Olaszországban az intenzív osztályok már csak 700 beteget tudnak fogadni

2020. október 27. – 07:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az összes fontos keddi hír a koronavírus-járványról egy helyen. Folyamatosan frissülő cikk, időnként töltse újra az oldalt.

21:38 – Olaszországban a kórházak intenzív osztályai már csak 700 beteget tudnak fogadni a nem koronavírusos betegekkel együtt, a WHO lezárná Milánót és Nápolyt

A lombardiai sürgősségi osztályok vezetője a tízmilliós tartomány azonnali lezárását sürgette a kórházak telítettsége miatt kedden. A milánói polgármester kijelentette, a döntést a következő két hétben hozzák meg, ha a helyzet tovább rosszabbodik. A járványterjedés ismételt gócpontjának számító Lombardiában regisztrálták ismét a legtöbb új beteget, több mint ötezret egy nap alatt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a római egészségügyi tárca szakértője azt mondta, Milánót és Nápolyt azonnal le kell zárni. Ezekben terjed a leggyorsabban a betegség: Milánóban a munkakapcsolatok sűrűsége, Nápolyban az intenzív társadalmi élet miatt. Országosan egy nap alatt 21 994 új fertőzöttet szűrtek, 221 beteg halt meg. Az aktív betegek száma meghaladja a 255 ezret, a halottaké elérte a 37 700-at, kórházban majdnem 14 ezren vannak, több mint 1400-an intenzív osztályon. Az intenzív osztályok kevesebb mint hétszáz beteget tudnak még fogadni a nem Covid-19 betegekkel együtt.

Hétfőtől a bároknak, presszóknak, éttermeknek este hat órakor be kell zárniuk. A kormány ötmilliárd eurót különített el a korlátozásoktól sújtott vendéglátás megsegítésére. (MTI)

21:30 – Franciaországban november 11-re minden kórház intenzív osztálya megtelik, veszélybe kerül az ellátás

November 11-re Franciaország összes kórházának intenzív osztálya megtelik koronavírus-fertőzöttekkel, ha a járvány nem csillapul az országban, és emiatt nem fogják tudni ellátni a betegeket, mondta a francia miniszterelnök egy zárt beszélgetésen a Guardian szerint. Keddre újabb 523 ember halt meg Franciaországban, ami az eddigi napi rekord az országban. Szerdán Emmanuel Macron elnök fog beszédet mondani, sajtóértesülések szerint szigorításokat is bejelent majd.

20:45 – Átlépte a 900 ezret a fertőzöttek száma az Egyesült Királyságban

Kedd estig 22 885 új esetet találtak az elmúlt 24 órában, ezzel a fertőzések száma átlépte a 900 ezret az Egyesült Királyságban. Újabb 367 beteg halt meg, a járvány halálos áldozatainak száma így 45 365-re nőtt. A statisztikai hivatal számításai szerint azonban több mint 54 ezren haltak meg a covid miatt.

A járvány kitörése óta 30 millió tesztet végeztek az országban, jelenleg a napi tesztelési kapacitás a 450 ezerhez közelít. Szakértők szerint a szűkös tesztelés miatt tavasszal jóval alábecsülték a fertőzések valós számát. Boris Johnson miniszterelnök elmondása szerint a napi egymillió teszt elérésre a cél. (MTI)

20:30 – Bulgáriában bezárják a felsőoktatási intézményeket és az éjszakai szórakozóhelyeket

Az intézkedést kedden jelentette be a bolgár egészségügyi minisztérium, a főiskolák és az egyetemek október 29-től két hétre távoktatásra állnak át a járvány terjedése miatt. Sportrendezvényeket csak nézők nélkül lehet megtartani, illetve egyes mozik és színházak legfeljebb 30 százalékos kapacitással működhetnek november közepéig, az éttermekben pedig legfeljebb hatan ülhetnek egy asztalnál. A legfrissebb adatok szerint Bulgáriában az utóbbi 24 órában rekord mértékben, 2243-mal 40 143-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma, a járvány halálos áldozatainak száma 1146. (MTI)

