Berobbant a vakcinaturizmus Szerbiában

2021. március 26. – 11:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egyre több külföldi utazik Szerbiába, hogy ingyenesen jusson valamely koronavírus elleni védőoltáshoz – írja az MTI. A kormány erre a célra létrehozott internetes oldalán is lehet regisztrálni a védőoltásra, mindössze az útlevélszámra van szükség.

Szerbiában január elejétől lehet regisztrálni a védőoltásra. Az online regisztráció mindössze néhány percet vesz igénybe, és a regisztráló azt is kiválaszthatja, hogy a Szerbiában engedélyezett védőoltások közül melyiket kívánja megkapni.

A nyugat-balkáni országban eddig a Szputnyik V, a Sinopharm, a Pfizer–BioNTech, valamint az AstraZeneca védőoltása érhető el. A regisztrációkor a Moderna oltását is be lehet jelölni, az azonban még nem hozzáférhető Szerbiában.

A hétmilliós Szerbiában eddig több mint kétmillió adag védőoltást adtak be.

A hivatalos információk szerint előbb azokat a szerb állampolgárok oltják be, akik regisztráltak, és valamilyen súlyos betegségben szenvednek, majd az egészséges szerb állampolgárokat, végül a külföldieket.

A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy amikor nem érkezik elegendő védőoltás valamely gyártótól, akkor előrébb kerülnek azok, akik más gyártók oltóanyagát jelölték be, vagy regisztráció nélkül is felvennék valamely vakcinát. Így az utóbbi hetekben többször is előfordult, hogy regisztráció nélkül kaphattak Sinopharm- vagy AstraZeneca-védőoltást azok, akik megjelentek a kijelölt oltópontokon.

Már több ezer külföldit oltottak be így Szerbiában. A legtöbben a környező országokból, Bosznia-Hercegovinából, Montenegróból, Észak-Macedóniából és Albániából érkeztek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!