Igazoltatásokkal zajlott a vendéglátós tüntetés a Hősök terén

2021. január 31. – 11:23

frissítve

Igazoltatásokkal zajlott a vendéglátós tüntetés a Hősök terén
Tüntető a Hősök terén január 31-én.Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Demonstrációt szerveztek vasárnapra a koronavírus miatti korlátozások lazítását követelők, a Hősök terére elsősorban elkeseredett vendéglátósokat vártak. Az esemény kezdeményezői arra buzdítanak, hogy hétfőn tömeges üzletnyitással gyakoroljanak polgári engedetlenséget az érintettek.

A tüntetésen helyszíni tudósítónk szerint mintegy háromszázan voltak jelen, plusz néhány tucat újságíró és a biztosításra kivezényelt rendőrök. A pártok közül csak a korlátozások lazítása mellett kampányoló Mi Hazánk ment ki hivatalosan, pártmolinóval.

Az esemény főszervezői Ecsenyi Áron, a Le az Adók 75%-ával nevű libertárius (minimális állami szabályozást és közteherviselést támogató ideológia) törpepárt elnöke és az ő ikertestvére voltak. Ők ketten mondtak hosszabb beszédeket, majd érintett vendéglátósok ragadhatták magukhoz a megafont. Ecsenyi testvére a vendéglátósok mellett a fiatalok érdekében is felszólalt, akik hónapok óta be vannak zárva, és szerinte növekedhetett közöttük az öngyilkosok aránya. Az emberekkel azt skandáltatta: „kompromisszumot”, ez lett a rendezvény fő szlogenje.

Ecsenyi Áron kommunistának nevezte a korlátozó intézkedéseket, és kevesellte a bértámogatást, illetve sokallta annak adótartalmát. Szerinte a korlátozások sikerességét semmi nem igazolja, a kormány pedig elárulta a jobboldalt, valódi célja, hogy a csődbe menő vállalkozásokat felvásárolhassák a kormányközeli vállalkozók. Ecsenyi szerint rá kell kényszeríteniük a kormányt, hogy belássa, „mindannyiuk élete számít, a vállalkozóké és dolgozóké is”. Azt is mondta, minden generációnak meg kell küzdenie a hatalmi önkénnyel.

Miközben a szervezők felszólalása után újabb szónokok beszéltek a megafonba, a rendőrök igazoltatni kezdték a résztvevőket, mivel a rendezvény sérti a gyülekezési jogot a veszélyhelyzet idejére felfüggesztő rendeletet. Ezután a rendőrök a szervezők és a tömeg közé álltak egy sorfalat alkotva, és lassan elkezdték kiszorítani az embereket a térről. A tömeg ezután feloszlott, kisebb csoportokban álldogáltak még néhány tucatnyian, minden csoportot igazoltattak a rendőrök. Beszámolók szerint akiket igazoltattak, azok szóbeli figyelmeztetést kaptak gyülekezésért, és azt mondták nekik, hogy ha még egyszer elkapják őket ezért, akkor eljárás indulhat ellenük. Ezután hamar elszivárogtak a résztvevők a térről, az egész esemény egy órán belül lezajlott. Atrocitás nem történt, néhány bekiabáláson kívül senki nem tanúsított ellenállást a rendőrökkel szemben, a police.hu vasárnap esti közleménye szerint összesen hat emberrel szemben kellett intézkedni.

Élő tudósításunkat itt nézheti vissza:

Korábban írtuk: A járványügyi korlátozások miatt világszerte egyre több embernél kezd betelni a pohár, különösen a vendéglátósoknak lett elegük mostanra. Országonként változó, hogy mennyire támogatják őket a kényszerű zárva tartás kompenzációja gyanánt, de szinte egy teljes szűkös év után már mindenhol akadnak, akik a csőd szélén táncolnak. Ezért egyre nagyobb a bázisa az üzletnyitást követelő kezdeményezéseknek.

Magyarországon most a Tömeges Üzletnyitás Facebook-mozgalom és a Le az Adók 75%-ával Párt kezdte követelni a jelen állás szerint legalább márciusig tartó korlátozások lazítását. Vasárnapra és hétfőre két eseményt is meghirdettek:

vasárnap délben a Hősök terén tüntetést tartanak, ami elvileg hétfőn is folytatódik, emellett hétfőn egyfajta polgári engedetlenség keretében kinyithatják a helyeiket a csatlakozó vendéglátósok.

Utóbbira már több országban volt példa az elmúlt hetekben, Lengyelországban és Olaszországban is népszerűek voltak a demonstratív üzletnyitások.

Magyarországon az állam a vendéglátás, szabadidős tevékenység szolgáltatást nyújtó munkaadóknak a munkaviszonyban foglalkoztatottak bérének 50 százalékának megfelelő összegű támogatást nyújt, legfeljebb a legkisebb munkabér 150 százalékáig. Ez sokaknak csak kis segítség a gyakorlatban, mert feketén-szürkén dolgoztak az alkalmazottaik (a vendéglátás a feketemunkával legjobban fertőzött szektorok közé tartozik). Akik pedig le tudják hívni, azok közül sokaknak nem érkezett meg a számlájára még az első havi összeg sem, mert csúsznak a kifizetések.

A tüntetést szervező Ecsényi testvérek. Fotó: Huszti István / Telex
A tüntetést szervező Ecsényi testvérek. Fotó: Huszti István / Telex

A Tömeges Üzletnyitás szervezte „ellenállásnak” ugyanakkor van egy kis szépséghibája: mind gyülekezni, mind engedély nélkül kinyitni jogszabályba ütközik, így aki csatlakozik a fenti kezdeményezésekhez, az büntetésre számíthat. A rendőrség korábban közleményekben jelezte, hogy a Hősök terére hirdetett eseményre ne menjen ki senki,

vasárnap délelőtt a Facebookon 12,3 ezren áll az érdeklődők száma, 3,6 ezren pedig azt jelezték vissza, hogy ott lesznek.

A Telex újságírói is ott lesznek a Hősök terén, az eseményről élőben tudósítunk. A tüntetés egyik szervezője úgy próbálja elkerülni a szabályszegést, hogy a résztvevőknek címezve azt írta egy Facebook-posztban:

„Úgy fogalmazzuk át az eseményt, hogy véletlenül se minősüljön gyűlésnek, és ti sem, mint résztvevők legyetek ott, ha épp kíváncsiságból arra jártok. Lehet ugyanis, hogy ezt a rendőrök nem tudják, és arra fognak gyanakodni, hogy itt valami gyűlés folyik.”

A hétfői üzletnyitás az engedély nélküli gyülekezésnél is kockázatosabbnak tűnik, péntek éjjel kijött ugyanis egy új rendelet, amellyel szigorítottak a korlátozást megszegők büntetésén: fél évre bezárják az engedély nélkül kinyitó helyeket, az üzemeltetőt eltiltják a vendéglátói tevékenységtől, és 1-5 millió forintos pénzbírságra számíthat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!