19:00 – Karácsonyra összeomolhat az intenzív ellátás Németországban

A Bild információi szerint Angela Merkel egy nem nyilvános tanácskozáson arról beszélt, hogy megfelelő intézkedések nélkül karácsonyra összeomolhat az intenzív ellátás, olyan mértékben növekszik a fertőzöttek száma. Az igazolt fertőzések száma nagyjából hetente megduplázódik, az intenzív ápolásra szorulók számának duplázódási ideje pedig tíz nap, ebből és a német egészségügy kapacitásaiból következik a karácsonyra számított összeomlás. „Még négy duplázódás és kész, vége a rendszernek” – fogalmazott a kancellár a keddi frakcióülés résztvevőinek beszámolói szerint. A lap úgy tudja, hogy Merkel úgynevezett enyhe zárlatban gondolkodik, ami a vendéglátóhelyek bezárásával és a rendezvények betiltásával járna. Az utóbbi 24 órában 11 409 fertőződést regisztráltak Németországban, ami az egy héttel korábbi 6868 bő másfélszerese. A járvány kezdete óta 449 275 ember szervezetében mutatták ki a vírust, a halálesetek száma egy nap alatt 42-vel nőtt, 10 098-ra. A Covid-19 miatt intenzív osztályon kezeltek száma a legutóbbi, ugyancsak hétfői adatok szerint egy nap alatt 66-tal emelkedett, 1362-ra. Nagyjából 45 százalékuk gépi lélegeztetésre szorul. (MTI)

18:00 – Pozitív lett a FIFA-elnök koronavírus-tesztje

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) kedden jelentette be, hogy Gianni Infantino is fertőzött. Az 50 éves Infantinónak enyhe tünetei vannak, tíz napra önkéntes karanténba vonult. Infantino 2016 februárja óta irányítja a FIFA-t, 2019 júniusában újraválasztották. (MTI)

17:02 – Orvosi kamara: Azonnali járványügyi szigorra van szükség

Az orvosi kamara többek között szigorúbb és következetesebb szabályokat hozna a tömegrendezvények engedélyezésére, megtartásuk esetén pedig szigorúbban szabályoznák és ellenőriznék a maszkviselést és a távolságtartást. Emellett tovább korlátoznák a vendéglátó- és szórakozóhelyek nyitvatartását és vendégszámát a fertőzésveszély miatt, az idősek védelmében pedig visszaállítanák a számukra biztonságosabb bevásárlást biztosító idősávokat. Mint írják, a szükséges intézkedések hiányában hamarosan a járvány tömeges fertőzésekkel járó szakaszával kell szembenéznünk, potenciálisan napi több ezer új fertőzéssel és akár több százas nagyságrendű halálozással.

16:37 - Pikó András nyolcadik kerületi polgármester koronavírusos, tünetetei is vannak

Facebook-posztjában azt írta, október 23-án jelentkeztek nála a tünetek: száraz köhögés, enyhe láz, fokozódó izomfájdalom. Az is kiderült, hogy nincs tüdőgyulladása. Feladatait és az önkormányzat vezetését általános helyettese, Szili-Darók Ildikó alpolgármester vette át. Rajta kívül a momentumos Hajnal Miklós és Berettyóújfalu fideszes polgármestere, Muraközi István is kedden jelentette be, hogy fertőzött. Utóbbi kórházba is került.

16:34 – Vidnyánszky Attila is koronavírusos

A Nemzeti Színház keddi közleménye szerint a Nemzeti Színház igazgatójának, a Színház- és Filmművészeti egyetem fölé helyezett alapítvány kuratóriumi elnökének „állapota kielégítő, otthonában pihen”. A színházban a folyik a kontaktkutatás és a tesztelés, írják.

