1124 új fertőzött, 54 halott a statisztikában

2021. február 1. – 09:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

1124 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 368 710 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 54 beteg, így az elhunytak száma 12 578 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 264 260 fő, az aktív fertőzöttek száma 91 872 főre csökkent. 3682 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 273-an vannak lélegeztetőgépen, olvasható a koronavirus.gov.hu oldalon. Vasárnap 1307 új fertőzöttről és 61 halálos áldozatról tájékoztatott a kormányzati portál, a beoltottak száma 222 005 volt, közülük 56 825-en már a második dózist is megkapták.

A hétfőn közölt adatok szerint eddig 237 872 ember kapott oltást, közülük 61 266-an már a második oltást is megkapták.

Vasárnap a köztévé kora esti Híradójában azt mondták, hogy a vártnál kevesebb Moderna-vakcina érkezett vasárnap Magyarországra, de azt nem árulták el, mennyivel kevesebb jött. Elvileg 18 ezer adag Moderna-vakcinának kellett volna érkeznie, és ebből kapott volna az 1800 legnagyobb háziorvosi praxis egy-egy ampullát, amely háziorvosonként tíz-tíz regisztrált idős ember oltását tette volna lehetővé február első hetében.

Több tízezer idős embert oltanak be február legelső hetében, csak olyanokat, akik már regisztráltak az oltásra, mondta vasárnap György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az oltási munkacsoport vezetője az M1-en. Az idős emberek értesítése után csütörtöktől vasárnapig, azaz február 4-től 7-ig oltanak a háziorvosok; mint kiderült, vannak olyan személyek is a listán (nem sokan), akik nem az adott háziorvos praxisához tartoznak, de hozzájuk osztották be őket, mert amúgy nincs háziorvosuk.

90 százalék feletti hatékonyságú a koronavírus elleni Szputnyik V-vakcina – mondta az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója az M1 vasárnap reggeli műsorában. Szentiványi Mátyás azt is elmondta, hogy az egyes korcsoportokban nem voltak különbségek a hatékonyságban. Az orosz vakcinának – amelyet az idősebb korosztályt érintően is vizsgáltak – csak alsó korhatára van, és 18 év felett mindenkinek beadható – közölte. Mint ismert, január 20-án engedélyezték Magyarországon az orosz vakcinát.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára vasárnap egy Facebook-videóban összegezte az elmúlt hónapok vakcinával kapcsolatos eseményeit. A politikus úgy látja, Brüsszelből nagyon kevés vakcina érkezik, ezért a kormány tárgyalni kezdett Oroszországgal, a magyar gyógyszerészeti hatóság pedig engedélyezte az orosz vakcinát. Emiatt a baloldal és Brüsszel folyamatosan támadja a magyar kormányt – mondta Menczer, aki szerint ezek után Angela Merkel bejelentette, hogy tárgyalni kezdett az orosz vakcináról. Az államtitkár szerint ugyanez játszódott le a kínai vakcina esetében is, Brüsszel és a baloldal támadja a kormányt, Merkel helyett pedig ezúttal Markus Söder bajor miniszterelnök beszélt a kínai vakcina fontosságáról. Menczer szerint Magyarország megelőzte az uniós tagállamokat, és mindenképpen megelőzte Brüsszelt.

A koronavírus magyarországi terjedéséről szóló összes grafikonunkat itt nézheti végig.

Demonstrációt szerveztek vasárnapra a koronavírus miatti korlátozások lazítását követelők. A Hősök terén néhány száz ember jelent meg, majd a rendőrök igazoltatni kezdték a résztvevőket, mivel a rendezvény sérti a gyülekezési jogot a veszélyhelyzet idejére felfüggesztő rendeletet. Ezután a rendőrök a szervezők és a tömeg közé álltak egy sorfalat alkotva, és lassan elkezdték kiszorítani az embereket a térről. Beszámolók szerint akiket igazoltattak, azok szóbeli figyelmeztetést kaptak gyülekezésért, és azt mondták nekik, hogy ha még egyszer elkapják őket ezért, akkor eljárás indulhat ellenük. A Police.hu vasárnap esti közleménye szerint összesen hat emberrel szemben kellett intézkedni.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!