Egy nappal az átadás után leállt Paks II referencia-erőműve Belaruszban

2020. november 10. – 17:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy nappal azután, hogy Alekszandr Lukasenko hivatalosan is átadta, leállt Belarusz első atomerőműve – tudta meg kedden az Associated Press egy belarusz tisztviselőtől. Ez az erőmű Paks II referencia-erőműve.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

Lukasenko hivatalosan szombaton avatta fel az orosz építésű és finanszírozású erőművet, amely vasárnap már nem termelt áramot, miután az elektromos berendezései közül néhány meghibásodott – állítja Oleg Szoboljev, a belarusz Vészhelyzetek Minisztériumához tartozó nukleáris és sugárbiztonsági osztály tanácsadója. A leállás miatt Szoboljev szerint sem Belaruszt, sem a szomszédos Litvániát nem fenyegeti veszély.

Az első belarusz atomerőmű tervei 2018-ban. Fotó: Viktor Drachev\TASS via Getty Images

Litvánia és az Európai Unió is ellenezte, elsősorban biztonsági aggályokra hivatkozva, hogy a fővárosától, Vilniustól 40 kilométernyire a litván határtól pedig alig 20 kilométernyire megvalósuljon az erőmű. Az erőművet építő orosz állami atomtársaság, a Rosatom ugyanakkor visszautasította a litván panaszokat, szerintük a az erőmű kialakítása megfelel a legkeményebb nemzetközi előírásoknak is.

Litvánia 2009-ben bezárta egyetlen szovjet építésű atomerőművet. Az elmúlt hetekben több tüntetési is volt az erőmű ellen és a litván hatóságok ingyenes jódtablettákat osztogattak a belorusz határ közelében lakóknak. A jód az atomerőmű szivárgása esetén csökkentheti a sugárzás káros hatásait a pajzsmirigyben.

A Rosatom beruházása 2022-re tervezett befejezése után az üzemnek két reaktoregységgel kell rendelkeznie, amelyek mindegyike 1200 megawattot termel. Szombaton az egy működő reaktor 400 megawattot termelt.

A belorusz energiaügyi minisztérium arról számolt be egy hivatalos közleményben, hogy a tesztek során kiderült: bizonyos elektromos mérőberendezések cseréjére lesz szükség. Arról, hogy mit és miért kell kicserélni, illetve, hogy ez mennyi időbe tarthat, nem szól a közlemény.