M1: nem érkezett elegendő Moderna-vakcina vasárnap

2021. január 31. – 19:23

frissítve

M1: nem érkezett elegendő Moderna-vakcina vasárnap
Az amerikai Moderna cég újabb, koronavírus elleni vakcinaszállítmányát viszik a hűtőkamrába a Hungaropharma gyógyszer-nagykereskedelmi vállalat budapesti telephelyén 2021. január 31-én. A Moderna-vakcinát -15 és -25 Celsius-fok között kell tárolni. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Másolás

Vágólapra másolva

A vasárnap 18 órás M1 Híradó információi szerint a vártnál kevesebb Moderna-vakcina érkezett vasárnap Magyarországra. Nem árulták el, mennyivel kevesebb jött.

A Híradóban az hangzott el, hogy megérkezett a Hungaropharma budapesti telephelyére az újabb szállítmány az amerikai Moderna vakcinájából, a jövő héten a háziorvosok ebből kezdik meg azoknak a 89 évesnél idősebb embereknek a beoltását, akik regisztráltak a védőoltásra.

Most viszont nem tudni, hány ember beoltására lesz elegendő a vasárnap érkezett vakcinamennyiség – hangzott el a műsorban.

Az M1-en azt is elmondták: aki jelentkezett az oltásra és hozzájárult ahhoz, hogy levélben értesítsék, szombaton levélben kapta meg a legfrissebb információkat.

Elsőként a legidősebbek kaphatják meg a vakcinát, most már azok is, akik saját otthonukban élnek.

Őket a háziorvosuk keresi majd meg a regisztráció során megadott elérhetőségeken. A háziorvos dönt az oltás helyszínéről, ez lehet az idős ember otthona, a háziorvosi rendelő és kórházi oltópont is.

Elvileg 18 ezer adag Moderna-vakcinának kellett volna érkeznie, és ebből kapott volna az 1800 legnagyobb háziorvosi praxis 1-1 ampullát, amely 10-10 regisztrált idős ember oltását tette volna az első februári héten lehetővé, háziorvosonként.

Ebben a cikkben ismertettük a február első hetére szóló oltási tervet, de az még 18 ezer emberre elegendő vakcináról szólt. Nem mondták el a vasárnapi Híradóban, hogy mennyivel kevesebb oltóanyag érkezett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!