Néhány napja még robbanás volt benne, most életre kelt Paks 2 bátyuskája

2020. november 19. – 14:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ismét termel áramot, és rákapcsolták a hálózatra Belarusz első atomerőművének egyes számú blokkját, miután feszültségváltó mérőtranszformátorokat cseréltek benne – közölte csütörtökön a helyi energetikai minisztérium.

Az MTI beszámolója szerint a belarusz fővárostól mintegy 130 kilométerre északnyugatra fekvő Asztravec városában található, a Roszatom orosz atomcég által épített Belarusz Atomerőművet (BelAESZ) november elején adták át, de nem sokkal később leállt.

A csütörtöki tájékoztatás szerint az egyes számú blokkot újra rákapcsolták a hálózatra, miután kicserélték feszültségváltó mérőtranszformátorait. Az egyes blokk reaktora jelenleg 40 százalékos kapacitással üzemel, folytatódik az új blokk rendszereinek és berendezéseinek vizsgálata.

Az atomerőmű az orosz 3+ generációs blokktípus alapján készül, két VVER-1200 típusú blokkja összesen 2400 megawatt teljesítményű lesz.

Pár napja robbanás rázta meg

Azt már az MTI egy szóval sem említi, hogy az erőmű beindítását többéves csúszás és huzavona előzte meg.

Ahogy azt sem, hogy néhány nappal ezelőtt azért állították le teljesen az erőművet, mert robbanás történt egy transzformátorban. Az erőmű üzemeltetője szerint semmi rendkívül nem történt, ilyen esetre volt példa a hasonló szentpétervári erőműben is.

Jobb híján kiosztottak pár millió jódtablettát

Egyes vélemények szerint a belarusz atomerőmű iskolapéldája annak, hogy nukleáris technológiája révén Oroszország hogyan növeli politikai befolyását a világ egyre több országában.

Az erőmű megépítéséről még 2008-ban döntött Alekszandr Lukasenko belarusz elnök. Ez lesz az első atomerőmű Belaruszban, amelyet a határától alig 12 kilométerre lévő Csernobilban bekövetkezett katasztrófa a '80-as években a legsúlyosabban érintett.

A diktatórikus belarusz politikai rendszernek köszönhetően semmiféle nyilvános konzultációt nem tartottak például arról sem, hogy hol épüljön fel az új erőmű, amely végül a litván határ közelében, alig 50 kilométerre Litvánia fővárosától, egy földrengészónában épült fel.

A litván kormány próbált tiltakozni ez ellen, de azon kívül, hogy egy erőműbaleset esetére több millió jódtablettát osztottak ki a lakosság körében, nem sokat tudtak tenni a beruházás ellen.

Paks 2 bátyuskája

Az erőmű nagyon hasonlít arra a technológiai konstrukcióra, amelyben Paks 2 épül majd. A belarusz erőművet, ahogyan a magyart is, az orosz állami tulajdonú Roszatom építi, a magyar projekthez hasonlóan orosz állami hitelből.

2015-ben egy részben a Fidesz-kormány tagjaiból álló delegáció kifejezetten azért látogatott el Belaruszba, hogy tájékozódjon a munkálatokról.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!