15:00 – A cseh kormány meghosszabbítaná a szükségállapotot

A cseh kormány felkéri a képviselőházat, hogy hagyja jóvá a szükségállapot egy hónappal való meghosszabbítását – közölte a kormány rendkívüli keddi ülése után Andrej Babis miniszterelnök. Az október 5-én kihirdetett csehországi szükségállapot november 3-ig van érvényben. A hatályos szabályok szerint meghosszabbításáról azonban a kormány már nem dönthet egyedül, ehhez a képviselőház előzetes támogatását kell kérnie. A szükségállapot jogi lehetőséget ad a kormánynak, hogy gyorsabban és egyszerűbben tudjon fellépni a koronavírus-járvány ellen. Tavasszal a koronajárvány miatt március 12-től május 17-ig volt szükségállapot Csehországban. (MTI)

14:55 – Az indiai filmipar is szenved, és azok jártak a legrosszabbul, akik a legkevesebbet keresték

Indiában a koronavírus-járvány kitörése óta bezártak a mozik, és leálltak a forgatások is. Bollywood és az indiai filmipar a túlélésért küzd, ahogy azok a statiszták, háttértáncosok és munkások is, akik eddig is éhbérért dolgoztak a filmprodukciókban. A Deutsche Welle stábja ellátogatott az egyik statisztához, aki még nem tudja, miből fogja eltartani négyfős családját, ha továbbra sem kap megbízásokat.

13:24 – Meghalt egy XIII. kerületi iskola tanára, aki korábban koronavírus-karanténban volt

A hvg.hu a Pedagógusok Szakszervezetére hivatkozva azt írta, hogy a tanár koronavírusos volt, viszont a Telex kérdésére a szakszervezet azt közölte, csak annyit állítanak, hogy a tanár ősszel karanténban volt az osztállyal együtt. A koronavírusos áldozati statisztikába egyébként minden olyan elhunytat beleszámolnak, akinek pozitív volt a tesztje a halála előtt. A család is cáfolta, hogy az 52 éves tanárnő koronavírusos lett volna. Annyit erősítettek meg, hogy hosszan tartó, súlyos betegségben szenvedett.

12:44 – Csökkent az antitestekkel rendelkezők aránya a briteknél, kockázatos lehet az újrafertőződés

A koronavírus-járvány kitörése utáni időszakban elég forró témának számított, hogy lehet-e megint beteg valaki, aki korábban már megfertőződött a koronavírussal, és bár erre sokáig nem volt egyértelmű válasz, augusztusban genomszekvenálással bebizonyították, hogy lehetséges az újrafertőződés. Most újabb bizonyíték érkezett arra, hogy nem érdemes az immunitásra számítani, egy brit kutatás ugyanis megállapította, hogy Angliában három hónap alatt több mint negyedével esett vissza a vírus elleni antitestekkel rendelkező emberek száma.

12:40 – A légszennyezés 15 százalékkal is növelheti a Covid-19 halálozási kockázatát

15 százalékkal emelkedhet világszerte a koronavírus-fertőzésből fakadó halálozási kockázat azoknál, akik hosszú időn keresztül magas légszennyezettségű területen élnek – vonta le a következtetést egy nemzetközi kutatócsoport. A Cardiovascular Research című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban a kutatók azt elemezték, hogy a légszennyezés, amelyről korábban már kimutatták, hogy nagy számú idő előtti elhalálozást okoz, milyen arányban járulhat hozzá a Covid-19 halálozási kockázatához.

A hosszú távú légszennyezésnek való kitettség Csehországban 29, Kínában 27, Németországban 26, Svájcban 22, Belgiumban 21, Hollandiában 19, Franciaországban 18, Olaszországban 15, az Egyesült Királyságban 14, Brazíliában 12, Portugáliában 11, Spanyolországban 9, Izraelben 6, Ausztráliában 3 és Új-Zélandon egy százalékkal növelhette a Covid-19-bentegségben való elhalálozás kockázatát. Számításaik szerint Európában ez az arány 19 százalék, Észak-Amerikában 17, Kelet-Ázsiában a legmagasabb, 27 százalék lehet. (MTI)

