Elküldik az oltásra érkezőket a Kútvölgyiből, ahol AstraZeneca-vakcinát adtak volna

2021. április 6. – 12:34

frissítve

Elküldik az oltásra érkezőket a Kútvölgyiből, ahol AstraZeneca-vakcinát adtak volna
A Kútvölgyi Klinikai Tömb 2020. március 11-én. Fotó: MTI/Mónus Márton

Másolás

Vágólapra másolva

Hazaküldik a budapesti Kútvölgyi Kórházból azokat, akiket keddre hívtak be oltásra AstraZeneca vakcinával, értesült a Telex több, egymástól független forrásból.

Egyik olvasónk a biztonsági őrre hivatkozva azt írta, hogy reggel óta legalább ötven ember ment oda potyára, sms-t vagy egyéb értesítést senki sem kapott.

„Azóta megnéztem az EESZT-ben, és átírták a 2. oltás időpontját úgy, hogy a változásról semmiféle értesítést nem kaptam, és nyilván egy csomóan vagyunk így”

– írta olvasónk.

Egy XII. kerületi csoportban valaki arról számolt be, hogy a többi oltóanyaggal folyamatosan oltanak, csak az AstraZenecát függesztették fel.

Egy másik olvasónk is azt írta, hogy semmilyen értesítést nem küldtek a lefújásról. „Külön embert állítottak erre a feladatra, hogy elhajtson minket” – írta András. „Március 6-án mindannyiunknak elmondták, hogy az oltási papírunkra is felírt április 6-i második oltás biztos, ne telefonáljunk előtte, és ne foglalkozzunk azzal, hogy közben kitolják a két oltás közti időt, mert ez minket nem érint.”

A XI. kerületi Szent Kristóf Szakrendelőben ugyanakkor zavartalan az AstraZeneca oltóanyagok beadása, gördülékeny az egész folyamat, írta Balázs nevű olvasónk.

A vakcinához világszerte nagy reményeket fűztek, mert olcsó és könnyen szállítható, így a világ szegényebb régióiba eljutva segítheti a globális átoltottság gyorsabb elérését. Az elmúlt hónapokban azonban többször is megrendült a vakcina iránti közbizalom, először a cég klinikai vizsgálati eredményei körüli anomáliák, majd az uniós szállítások akadozása miatt, legutóbb pedig azért, mert felmerült, hogy megnöveli a vérrögképződés kockázatát. Ez utóbbiról kiderült, hogy a kockázat a vakcina előnyeihez képest minimális.

Ebben a cikkben röviden, tömören összegyűjtöttünk mindent, amit tudni kell az itthon felhasználható vakcinákról.

Szintén keddi hír, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) egyik vezető tisztségviselője egy interjúban úgy fogalmazott: „véleménye szerint most már ki lehet mondani, hogy világos, hogy van összefüggés” a vakcina és az utóbbi hetekben tapasztalt vérrögképződéses esetek között, de azt még nem tudni, hogy pontosan mi váltotta ki ezeket a reakciókat.

Értesüléseink szerint a Kútvölgyiben nem az EMA-nyilatkozat miatt állították le az oltást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!