Először emelkedett száz fölé a koronavírus napi halálos áldozatainak száma

2020. november 6. – 09:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

4709 újabb magyarnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 99 625 főre nőtt Magyarországon a beazonosított fertőzöttek száma.

Meghalt 103 beteg, így az elhunytak száma 2250 főre emelkedett, 23 213-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 74 162.

Az aktív fertőzöttek 25 százaléka, az elhunytak 30 százaléka, a gyógyultak 28 százaléka budapesti. 5489 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 391-en vannak lélegeztetőgépen – számolt be a pénteki adatokról a koronavírusról tájékoztató hivatalos honlap. 20 025 tesztet végeztek, ezek 23,5 százaléka lett pozitív.

Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth rádióban jelentette be, hogy felfüggesztik a kockázat nélkül halasztható műtéteket. A kormányfő elmondta, hogy az operatív törzs értékelése szerint november 21-én szükség lesz majd 2240 olyan intenzív ágyra, amihez van lélegeztetőgép, december 10-re pedig majd 4480 intenzív ágyra lesz szükség, amihez szükség van ápolónőre, orvosra, itt van nagyjából az egészségügy teljesítőképességének a határa. Orbán közölte, az iskolákat nem akarják bezárni, úgy fogalmazott: „Megpróbáljuk nem bezárni az iskolákat, ameddig csak lehet. Mindenki ezt javasolja, fölméréseket is végzünk, próbáljuk szondázni a vélemény alakulását, meg volt egy nemzeti konzultációnk is, mindenki ezt szeretné.”

Ha keleten előbb találják meg az ellenszert, akkor a brüsszeli lobbi sem akadályozhatja meg, hogy a vakcinát Magyarországra hozzuk, mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtökön. Mint mondta, Szijjártó Péter (aki maga is elkapta a koronavírust) külgazdasági és külügyminiszter irányítása mellett közel járnak ahhoz, hogy az ország hozzájusson a vakcinamintához. Az államtitkár szerint tovább folynak a tárgyalások mind a három kínai, valamint az orosz és az izraeli vakcinagyártókkal is.

Müller Cecília csütörtöki tájékoztatóján azt mondta, ha valaki kórházba kerül, vigyen magával fésűt, körömvágót és telefont is. Az országos tisztifőorvos elmondta azt is, hogy a járvány kezdete óta 94 916 regisztrált fertőzött lett Magyarországon, ennek 3,3 százaléka egészségügyi dolgozó, ami „rendkívül kedvező szám” Müller szerint, mert az európai átlag 5-15 százalék között mozog.

Több intézkedést jelentett be kedden este Orbán Viktor a járvány megfékezéséért: a kormány visszaállította a rendkívüli jogrendet Magyarországon, szerda éjféltől pedig életbe lépett a kijárási korlátozás, aminek értelmében éjfél és hajnal 5 között csak a Magyar Közlönyben meghatározott célokkal lehet az utcán tartózkodni. Járatsűrítést is elrendeltek a tömegközlekedésben – ez Budapestet és a megyei jogú városokat érinti, a járatok sűrítését reggel 7 és délelőtt 9, valamint délután 15 és este 19 óra között kell megoldaniuk.

A parkolást ingyenessé tették, távolságot kell tartani a moziban, színházban és a stadionokban: két néző között két ülőhelyet üresen kell hagyni, és a közvetlenül egymás mögötti ülőhelyeket sem foglalhatják el a nézők. A döntés értelmében nem tarthat nyitva olyan hely „amely rendszeresen vagy meghatározott alkalomból, illetve időpontban tartott, nyilvános, valamint nem nyilvános, válogatott lemezbemutatás vagy élő előadás útján nyújtott zeneszolgáltatást főszolgáltatásként nyújt”.

Azt, hogy mit jelent pontosan a veszélyhelyzet és a rendkívüli jogrend elrendelése, ebben a Telex Gyorstalpalóban írtunk meg. Csütörtökön hétpárti egyeztetést tartottak a pártok parlamenti frakciói csütörtökön a 90 napos veszélyhelyzet támogatásáról, az MSZP utána azt mondta a Telexnek, hogy amennyiben a mai informális egyeztetésen eléjük tárt szövegváltozat kerül benyújtásra, akkor támogatni fogják a kormány javaslatát. A DK emailben reagált a megkeresésünkre, azt írták, a kérdésről hivatalosan pénteken dönt a párt elnöksége, így még nincs döntés arról, hogy a DK frakciója megszavazza-e a törvényjavaslatot.

Arról, hogy hogyan érinti a színházakat és a mozikat és az új szabályozás, itt olvashat bővebben.

A koronavírus magyarországi terjedéséről ide kattintva találja további részletes grafikonjainkat >>>

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!