Csökkent az antitestekkel rendelkezők aránya a briteknél, kockázatos lehet az újrafertőződés

2020. október 27. – 11:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírus-járvány kitörése utáni időszakban elég forró témának számított, hogy lehet-e megint beteg valaki, aki korábban már megfertőződött a koronavírussal, és bár erre sokáig nem volt egyértelmű válasz, augusztusban genomszekvenálással bebizonyították, hogy lehetséges az újrafertőződés. Most újabb bizonyíték érkezett arra, hogy nem érdemes az immunitásra számítani, egy brit kutatás ugyanis megállapította, hogy Angliában három hónap alatt több mint negyedével esett vissza a vírus elleni antitestekkel rendelkező emberek száma – írja a Guardian.

A felfedezést a REACT-2 nevű kutatás során tették a kutatók, amely véletlenszerűen begyűjtött, otthon elvégezhető gyorstesztek eredményeire alapul. A kutatás első fejleményeit augusztusban közölték, akkor 100 ezer embertől begyűjtött adatok alapján azt állapították meg, hogy a népesség nagyjából 6 százaléka rendelkezik az új típusú koronavírus ellen antitestekkel, vagyis a fertőzés után az immunrendszerünk által előállított, a fertőzés elleni védekezést segítő fehérjemolekulákkal. A most megjelent, egyelőre még szakmai vizsgálat alatt álló eredmények még két, egyenként nagyjából 100 ezres vizsgálati csoporttal bővítik a kutatást, a legutóbbi körben teszteltek esetében pedig csak 4,4 százalékos volt az antitestekkel rendelkezők aránya.

Ahogy csökken a népesség immunitása, úgy nő majd az újrafertőződés kockázata, és bár a kutatók mindenképpen számoltak valamilyen mértékű csökkenéssel, egyáltalán nem mindegy, hogy ez mennyi időt vesz igénybe, és mennyire esik vissza az antitestek száma. Ez meghatározó faktora annak, hogy mennyi ideig élvez védettséget valaki a fertőzés után, általános megállapításokat azonban nem lehet tenni, mert minden vírus esetében máshogy zajlik a folyamat. A tudósok egyelőre azt sem tudják pontosan, hogy mennyi antitestre van szükség ahhoz, hogy biztonságban legyünk a fertőzéstől, de az eddigi kísérletek alapján úgy tűnik, hogy ez egybevág az antitesttesztek érzékelési szintjével.

„Az emberek az életük során rendszeresen újrafertőződnek [a hagyományos megfázást is okozó] koronavírusokkal, ami arra utal, hogy az immunitás, függetlenül attól, hogy antitestek vagy T-sejtek idézik-e elő, valószínűleg nem tart túl sokáig

– mondta Wendy Barclay, a tanulmány társszerzője, hozzátéve, hogy azt gyanítják, a testünk hasonlóan reagál az új típusú koronavírusra, mint a társaira.

>>> A Telex legfrissebb cikkeit itt olvashatja <<<

A mostani eredmények elég aggasztó képet festenek az immunitás jövőjéről, de Barclay kiemelte, hogy ez nem jelenti azt, hogy egy esetleges vakcina is csak rövid időre nyújtana védelmet, ez ugyanis könnyen lehet hatásosabb a természetes reakciónál. A kutató azt is megjegyezte, hogy egy második fertőzés esetén az immunrendszer emlékezhet a vírusra, és könnyebben átvészelhetjük a betegséget, de egyelőre annyira kevés ilyen esetről tudni, hogy nincsen elegendő adat a kezükben erre vonatkozóan. Az ugyanakkor a kutatás alapján valószínűnek tűnik, hogy a vakcina nélküli, nyájimmunitásra építő stratégia nem fog működni, illetve az is fontos tapasztalat, hogy hiába zajlott le az első hullám, a népesség nagy részében nem alakult ki immunitás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!