Megint újraindították Paks II referencia-erőművét Belaruszban

2021. január 22. – 17:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtökön délben újraindították az asztravjeci atomerőmű 1-es blokkját, amelyet szombaton nem először kellett leállítani – írja az MTI. Ez a belarusz erőmű Paks II referencia-erőműve.

A tervek szerint fokozatosan terhelik fel a blokkot, amíg az el nem éri a névleges – 1200 megawatt – teljesítményt, a próbaüzemelés programjának megfelelően. A rendszerek és a berendezések ellenőrzése tovább folytatódik, miután a blokk elérte a névleges teljesítményt.

A belarusz energiaügyi minisztérium szombaton azt közölte, hogy a biztonsági rendszer jelzése miatt kellett leállítani a blokkot.

Az ország északi részén található Asztravec mellett fekvő létesítményt tavaly novemberben avatta fel Aljakszandr Lukasenka elnök, de egy nappal később le kellett állítani, és csak két héttel később indították újra.

Később azért állították le teljesen az erőművet, mert robbanás volt egy transzformátorban. Az erőmű üzemeltetője szerint semmi rendkívüli nem történt, ilyen esetre volt példa a hasonló, szentpétervári erőműben is.

Az első belarusz atomerőmű tervei 2018-ban. Fotó: Viktor Drachev\TASS via Getty Images
Az első belarusz atomerőmű tervei 2018-ban. Fotó: Viktor Drachev\TASS via Getty Images

Orosz hitel, litván jódtablettaosztás

Az erőmű építéséről még 2008-ban döntött Alekszandr Lukasenko belarusz elnök. A diktatórikus belarusz politikai rendszernek köszönhetően semmiféle nyilvános konzultációt nem tartottak például arról sem, hogy hol épüljön fel az új erőmű, amely végül a litván határ közelében, alig 50 kilométerre Litvánia fővárosától, egy földrengészónában épült fel.

A litván kormány próbált tiltakozni ez ellen, de azon kívül, hogy egy erőműbaleset esetére több millió jódtablettát osztottak ki a lakosság körében, nem sokat tudtak tenni a beruházás ellen. A balti állam egyáltalán nem tartja biztonságosnak a fehérorosz erőművet.

Az erőmű nagyon hasonlít arra a technológiai konstrukcióra, amelyben Paks 2 épül majd: ahogyan a magyart is, az orosz állami tulajdonú Roszatom építette, a magyar projekthez hasonlóan orosz állami hitelből, Oroszország 10 milliárd euró hitelt nyújtott a beruházáshoz.

2015-ben egy részben a Fidesz-kormány tagjaiból álló delegáció kifejezetten azért látogatott el Belaruszba, hogy tájékozódjon a munkálatokról.

Lukasenka elnök korábban közölte: fontolgatják egy második atomerőmű megépítését, és javasolta, hogy a többletenergiát használják bitcoinbányászatra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!