Varsóba utazik Orbán Viktor, viszonozza lengyel kollégája látogatását

2020. november 30. – 14:39

frissítve

Varsóba utazik Orbán Viktor, viszonozza lengyel kollégája látogatását
Orbán Viktor magyar, és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a Karmelita kolostor folyosóján 2020. november 26-án. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Másolás

Vágólapra másolva

Egy héten belül immár másodszor egyeztet egymással személyesen Orbán Viktor magyar és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök; az újabb munkaértekezletre hétfő este kerül sor Varsóban, tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke, megerősítve az erről szóló lengyel sajtóhíreket. Lengyelországi sajtóorgánumoknak ugyanis Piotr Müller kormányszóvivő elmondta: a mai kétoldalú megbeszélés célja további intézkedések megvitatása az EU-s költségvetési tárgyalások és a soron következő uniós csúcstalálkozó kapcsán.

A két kormányfő a múlt héten már találkozott Budapesten is, akkor arról írtak alá közös nyilatkozatot, hogy a magyar és a lengyel kormány nem enged a jogállamisági mechanizmus miatt. Morawiecki a tervezet megváltoztatását, Orbán pedig annak az uniós költségvetéstől és válságkezelési pénzalaptól való, teljes szétválasztását követelte a múlt héten. Hogy mit mondta a találkozó után, azt ebben a cikkünkben olvashatja el.

Arról pedig, hogy milyen más hangsúlyt kapott Orbán Viktor és Mateusz Morawiecki közös budapesti sajtónyilatkozata, miután a két kormányfő által aláírt angol nyelvű nyilatkozat is nyilvánosságra került, továbbá a lengyel-magyar alku-ajánlatról, a jogállamisági rendelet valódi tartalmáról, valamint az egyeztetések, és a brüsszeli vita várható kimeneteléről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Az európai büdzsét és a helyreállítási alapot érintő magyar vétóról és annak esetleges következményeiről ebben a cikkünkben, a jogállamisági mechanizmusról pedig ebben a cikkünkben írtunk bővebben. Az Európai Parlament frakcióvezetői még múlt szerdán bejelentették, hogy nem hajlandóak engedni a jogállamisági feltételekből, és az elfogadott uniós rendelet hatálybalépését követelik. Az Európai Néppárt is azt várja a Fidesztől, valamint Orbán Viktortól, hogy vonja vissza a vétófenyegetést, ezzel kapcsolatban az EPP európai parlamenti frakciójának szóvivőjével készítettünk interjút.

Ugyanakkor a múlt hétvégi uniós csúcson szinte alig esett szó erről az ügyről, hiszen a tagállamok állam- és kormányfői Angela Merkel német kancellárra bízták a helyzet megoldását. Orbán Viktor és Mateusz Morawiecki tehát a következő körben már közvetlenül az EU soros elnökségét ellátó német államfővel kell egyeztessen. Az ügyre pedig még két hétig nem kerül majd pont: a nagy döntés várhatóan csak a december 10-11-i állam- és kormányfői csúcson születik majd meg.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

A Telex legfrissebb koronavírussal kapcsolatos híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!