bukhatja a miniszterelnöki székét, az még korántsem biztos. Erre szerdáig várni kell, akkor jár le az újabb határidő. „Bejelentem ma, hogy minden erőmmel azon fogok dolgozni, hogy egységkormányt alakítsak Jaír Lapiddal, a Jes Atid (Van Jövő) vezetőjével. Vagy egységkormány, vagy ötödik választás lesz” – mondta Bennett a bejelentéskor, utalva arra, hogy az elmúlt másfél évben sorra tartják Izraelben a sikertelen választásokat.

Az egységkormány nagyon különböző pártokból tevődne össze, alapvetően különböző érdekeket kellene összefésülni, de egyelőre a Netanjahu-ellenes összefogás annyi közös üzenetet fogalmazott meg, hogy szeretnék végre megnyugtató mederbe terelni Izraelt a másfél évnyi választási hullámvasutazás, valamint a koronavírus-járvány okozta nehézségek után.

Balra Jaír Lapid, centrista miniszterelnök-jelölt, jobbra pedig Naftali Bennett szélsőjobboldali politikus, aki szintén miniszterelnök lenne, jelenleg pedig a mérleg nyelve – Fotó: Jack GUEZ / AFP
Balra Jaír Lapid, centrista miniszterelnök-jelölt, jobbra pedig Naftali Bennett szélsőjobboldali politikus, aki szintén miniszterelnök lenne, jelenleg pedig a mérleg nyelve – Fotó: Jack GUEZ / AFP

Az egységkormányban a tervek szerint rotálnák egymást a lehetséges miniszterelnökök, hogy mindenki szóhoz, vagyis inkább hatalomhoz tudjon jutni.

Hogy szerdáig egyáltalán ne lehessen biztosra venni semmit, arról Netanjahu is gondoskodott. Ő azt ajánlotta Bennettnek, hogy hajlandó lemondani a miniszertelnökségről, a korábbi likudos párttársa, Gideon Szaár javára, őt követhetné Bennett, aztán két évvel később Netanjahu is visszatérne – írja a Reuters.

Netanjahu nyilatkozott is vasárnap Bennett bejelentése után, ennek a hangvételéből inkább azt lehet kiolvasni, hogy nem annyira potenciális koalíciós partnerként tekint a szélsőjobboldali politikusra, hanem ellenfélként, bár nyílván nem tudjuk, hogy a színfalak mögött ki hogyan keveri a kártyákat.

Azzal vádolta Bennettet, hogy 180 fokos fordulattal ismét megváltoztatta a véleményét, és Lapidhoz csatlakozásával a jobboldali szavazókat balra viszi. Netanjahu veszélyes baloldali kormánynak nevezte a különféle pártokat tömörítő lehetséges egységkormányt.

„Senki sem szavazott volna Bennettre, ha tudják, mit fog tenni” – állította Netanjahu. A miniszterelnök szerint Bennett nem egységkormányt, hanem egy gyenge kormányt hoz létre, amely árt Izrael elrettentő erejének.

Egyelőre nagyban meg még az alkudozás, a napok pedig egyre csak fogynak. A Bennett−Lapid-megállapodás, vagyis az ellenzéki egységkormány víziója állítólag már május eleje óta egész jó úton haladt, az egyeztetéseket csak a legutóbbi izraeli−palesztin fegyveres konfliktus akasztotta meg.

Az után viszont, hogy május 21-én életbe lépett a tűzszünet, újrakezdődhettek a tárgyalások is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!