98 újabb halálos áldozatot, 1410 új fertőzöttet regisztráltak

2021. január 21. – 09:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

1410 újabb esetben mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 355 662 főre nőtt a Magyarországon beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 98 beteg, így az elhunytak száma 11 713 főre emelkedett. A gyógyultak száma jelenleg 235 276 fő, az aktív fertőzöttek száma 108 673 főre csökkent. 4049 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 286-an vannak lélegeztetőgépen – közölte az elmúlt 24 óra járványügyi adatait a hivatalos tájékoztatási központ a honlapján. Az adatok szerint 15 577 tesztet végeztek az elmúlt 24 órában. Előző nap 95 halálos áldozatról és 976 új fertőzöttről érkezett hír, a mintavételek száma 16 005 volt.

Az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy noha kevesen, de még mindig vannak az egészségügyi dolgozók között olyanok, akik nem szánták rá magukat az oltásra. A cél mindenesetre az, hogy az átoltottságot egyre fokozzák, és megjegyezte, ennek csak a beérkező vakcinák mennyisége szab határt. A hivatalos tájékoztató oldal közlése szerint csütörtök reggelig 134 554-en kaptak oltást, közülük 4030-an már a második adagot is megkapták.

Szerdáig az oltásra 1,75 millióan regisztráltak, ebből 655 ezren levélben jelentkeztek, Müller szerint ez is jelzi, hogy az emberek egyre nagyobb részéhez eljut, milyen fontos is oltatni. Az idősotthonokban eddig körülbelül 10 ezer ember kapott oltóanyagot, összesen 80 ezren jelentkeztek közülük. A vakcináció következő körében a nyugdíjasokat kezdik el oltani, először a regisztrált 89 év felettiek kapják majd meg az oltást, Müller szerint ez részben az oltandók otthonában is elvégezhető lesz.

A vakcinákról Müller Cecília azt mondta, mivel a cél az, hogy fokozzák az átoltottságot, vizsgálnak más vakcinákat is. Elhangzott kérdésként, hogy mi lesz azokkal az oltóanyagokkal, amik a nap végén megmaradnak, kiöntik-e, mire Müller Cecília azt felelte, biztosan nem öntik ki, már a kérdést is megdöbbentőnek tartja, „hiszen az oltóanyag aranyat ér”.

„Az összes vakcinát el kell oltani, amit arra a napra szánnak, ezt nagyon ügyesen megszervezik az oltópontok”, illetve a mínusz 70 fokon őrzött dózisok 2-8 fokon további öt napon át felhasználhatók. A kérdés azután vetődött fel, hogy az Átlátszónak at nyilatkozta egy névtelenséget kérő orvos, hogy az adott napra szánt, de fel nem használt oltóanyagok a kukában végzik.

Szerdán este írta meg az Origo, hogy engedélyezték Magyarországon az eddigi hírek szerint 95 vagy 92 százalékos orosz Szputnyik V és a durván 70 százalékos hatékonyságú AstaZeneca–Oxford-vakcinát, az OGYÉI a vizsgálatok lezárultával szerdán ideiglenes, Magyarország területén érvényes használatbavételi engedélyt adott ki a magyar jogszabályok alapján. Ez az engedély hat hónapra szól, és további hat hónappal egyszer meghosszabbítható.

Az M1 Híradóban elhangzott, hogy az OGYÉI most a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szakvéleményére vár, amely várhatóan néhány hét alatt állapítja meg, hogy a vakcina valóban megfelel-e annak, ami az arról szóló dokumentumokban szerepel. Az NNK minden egyes gyártási tételt újra és újra meg fog vizsgálni – közölték.

Mindkét oltóanyag ugyanazt a modern technológiát használja, de más elven működnek, mint a Pfizer–Biontech vagy az amerikai Moderna mRNS-alapú készítményei. A brit és az orosz oltóanyagok úgynevezett vektorvakcinák: ezekben egy, a szervezet számára ártalmatlan, sokszorozódásra nem képes adenovírusba klónozzák bele a megcélzott vírus genetikai állományának egy részét. Ez készteti aztán a szervezetet arra, hogy az antigént elkészítse, és ezzel immunválaszt váltson ki. Arról, hogy Magyarországon kötelezővé tehető-e a koronavírus-oltás, itt írtunk bővebben.

A koronavírus magyarországi terjedéséről szóló részletes grafikáinkat itt böngészheti.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!