Itt inkább kinyitnak, csak nehogy azt lehessen mondani, hogy elnyomó a rendszer

Az egyszeri utazó Szerbiában olyan dolgot láthat több mint egy hete, amit Magyarországon jó fél éve nem: ha végigsétál a fővárosban a Duna partján, embereket lát kint vendéglátóhelyek teraszán, előttük gőzölgő kávékkal és rózsaszínre festett limonádékkal. Asztaloknál ülnek, beszélnek egymással, maszk pedig csak itt-ott, inkább a pincéreken vagy a pincérek állán fordul elő.

„Nem nagyon büntetnek, nehogy azt lehessen mondani, hogy elnyomó a rendszer. Az illegálisan működő éjszakai klubokat nagyobb összegekre büntetik, de senkit nem fognak megbüntetni azért, mert nincs rajta maszk.”

Ezt meséli nekünk professzor Zoran Radovanović járványszakértő egy belgrádi terasz asztalánál. Ő maszkot hord, csak a jegeskávé kortyolásához veszi le, mi hasonlóképp járunk el, de a körülöttünk (egy méteren belüli távolságban) lévő társaságokban nem hordanak, néhányan akkor sem, ha bemennek az étterembe fizetni. Holott a korlátozások szerint valójában kötelező lenne a maszkviselés zárt téren, boltban, buszokon, akkor is, ha nem tudjuk a két métert tartani a másiktól, de még akkor is, amikor a kinyitott teraszokon nem éppen eszünk vagy iszunk, hanem csak ülünk. A maszkok kerülése, a több mint egy hete működő teraszok, az egy héttel később megnyitott bevásárlóközpontok és az április 19-én visszatérő személyes oktatás következtében szinte már olyan érzés Szerbiában lenni, mint visszatérni a sematikusan sokat emlegetett, úgynevezett normális életbe.

Pénz beszél, ember oltat?

A nyitás mellett azzal érvelt a válságstáb, hogy Szerbiában egy ideje stagnál a napi új fertőzöttek száma, így lehet enyhíteni. Az országban a napi halottak száma január eleje óta nem ment 50 fölé, a mostani negyedik hullám csúcsán ez az érték 40 körül áll. Míg az első hullám környékén ekkora számnál már javában lezárták az országot, idén még a teraszok nyitásánál is nagyobb viták alakultak ki a bevásárlóközpontok és az iskolanyitás körül. Ugyanis ahogy azt Branislav Tiodorović, a szerbiai országos válságtörzs tagja korábban jelezte,

„Szerbiában továbbra is vészhelyzet van, lassú tendenciával, de csökken az újonnan fertőzöttek száma. Ha azt nézzük, hányan kerülnek kórházba és hányan kerülnek ki onnan, akkor már mondhatjuk, hogy nagyobb az elengedettek aránya.”

Milić Miljenović szerb újságíróval, az egyik legrégebbi vajdasági lap, a Dnevnik munkatársával Zombor főterén beszélgettünk egy tömött teraszon, ahol már szinte búcsúhangulatba csapott át az újranyitás első hétvégéje: volt zenélés, popcornos kocsi, lufik és persze tumultus is. Ahogy ő fogalmazott, szerinte az újranyitást kevésbé a járványhelyzet, inkább a politika és a társadalmi nyomás magyarázza, „a szerbektől ugyanis mindent elvehetsz, de a kávézóikat, azt nem”.

Miljenović szerint elméletben nincs kompromisszum, ha egészségről van szó, „a gyakorlatban viszont a vendéglátósok, illetve a válságstáb egy része gazdasági oldalról gyakorol nyomást, hogy legyen nagyobb a szabadság”. Dejan Ivanić, a Restoran Arena tulajdonosa is megerősítette vendéglátósként, hogy „megölnék a gazdaságot, ha tovább tartanák őket bezárva”.

Szerbia éttermei az első hullám alatt kb. két hónapig tartottak zárva, a mostani nyitás előtt viszont összesen nagyjából két hétig nem nyithattak ki. Ivanić mellett a belgrádi felszolgálók és vendéglátósok is arról meséltek, hogy ez alatt a kormány a minimálbér felével támogatta a vendéglátósokat, de ahogy Ivanić fogalmazott nekünk: „Segített-e az állam? Nem annyira, mint kellett volna, mert addigra már csődbe vitték saját magukat.”

A főváros és a kisebb városok éttermeinek, kocsmáinak tulajdonosai Ivanićhoz hasonlóan elégedetlennek tűntek a helyzettel: a támogatás kevés volt, a kieső bevételek hiányát még a rövid bezárások idején is meg lehetett érezni. Az alacsony anyagi támogatás mellett az egyébként jól pörgő oltási rendszerben sem kerültek előre a tömegekkel érintkező vendéglátósok. Közülük volt olyan, aki pont a munkája miatt szerette volna elfogadni a vakcinát, de Ivanić például úgy állt az oltási kérdéshez, hogy, ahogy ő fogalmazott,

„az én alkalmazottaim normális emberek, ők nem fogják beoltatni magukat”.

De mivel nem oltatják be magukat?

