Gulyás: Már februárban lesz védettséget igazoló plasztikkártya

2021. január 21. – 11:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Elégedetlen az Európai Gyógyszerügynökséggel a kormány, amely gyorsítaná a vakcinabeszeréseket, de a társadalom jelentős részének átoltottságáig nem tervez enyhíteni a jelenlegi korlátozásokon. A Telex kérdéseire ezúttal sem jutott idő a kormányinfón.

Csütörtökön este tanácskoznak az uniós tagállami vezetők, hogy megvitassák az EU oltóanyagbeszerzésének állását, de a magyarországi oltásprogramról, a terv szerinti vakcinabeadások üteméről és részleteiről, valamint a tervezett vakcinaigazolásokról is megkérdeztük a kormányt a csütörtöki, online kormányinfóra szerda délutáni határidővel elküldött kérdéscsomagunkban.

A Telex kérdéseire ugyan még érintőlegesen sem sikerült érdemben választ adni, ugyanakkor az kiderült:

  • Gulyás Gergely szerint a kormány betartotta az ígéretét, annyi munkahelyet teremtettek, amennyi a vírus miatt megszűnt, hiszen négyezer emberrel többen dolgoztak 2020 decemberében, mint 2019 decemberében.
  • A kormány döntött arról, hogy az egészségügyi béremelés a háziorvosokra és a fogorvosokra is kiterjed, ez mintegy 100 milliárd forintba kerül majd.
  • A kormány dönteni fog az egyetemek helyzetéről és a február 1-je utáni szabályokról, de Gulyás szerint egyelőre nem várható változás, így az egyetemek februártól továbbra is távoktatásban oktatnak majd.
  • A kormány ismét arra kéri Ursula von der Leyen európai bizottsági elnököt, hogy váltsa le a posztjára – Gulyás szerint – méltatlan és alkalmatlan Vera Jourovát.
  • Eddig 331 ezer adag vakcinát kaptunk, ez 165 ezer embernek elég. Ebből 7200 Moderna-vakcina. A mai nappal 140 ezer beoltott ember lesz Magyarországon.
  • Lesz védettséget igazoló okirat, mégpedig egy plasztikkártya, várhatóan februárra.
  • Eddig egyetlen kormánytagot sem oltottak be Magyarországon, mert nincsenek az elsődleges csoportokban.

Szerdán este írta meg az Origo, hogy engedélyezték Magyarországon az eddigi hírek szerint 95 vagy 92 százalékos orosz Szputnyik V és a durván 70 százalékos hatékonyságú AstaZeneca–Oxford-vakcinát, az OGYÉI a vizsgálatok lezárultával szerdán ideiglenes, Magyarország területén érvényes használatbavételi engedélyt adott ki a magyar jogszabályok alapján. Ez az engedély hat hónapra szól, és további hat hónappal egyszer meghosszabbítható.

Az M1 Híradó szerint az OGYÉI most a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakvéleményére vár, ami várhatóan néhány hét alatt állapítja meg, hogy a vakcina valóban megfelel-e annak, ami az arról szóló dokumentumokban szerepel.

1410 újabb esetben mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 355 662 főre nőtt a Magyarországon beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 98 beteg, így az elhunytak száma 11 713 főre emelkedett. A gyógyultak száma jelenleg 235 276 fő, az aktív fertőzöttek száma 108 673 főre csökkent. 4049 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 286-an vannak lélegeztetőgépen – írtuk az elmúlt 24 óra járványügyi adatairól beszámoló cikkünkben.

  • A Miniszterelnökség miért indított örökségvédelmi vizsgálatot a Márványmenyasszony és a Wichmann kocsma miatt? A korábban veszélybe került védett épületeknél, pl. Közvágóhíd miért nem láthattunk ilyen aktivitást a kormánytól?
  • Tervezi-e a kormány, hogy vakcinaigazoláshoz köti majd, hogy az emberek például moziba, színházba, koncertre menjenek Magyarországon, vagy csak akkor utazhassanak repülővel, ha beoltatták magukat?
  • Amennyiben tervezik, mire számíthatnak azok a nők, akik várandósak, vagy a közeljövőben gyermeket szeretnének, és hogyan számoljanak a 18 évnél fiatalabbak? Számukra ugyanis nem ajánlott vagy nincs is védőoltás.
  • Egészen pontosan mi történik az oltópontokon a nap végén megmaradt, el nem oltott oltóanyaggal? Előfordulhat olyan, hogy nem használnak fel időben oltóanyagot? Eddig hány adag vakcinát kellett kidobni?
  • „A járványügyi intézkedéseket az oltás időtartama alatt is fenntartjuk, addig, amíg az átoltottság kellő mértékű nem lesz” – mondta pprof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az Életközelben legújabb adásában. Mely intézkedéseket kell mindenképpen fenntartani, és mit jelent a kellő mértékű átoltottság – tehát a lakosság hány százalékának beoltásáig lesz például érvényben a veszélyhelyzet vagy egyes korlátozó intézkedések?
  • Magyarországon élő külföldiek hogyan kaphatnak koronavírus elleni védőoltást nálunk?
  • A már eddig ismert kompenzációs összegen és kormánydöntéseken túl, az „egyedi tárgyalások” során határoztak-e bármely önkormányzat megsegítéséről a kieső iparűzési adóbevételek miatt?

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!