Az oltási regisztráció eltörlését kérik az ellenzéki pártok

2021. április 10. – 12:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Közös közleményben kérik az ellenzéki pártok – DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP és Párbeszéd – hogy a kormány törölje el a koronavírus elleni oltáshoz szükséges regisztrációt. Azt javasolják, hogy legyen elég felmutatni a TAJ-kártyát a háziorvosnál, mert ezzel megkönnyítenék az oltáshoz való hozzáférést, és nagy mértékben növelnék az oltást igénylők számát, illetve azok számát is, akik mindkét dózist megkapták. Sokan vannak ugyanis, akik nem jutnak olyan online felülethez, ahol jelentkezni tudnak az oltásra vagy éppen bizalmatlanok a kormány által működtetett oldallal szemben, írják. Azt is szerepel javaslatukban, hogy a regisztráció nélküli oltások történjenek például a stadionokban, az oltás menetének koordinálásában pedig vonják be az önkormányzatokat.

Orbán Viktor kedden jelentette be, hogy elértük a 2,5 millió beoltottat, amihez a kormány a fokozatos nyitás megkezdését kötötte. Szakértők viszont arra figyelmeztetnek, hogy még nem szabad hátra dőlnünk: Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerint akár 70-80 százalékos átoltottságra is szükség lehet ahhoz, hogy a járványt megállítsák, ami sokkal több embert jelent, mint a kedden elért 2,5 millió. Ebben a cikkünkben írtunk arról, hogy valóban oltásellenes-e az ellenzék, ahogy azt a kormány állítja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!