Szerbiában jelenleg az AstraZeneca, a Moderna és a Pfizer mellett a kínai, illetve az orosz vakcinákkal oltanak. Déli szomszédunk a vakcinációt tekintve jól áll, az Egyesült Királyság után Szerbiában adták be népességarányosan a legtöbb vakcinadózist Európában: április elejére a lakosság 21 százaléka kapott legalább egy dózist, 15 százalékos volt a teljes védettség, április végéig pedig elméletben 40 százalékos első adagos átoltottságot ígér a kormány.

Azért csak elméletben, mert ahogy azt Emina Milošević, a belgrádi Orvosi Egyetem Immunológiai Tanszékének docense mondta, az országban az oltások jól haladnak, viszont kiemelkedően magas a bizonytalankodók és az oltásellenesek száma. Erről Magyarországgal szemben pontos adatokat nem ismerni, statisztikát az oltási hajlandóságról ugyanis a szerbek magánéletének védelmére hivatkozva nem készít a kormány. Radovanović és Milošević is arról beszélt, hogy egyébként nemcsak az átoltottságról, hanem

a halálozási adatokról is hiányosak a statisztikák, sokszor nem jön ki a matek az aznapi számokkal kapcsolatban, „a halálozási számok pedig nem egyeznek azzal, mint ami megjelenik a nyilvánosságban”.

A tavalyi év végén készített a Demostat nevű független kutatóközpont felmérést: akkor a lakosság 17 százaléka nyilatkozni sem volt hajlandó a kérdésről, közel 31 százaléka pedig teljesen a vakcinák ellen volt. Azon vakcinák ellen, amelyeket az általunk megkeresett orvosok és újságírók szerint nem tudni, honnan és mennyiért szerzett a kormány. A szerb kormány kezdett el például kínai vakcinát használni Európában elsőként, ahogy dr. Radovanović mondta,

„a miniszterelnökünk ugyanolyan populista elvek szerint működik, mint Orbán. Fontos neki, hogy jó benyomást tegyen azzal, hogy sokkal sikeresebben szereztük be a vakcinát, mint mások. Orbán is azzal érvelt, hogy Szerbiában kínai vakcinával oltanak, ha meglátják a hatásait, ők is elkezdik. Úgy gondolták, hogy a szerbek kísérleti malacok, és ha mi túléljük, jó lesz nekik is.”

Később pedig pont Szerbiában merült fel a gyanú, hogy a kínai Sinopharm-vakcina esetében sok beoltottnál nem indult be a megfelelő szintű antitesttermelés, így szükség lehet egy harmadik dózisra is az oltásból. Hasonló kérdés elsőként az Egyesült Arab Emírségekben, majd Kínában is előkerült.

AstraZeneca, vakcinaturizmus, magyarok

Emina Milošević szerint a politikai átláthatatlanság mellett a szerbek bizalmatlanságát az is növeli, hogy sok a dezinformáció, és a csapból is az oltás folyik,

„egyszerűen eljutottunk arra a szintre, hogy már mindenki az oltásról beszél, az egyszerű embernek pedig nem könnyű felmérni a helyzetet, ha nincs egészségügyi tudása”.

Ennek egyik gyakorlati példája a Magyarországon is unásig lebegtetett tény, miszerint a szerbek választhatnak a fentebb említett vakcinákból. Milošević szerint ez csak egy egészségügyi dolgozónak jó, de az átlagemberek „nem tudni, mi alapján választanak”. Az egyetlen, amit biztosra tudni lehet, hogy aki kínai vakcinát kér, azt nagyon hamar beoltják – abból ugyanis rengeteget rendelt a kormány, illetve Vučić is azzal oltatta be magát.

A reggeli teraszos presszó kávé mellé könnyen az ember kezébe akadhat néhány helyi vajdasági újság is. A Magyar Szó hétvégi nyomtatott száma az újranyitás után arról írt, hogy, idézem, „csodájára járnak a szerbek oltáspolitikájának” a külföldi újságok, illetve hogy a kínai és az AstraZeneca-oltásokat regisztráció nélkül is felvehetik április 7-től Szerbiában (a regisztráció nélküli oltást egyébként itthon is kérte az ellenzék, az Emmi azonban csak annyit mondott rá válaszul, hogy Gyurcsány).

A két oltás közül az utóbbihoz kapcsolódik az úgynevezett szerb vakcinaturizmus is, ami március végén robbant be. Magyarországon az ellenzék oldaláról Gyurcsány Ferenc azzal kampányolt, hogy „a szerbek a magyar kormánnyal szemben meg tudták oldani a magyar állampolgárok oltását”, míg a szerbek között többen azon háborogtak, hogy saját állampolgáraikat előzik meg az oltási sorrendben a külföldiek: a két állításból viszont egyik sem volt igaz.