12:38 – Valamelyest lassult a fertőzés terjedése Ukrajnában

Kissé lassult a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, keddre kevesebb mint hétezer új beteget azonosítottak, az egy nap alatt elhunytak száma viszont ismét meghaladta a százat, az aktív betegeké pedig a kétszázezret. Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter eközben szokásos napi tájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy a Covid-betegek mintegy harminc százalékánál negatív lehet a PCR-teszt eredménye. Szavai szerint ezért nem feltétlenül szükséges pozitív teszteredmény ahhoz, hogy valakit Covid-betegként kezeljenek, illetve kórházba utaljanak, elegendő, ha a betegség tüneteit mutatja. (MTI)

12:23 – Müller: A 40-49 éves korosztályban terjed most legjobban a vírus

„Az elmúlt 24 óra adatai alapján megállapítható, hogy a járvány második hullámának továbbra is intenzíven felszálló ágában vagyunk” – mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta, a járványügyi éberséget fenn kell tartani, mert „csak együtt, közösen sikerülhet ellaposítani a járványgörbét”. Az adatok azt mutatják, hogy a járvány első hullámában az idősebbek voltak inkább érintettek, a második hullám első heteiben a 20-29 éves korosztály, az elmúlt hetekben pedig a 40-49 éves koroszály felé tolódik el pozitívitások aránya – mondta. Újságírói kérdésre Müller Cecília arról beszélt, hogy a fertőzések a várandós kismamákat ugyanúgy veszélyezteti, ugyanakkor a rendelkezésre álló adatok szerint a koronavírus nem okoz fejlődési rendellenességet a magzatnak.

11:35 – Ingyenes lehet a koronavírus elleni vakcina a japánoknak

A japán kormány kedden elfogadta a törvénymódosítás, amely lehetővé teszi, hogy akár ingyenesen is biztosíthassák a Japánban élők számára a koronavírus elleni vakcinát. A tokiói kormány azt szeretné, ha a parlament még a jelenlegi, december 5-éig tartó ülésszakban elfogadná a módosítást. Szuga Josihide japán miniszterelnök korábban azt ígérte, hogy a japán állampolgárok jövőre ingyenesen juthatnak hozzá a koronavírus elleni oltóanyaghoz. A kabinet 671,4 milliárd jent (körülbelül kétezer milliárd forintot) jelölt ki erre a célra. Tokió az AstraZeneca brit és a Pfizer amerikai gyógyszergyárral kötött megállapodást, és mindkét cégtől 120 millió adag oltóanyagot kap majd, ha meglesz a kész vakcina. Emellett a Moderna amerikai gyógyszergyárral folytat tárgyalásokat további 40 millió adag oltóanyagról. (MTI)

10:19 – Franciaországban általános karantént fontolgat a kormány a durvuló helyzet miatt

Az újbóli általános karantén egyre inkább elkerülhetetlennek látszik Franciaországban a koronavírus-járvány „brutális” második hulláma miatt, amely az elsőnél is erősebbnek ígérkezik – mondta hétfőn Jean-Francois Delfraissy, a kormány mellett működő tudományos tanács vezetője. A miniszterelnöki hivatal is jelezte, hogy a következő napok egyeztetéseinek célja az egészségügyi krízis miatti újabb korlátozások megvitatása. Az országban a napi esetszám több mint 52 ezer új fertőzöttel vasárnap újabb rekordot döntött, de a tudományos tanács vezetője szerint a valós szám 100 ezer körül lehet. A súlyos betegek száma is napról napra emelkedik. A rendelkezésre álló 5800 intenzív ágy közül már több mint 2500-on koronavírusos fertőzöttek fekszenek, a fővárosban az intenzív ágyak csaknem hetven százalékán. (MTI)

09:21 – Nagyon megugrott az áldozatok száma: 63 koronavírus-fertőzött halt meg az elmúlt 24 órában

2079 újabb magyarnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 63 642 főre nőtt Magyarországon a beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 63 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 1535 főre emelkedett, 16 646-an pedig már meggyógyultak. A halálos áldozatok száma még sosem volt ilyen magas. Az aktív fertőzöttek száma 45 461 fő. 2891 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 243-an vannak lélegeztetőgépen. Az adatokból kiderül az is, hogy 11 710 tesztet végeztek. Ez azt jelenti, hogy 17,7 százalékos a pozitivitás, ilyen arányban találtak fertőzötteket, ami magas szám.

