Orbán bejelentette: ötezernél is több embert ápolnak kórházban koronavírussal

2021. február 26. – 07:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

4668 új fertőzöttet, 123 újabb halálos áldozatot jelentett be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádiónak adott interjújában. Elmondta, hogy 5027-en vannak kórházban, 451-en lélegeztetőgépen. Azt mondta, 15 ezernél is több kórházi ágy áll rendelkezésre, ezek közül 2296 olyan intenzíves ágy, ami lélegeztetőgéppel felszerelt. A helyzet drámaian romlik Orbán szerint, ezért a reggeli operatív törzsön elrendelt egy emelt szintű készültséget a kórházakban.

A koronavírusról tájékoztató kormányzati honlap aztán pontosabb adatokkal jött: 419 182-re nőtt Magyarországon a beazonosított fertőzöttek száma, az elhunytak száma pedig 14 795 főre emelkedett. A gyógyultak száma jelenleg 317 899 fő, az aktív fertőzöttek száma 86 488 fő. Több mint 27 ezer tesztet végeztek, és a karanténba küldöttek száma kb. hatezer fővel emelkedett az előző napihoz képest.

Eddig 521 283 fő kapott oltást, közülük 240 622 fő már a második oltását is megkapta. A háziorvosok jelenleg is végzik az oltást a kínai Sinopharm-vakcinával, minden háziorvos átlagosan 50-55 fő regisztrált időset tud beoltani, emellett folytatják a 60 év alatti krónikus betegek oltását az AstraZeneca-vakcinával, amivel praxisonként 10 fő beoltására van lehetőség. A kórházi oltópontokon is folytatják a regisztrált idősek oltását a Pfizer-vakcinával. Csütörtökön újabb AstraZeneca és Moderna szállítmány érkezett.

Az előző napon több mint négyezer új fertőzöttről érkezett hír, a számok legutóbb két hónapja voltak ennyire magasak. Ahogy azt az elmúlt néhány hétben fokozatosan emelkedő adatok is mutatják, a harmadik hullám már elkezdődött Magyarországon, és további romlás várható, ami leginkább a brit variáns eredménye.

Emiatt március 15-ig maradnak a jelenlegi korlátozó intézkedések – jelentette be Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a járványügyi szakértők véleménye egyértelmű: a következő egy-két hétben romlani fognak az adatok, egyes előrejelzések szerint „drámaian”.

Néhány hét vagy akár egy hónap múlva megtörténhet a korlátozások feloldása. Gulyás szerint a következő két hétben felgyorsul az oltakozás, több embert fognak beoltani, mint eddig összesen. Az oltásról Gulyás azt mondta, amit eddig is: önkéntes és ingyenes. Gulyás szerint minden Magyarországon elérhető oltóanyagot megvizsgáltak, a magyar állam teljes felelősségével áll a mögött”, hogy az itthon elérhető vakcinák hatásosak és biztonságosak.

Március 1-től kapják meg postán a védettségi igazolványt azok, akiket már beoltottak, vagy akiknél egyéb okokból fennáll a védettség. Ezt követően fognak dönteni arról, hogy mire lesz jogosult az, aki rendelkezik a kártyával. Szentkirályi és Gulyás nem fog válogatni a vakcinák között, azzal fogják beoltatni magukat, amit ajánlanak nekik az adott oltóponton.

Felmerült, hogy a kínai vakcinák hatásosabbak lehetnek a variánsok ellen – arról, hogy ez valóban így van-e, ebben a cikkünkben írtunk.

Azt, hogy a járványügyi helyzet megint erősen fokozódik, Orbán Viktor is megerősítette egy bejelentkezésében. Úgy fogalmazott, hogy csupa rossz híre van,

„az újfajta mutációk megjelenése miatt az egész járvány legnehezebb két hete áll előttünk”.

A kormányfő utalt rá, hogy korábban szakértőkkel konzultált a járványhelyzet alakulásáról. Nőni fog a fertőzések száma, olyan terhelés lesz a kórházakon, mint még soha. Minden orvosra, ápolóra és lélegeztetőgépre szükség lesz, tette hozzá. Mindenkit arra kért, hogy tartsa be a járványügyi előírásokat. „Versenyt futunk az idővel, de ha sokan regisztrálnak és sokan oltják be magukat, akkor ez a nehéz időszak lerövidül” – zárta bejelentkezését a miniszterelnök.

A brit variánsról egy dániai intézet kutatása kimutatta: a fertőzöttek esetében 64 százalékkal magasabb a kockázata annak, hogy kórházi ápolásra szorulnak. A kutatás eredménye hasonló egy februárban Nagy-Britanniában közzétett tanulmányéhoz.

A koronavírus magyarországi terjedéséről ide kattintva találja további részletes grafikonjainkat >>>

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!