OGYÉI főigazgató: 90 százalék feletti hatékonyságú a Szputnyik V

2021. január 31. – 09:57

Másolás

Vágólapra másolva

90 százalék feletti hatékonyságú a koronavírus elleni Szputnyik V-vakcina – mondta az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója az M1 vasárnap reggeli műsorában.

Szentiványi Mátyás azt is elmondta, hogy az egyes korcsoportokban nem voltak különbségek a hatékonyságban.

Az orosz vakcinának – amelyet az idősebb korosztályt érintően is vizsgáltak –, csak alsó korhatára van és 18 év felett mindenkinek beadható – közölte.

A Szputnyik V magyarországi engedélyezési folyamata november közepén kezdődött. Ennek során az OGYÉI-nél áttekintették a dokumentációt, szakértőket vontak be, megtekintették az oroszországi gyártóhelyet, és kérdéseket tettek fel a gyártónak. Minden kérdésükre választ kaptak, így január 20-án engedélyezték az orosz vakcinát.

Az OGYÉI főigazgatója azt is elmondta, hogy a közeljövőben az Európai Unióban is benyújtják a Szputnyik V engedélyezéséhez szükséges dokumentumokat. Várhatóan pár hónap alatt lezárulhat az uniós engedélyezési folyamat.

Szentiványi Mátyás azt is elmondta, hogy az OGYÉI már a kínai vakcinagyárat is megtekintette. Meggyőződtek arról, hogy a gyár korszerű, modern, nagy mennyiségben és jó minőségben képes gyártani. Emlékeztetett továbbá, hogy a kínai Sinopharm vakcina hatásmechanizmusa hasonló, mint a Magyarországon régóta használt influenza elleni oltásnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!