Emmi: Kétszínű a regisztráció eltörlését kérő ellenzék

2021. április 11. – 08:37

Másolás

Vágólapra másolva

Az ATV Híradója megkérdezte a Emberi Erőforrások Minisztériumát az ellenzéki pártok (DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP és Párbeszéd) közös közleményéről, amelyben az oltási regisztráció eltörlését kérték. Az ellenzék szerint erre azért lenne szükség, mert sokan vannak, akik nem jutnak olyan online felülethez, ahol jelentkezni tudnak az oltásra, vagy éppen bizalmatlanok a kormány által működtetett oldallal szemben.

Az Emmi ATV-nek küldött reakciója:

„Az a baloldal beszél a regisztráció eltörléséről, amelynek a képviselői – többek között Gyurcsány Ferenc, Karácsony Gergely és Jakab Péter – regisztráltak és már beoltatták magukat. Ez mindent elmond a kétszínűségükről.”

Hozzátették még, hogy Magyarország ma az Európai Unió második legjobban teljesítő országa átoltottságban, és hogy ha a baloldalon múlt volna, egymillióan kevesebben lennének ma beoltva, mert próbálták lebeszélni az embereket a keleti vakcinákról.

Ebben a cikkünkben írtunk arról, hogy valóban oltásellenes-e az ellenzék, ahogy azt a kormány állítja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!