Radovanović doktor szerint Magyarországról alig mentek oltatni Szerbiába, inkább Boszniából, Észak-Macedóniából, Montenegróból és Albániából utaztak át a külföldiek: az április közepi adatok alapján összesen 39 ezren kaptak oltást a belgrádi, újvidéki vagy nisi oltópontokon a kormányhoz kötődő média adatai szerint. Radovanović hozzátette, a külföldiek oltása kapkodva megszervezett praktikus döntés volt. Ahogy arról a BBC írt, illetve később Vučić is beszélt,

a vakcinaturizmus alatt olyan oltóanyagokkal oltották a külföldieket, amiket Vučić szavaival élve a közeli lejáratuk miatt „máskülönben meg kellett volna semmisíteni”.

Milić Miljenović és dr. Radovanović szerint az oltást gyorsan kellett megszervezni, a szerbiaiak felháborodását ezért részben az képezte, hogy arra nem a határokon került sor, hanem az országon átutazva jutottak el a külföldiek az oltópontokra. Ráadásul teszt nélkül, a határátkeléshez ugyanis semmi mást nem kérnek, maximum csomagtartónk megmutatását. Emina Milošević szerint a helyi polgárok pedig amúgy is vonakodnak az Astrától a vérrögképződés megemelkedett kockázatáról szóló hírek miatt, holott

„olyan komplikációkról beszélünk, amik nagy eséllyel fel sem lépnek. Senki nem a halálos ítéletét írja alá az Astra beadásával”

Szerbia a teraszok nyitása után pár nappal leállította a külföldiek oltását. Nyilas Gergely kollégánk a leállítás előtti nap ment ki, hogy megpróbálja beoltatni magát. Visszajelzés híján a helyi oltópont listáján nem volt rajta, illetve itt az oltók azt mondták, külföldiek csak Belgrádban és Újvidéken kapnak oltást, jelenleg főként kínait. Milić Miljenović kint hozzátette, habár a kormány hivatalosan leállította a külföldiek vakcinázását, a valóságban egyes oltópontokra még most is „elég csak odamenni, és beoltanak a kínai vakcinával” .

Orvos vagyok, de a vakcinát ellenzem

Emina Milošević szerint a járványt legyőző átoltottság eléréséhez nagyjából az egész felnőtt lakosságot be kéne oltani, de a vírus elleni harcot nehezíti az országban a vírusszkeptikusok magas aránya. Ahogy Milošević mesélte, vannak olyanok, akik az anyagi haszonszerzésre használják az oltásellenességet, „alternatív orvoslásból élő magánorvosok, akik nagyon jó pénzeket keresnek azzal, hogy vitaminokat és étrendkiegészítőket javasolnak az oltás helyett”.

Az oltásellenességre egész üzlet épül Szerbiában, számos olyan húzónevük van a vírustagadó közösségeknek, akik nemcsak szakmailag megkérdőjelezhetők, de képmutatók is: Branin Nestorović például egy orvos, aki habár be van oltva, az oltás ellenzésére szólítja fel az embereket. Mellette nem egy olyan egészségügyi dolgozóról tudni, aki maga ugyan be van oltva, de a médiában fennhangon beszél a vakcinázás ellen. Milošević szerint azonban

„nem lenne szabad, hogy az oltás hit kérdése legyen, azt hagyjuk meg a vallásnak. Tudományosan bizonyított, hogy a vakcinák segítenek, ezt a döntést ésszel kéne meghoznia az embereknek, nem érzelmi és egyéb meggyőződés alapján”

Az oltásellenes egészségügyi dolgozók intézménye annyira izgalmasnak ígérkezett, hogy végül egy szerb kisváros kávézójának teraszán mi is leültünk egy praktizáló orvossal, aki nem mellesleg megrendezettnek hiszi a járványt. Tőle kiderült, hogy – a magyar oltásellenesek felfogásához hasonlóan – társadalmi szinten is elterjedt nézet , hogy ezeket a vakcinákat valójában nem volt idő tesztelni, a koronatesztek és a pozitív fertőzöttek száma hivatalból kiadott adat, holott még „egy pohár kóla is pozitív eredményt tud mutatni” egy PCR-teszten. Ahogy dr. Radovanović mondta, még az oltásra hajló bizonytalanok is a kivárnak,

„az az általános hozzáállás, hogy meglátom, a szomszéd hogy reagál rá, ha megkapja, és ha nem lesz baja tőle, akkor én is elfogadom”

Addig viszont Emina Milošević szerint folytatódik a versenyfutás az idővel, az átoltottsági szint növekedésének lassulása és az oltások megtagadása miatt pedig az országban kialakított immunitás folyamatosan harcol a vírusok mutálódásával szemben. Eközben vannak olyan kisebb kórházak, ahol a dolgozók 20 perces leállással jelzik, hogy az egészségügy a határait súrolja, ezért tartsák be végre az emberek a járványügyi szabályokat. A kórházak tűrésküszöbe ide vagy oda, a teraszok viszont attól még nyitva maradnak, hiszen ahogy azt az egyik helyi vendéglátós mondta nekünk Újvidéken két kávé és egy közeli erdőben szedett gombákból készült leves felszolgálása közben,

„vigyázni kellett a társadalom nyugalmára, mert ha nem nyitottak volna ki, kellemetlenebb dolgok is történhettek volna. Például tüntetések vagy egymásnak feszülések, a kormány ezt akarta megelőzni.”