Müller Cecília: Magyarországon még nincs jelen az omikron variáns

2021. november 29. – 18:09

Másolás

Vágólapra másolva

A hétvégén öt napra visszamenőleg több mint 400 vizsgálatot végzett a Nemzeti Népegészségügyi Központ, hogy megállapítsák, megjelent-e Magyarországon az omikron variáns, de egyetlen ilyen esetet sem találtak. Erről Müller Cecília országos tisztifőorvos a kormány Facebook-oldalán közzétett videóban.

Az országos tisztifőorvos sikeresnek nevezte az oltási akcióhetet, amikor regisztráció és időpontfoglalás nélkül lehetett kérni az oltást. Összesen 784 ezer oltást adtak be ez alatt, 643 ezren kérték a harmadik oltást, és aminek külön örült Müller Cecília, hogy 96 ezren kérték az első oltást. A kormány december 5-ig meghosszabbította az akcióhetet.

A jóval fertőzőbb omikron variáns először Botswanában, majd pedig Dél-Afrikában azonosították november 11-én, és már a legtöbb európai országban jelen van: hétfőn megerősítették, hogy Ausztriában is felbukkant. Az új variáns miatt a világ országai sorra rendeltek el beutazási korlátozásokat az Afrika déli részén lévő országokkal szemben. A britek is szigorítottak, csak PCR-teszttel lehet belépni Nagy-Britanniába, kötelező a karantén is, Izrael pedig teljesen lezárta határait a külföldiek előtt. Magyarország is szigorított, a dél-afrikai régióból haza érkező magyarokra két hét karantén vár, függetlenül attól, hogy vannak-e tüneteik. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az új variáns várhatóan nemzetközi szinten el fog terjedni, így „nagyon magas a kockázata” annak, hogy újabb fertőzési hullámokat idéz elő. Itt szedtük össze, mit lehet eddig biztosan tudni az omikron variánsról>>>

Bár Lengyelországban még nem jelent meg az új variáns, a lengyel kormány új korlátozásokat vezetett be. Szerdától december 17-ig a szállodák, éttermek, templomok, illetve egyéb kulturális és sportintézmények legfeljebb 50 százalékos kapacitással működhetnek, a társasági események létszámát 100 főben korlátozták, viszont a beoltottak nem számítanak ebbe bele. Szigorították a beutazási feltételeket is, az EU-n kívül érkezőkre 14 napos karantén vár, még tovább kell elkülönítve lenniük azoknak, akik bizonyos afrikai országokból lépnének be Lengyelországba.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!