Megjelent a kínai vakcina alkalmazási előírása

Másolás

Vágólapra másolva

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) pénteken késő délután közzétette a kínai Sinopharm vakcinájának alkalmazási előírását, illetve a betegtájékoztatóját.

Az alkalmazási előírás a vakcina használatához elengedhetetlen dokumentum, ez segíti az oltást végző orvosok munkáját, illetve tartalmazza a vakcina jellemzőit és a lehetséges mellékhatásokat. A gyógyszerhatóság azonban sokáig még az engedélyezés után sem adta ki sem az orosz, sem a kínai vakcinához, hiába kérte a Magyar Orvosi Kamara is, jelezve, hogy ennek hiányában nem fogják tudni jó szívvel ajánlani ezeknek a vakcináknak a használatát az orvosoknak.

Az orosz Szputnyik V-hez az OGYÉI végül az utolsó utáni pillanatban kiadott egy dokumentumot, amelyet alkalmazási előírásnak nevez az oldalán, bár magának a dokumentumnak rögtön az elején az olvasható, hogy ez „nem hivatalos és vizsgálatokon alapuló (európai szabályoknak megfelelő) alkalmazási előírás, hanem az alkalmazáshoz iránymutatást adó leírás”, ráadásul nem is a legfrissebb orosz változaton alapul. A kínai vakcinához most közzétett alkalmazási előírás jóval alaposabb, és nem is szerepel benne ilyen kitétel.

Ahogy a kínai vakcinát bemutató cikkünkben is írtuk, az egyik nagy kérdés az volt, hogy oltani fognak-e vele 60 év felettieket Magyarországon, mivel egyes országok elővigyázatosságból, a idősekre vonatkozó, kellő mennyiségű vizsgálati adat hiányában egyelőre csak fiatalabbaknak adják. Magyarország az AstraZeneca és a Szputnyik V alkalmazásában is kifejezetten óvatosnak mutatkozott, de a jelek szerint a kínai vakcinánál nem láttak kockázatot a hatóságok (noha a biztonságosságot és a hatásosságot a magyar szervek nem értékelték, miután a kormány rendeleti úton gyorsította fel az engedélyezését.)

Azt már Müller Cecília országos tisztifőorvos elárulta az operatív törzs pénteki tájékoztatóján, hogy a Sinopharm vakcinájával itthon 60 év felettieket is oltani fognak, de ha krónikus betegek, akkor csak abban az esetben, ha a betegségük megfelelően kezelt. A döntést a most kiadott alkalmazási előirat is megerősíti:

„A vakcina a 60 éves és idősebb személyeknél is alkalmazható, a vakcina által biztosított védettség pontos mértékének tekintetében náluk egyelőre korlátozott mennyiségű adat áll rendelkezésre, a kutatások zajlanak. A vakcina alkalmazása előtt figyelembe kell venni a 60 éves és idősebb személyek egészségi állapotát és a vírusfertőzés súlyos szövődményének való kitettségük kockázatát.”

A Sinopharm vakcinájának az OGYÉI után a Nemzeti Népegészségügyi Központ is zöld utat adott, így a jövő héttől megkezdődhet az alkalmazása a háziorvosi rendelőkben. Az eddig Magyarországra érkezett vakcinák felhasználásának állását ebben a cikkben mutattuk be infografikánkon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!