Menczer Tamás bejelentette, hogy a kormány megelőzte Brüsszelt

2021. január 31. – 15:13

Másolás

Vágólapra másolva

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára vasárnap egy Facebook-videóban összegezte az elmúlt hónapok vakcinával kapcsolatos eseményeit. A politikus úgy látja, Brüsszelből nagyon kevés vakcina érkezik, ezért a kormány tárgyalni kezdett Oroszországgal, a magyar gyógyszerészeti hatóság pedig engedélyezte az orosz vakcinát. Emiatt a baloldal és Brüsszel folyamatosan támadja a magyar kormányt – mondta Menczer, aki szerint ezek után Angela Merkel bejelentette, hogy tárgyalni kezdett az orosz vakcináról.

Az államtitkár szerint ugyanez játszódott le a kínai vakcina esetében is, Brüsszel és a baloldal támadja a kormányt, Merkel helyett pedig ezúttal Markus Söder bajor miniszterelnök beszélt a kínai vakcina fontosságáról.

„Mit láthattunk tehát az elmúlt hónapokban? Azt, hogy Magyarország megelőzte az uniós tagállamokat, és mindenképpen megelőztük Brüsszelt”

– jelentette ki az államtitkár. Érdemes azért ehhez hozzátenni, hogy Menczer úgy beszél Brüsszel beelőzéséről, hogy eddig Magyarországon csak az EU több tagállamával közösen rendelt vakcinával oltottak (222 ezer embert), és a hivatalos tájékoztatás szerint vasárnap is 18 ezer adag Moderna-vakcina érkezését várják.

Magyarországon pénteken engedélyezte a hatóság a kínai Sinopharm vállalat vakcináját, ezek után pedig Szijjártó Péter bejelentette, hogy ötmillió adagot vesz belőle a kormány. Az oltások leszállítása négy részletben, négy hónap alatt fog megtörténni; arról egyelőre nem szólt a kormányzati tájékoztatás, hogy mikor érhet ide az első adat. (A vasárlásról és annak hátteréről itt írtunk részletesen.)

A kínai vakcináról pénteken Orbán Viktor azt mondta, hogy ő abban bízik a legjobban, ezért azt fogja beadni magának. A miniszterelnök január elején még a Pfizer vakcinájáról beszélt nagyon elismerően, arról azt mondta, hogy tulajdonképpen magyar.

Miközben növekszik az oltási kedv Magyarországon, a kormány sokat foglalkozik Brüsszellel, a kérdés, hogy mennyire jogosak a más országokban is megjelenük EU-val kapcsolatos kritikák. Ebben a cikkünkben ezt a kérdést jártuk körül alaposan.

Az alábbi videóban pedig az oltásokkal kapcsolatos kommunikációs káosszal foglalkoztunk részletesen:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!