09:07 – A járvány kezdete óta hétfőn haltak meg a legtöbben Oroszországban

320-szal emelkedett a koronavírus halálos áldozatainak száma az elmúlt 24 órában, ez az eddigi legmagasabb szám a koronavírus-járvány kezdete óta Oroszországban. Előző nap 219-en haltak meg. Eddig összesen 26 589-en vesztették életüket koronavírus-fertőzöttként Oroszországban. (TASS hírügynökség)

08:47 – Szigorítottak a szabályokon Boszniában

Bosznia-Hercegovina mindkét országrészében szigorítottak a koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott intézkedéseken. A többségében bosnyákok és horvátok lakta országrészben, a Bosznia-hercegovinai Föderációban kötelezővé tették a maszkviselést szabadtéren is, valamint elhalasztották a nem életmentő műtéteket, míg a főként szerbek lakta országrészben, a boszniai Szerb Köztársaságban egy hétre felfüggesztették az oktatást, a diákok online órákon vesznek részt. A Nyugat-Balkánon – Horvátországot kivéve – hétfőről keddre 1608-cal nőtt az igazolt fertőzöttek és 41-gyel a halálos áldozatok száma. (MTI)

08:34 – Bezárt a felcsúti óvoda egyik csoportja fertőzés miatt

Megfertőződött koronavírussal a felcsúti óvoda egyik pedagógusa és dajkája, ezért az Oktatási Hivatal elrendelte az érintett csoport bezárását – erősítette meg az egyik olvasónktól származó információt az óvoda vezetője, Bárányos Gáborné. Hozzátette: mindent elkövetnek, hogy meggátolják a vírus bejutását az intézménybe, de a szülőket innen nem lehet kizárni, ezért óhatatlanul is megeshet, hogy felbukkan ott a fertőzés.

08:00 – Nőhet a bolti bírság a maszkviselési szabálysértés miatt

Emelkedhet a vásárlókra kiróható ötezer forintos bírságösszeg a kötelező bolti maszkviselés szabálysértése esetén – írja kedden Magyar Nemzet. A lapnak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára elmondta: kezdeményezték a kormánynál, hogy a maszkviselési kötelezettség kiterjesztése és az ezzel kapcsolatos ellenőrzések szigorítása érdekében növelje meg a boltokban tetten ért szabálysértőket sújtó bírságösszegek alsó, jelenleg ötezer forintos határát. Hangsúlyozta: nem a bírságolás a cél, ezért nem azt javasolják, hogy már a legenyhébb esetekben is pénzt fizettessenek, hanem azt, hogy a bírságolásra eddig is alapot adó helyzetekben markánsan emelkedjen az alapösszeg. Már eleve visszatartó ereje van, ha a helyszínen megjelennek az egyenruhás rendőrök. (MTI)

07:20 – Már majdnem 30 millióan gyógyultak meg a koronavírusból

Már 43 483 973 ember fertőződött meg koronavírussal világszerte a hivatalos nyilvántartások szerint. A járvány halálos áldozatainak száma 1 159 397, a gyógyultaké pedig 29 199 046 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 42 990 032 fertőzöttet tartottak nyilván, a járvány halálos áldozatainak száma 1 153 625, a gyógyultaké pedig 28 960 204 volt. Az Egyesült Államokban van a legtöbb, 8,7 millió fertőzött, ezt követi India 7,9 millió, Brazília pedig 5,4 millió fertőzöttel. (MTI)

>>> A Telex legfrissebb cikkeit itt olvashatja <<<

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!