Fel se merült, hogy ennek a feladatnak politikai vonatkozása is lenne

• Matheidesz Réka azzal vált széles körben ismertté, hogy a kétezres évek közepén csapatával együtt ő találta ki a WAMP dizájnpiacot, és ezzel egy új műfajt honosított meg Magyarországon.
• Bár a MOME-re akkortájt érkezett, amikor az egyetem átváltott a vagyonkezelő alapítványi működésre, nem tart attól, hogy érkezése időpontja miatt automatikusan besorolják a NER-es kinevezettek közé, mivel szerinte szakmai feladatot vállalt, aminek nincs politikai vonatkozása.
• Idén márciusban vezérigazgatóvá nevezte ki az egyetemet felügyelő alapítvány kuratóriuma, és ezzel a feladatai is átalakultak: az itthoni és nemzetközi kreatívipari, akadémiai és üzleti szereplőket szeretné összekapcsolni és erősíteni.
• Bízik benne, hogy az Európai Bizottság által kirobbantott Erasmus-ügy, amely miatt 21 magyar egyetem vagyonkezelő alapítványa, köztük az MOME-é egyelőre nem kapta meg az uniós támogatásokat, átmeneti állapot, és hamarosan megoldódik.
• Matheidesz szerint az elmúlt húsz évben az induló kis márkák nehezebb helyzetbe kerültek, szinte már csak a gigantikus brandek tudnak életben maradni. Magyarországon ehhez hozzáadódik a gyártókapacitás hiánya is.
• A családja mellett a lakberendezés, az utazás és a váratlan, izgalmas találkozások töltik fel.

Többször egyeztettünk erről az interjúról, és mindig a reggeli órákat jelölte meg. Korán kelő típus?

Igen, és miután a gyerekeimet elindítom, a reggeleim még rugalmasabbak.

Közvetlenül a bő három évvel ezelőtti modellváltás, azaz az egyetemek állami fenntartásból vagyonkezelő magánalapítványok tulajdonába kerülése után került a MOME-ra, ha jól tudom, azért, hogy minél több sikeres pályázatot nyerjen el az egyetemnek és minél több külsős bevételt generáljon. Ez jól sikerült, hiszen két év alatt megsokszorozta a MOME által elnyert támogatások összegét. Városi legendák szerint a húszas vagy harmincas éveiben egy belvárosi társasházban élt, és amikor a házat fel kellett újítani, kitalálta, hogy helyezzenek rá óriásmolinót, és ezzel nagyjából ki is gazdálkodták a felújítások költségét.

Ez tényleg így volt. Az Oktogonon laktam a kétezres évek közepén, amikor épp elkezdtek bejönni a nagy molinók, és akkor jutott eszembe, hogy a ház felújításához jó lenne valamilyen alternatív bevételi forrás, mert nagyon idős emberek laktak a házban, és nem tudtuk volna kifizetni a felújítást. Így viszont sikerült.

Az a típus volt, aki már gyerekként kókuszgolyót és kártyanaptárt árult?

Nem, de az meghatározó élmény az életemben, hogy a nyolcvanas években csokipapírokat gyűjtöttem. Ekkor Magyarországon egy nyugat-európai csokipapír még óriási érték volt egy gyereknek, és tízéves koromban több külföldi csokigyárnak is írtam, hogy küldjenek nekem eredetiket. Életem egyik első nagy sikere, hogy küldtek.

Akkor onnan már csak egy lépés volt az óriásmolinó, még egy a WAMP, és egy újabb lépés a MOME vezérigazgatói irodája. A 2006-ban indult WAMP utólag visszatekintve mérföldkő volt a kézműves dizájn hazai berobbanásában, és műfajteremtő a hasonló dizájnpiacok elterjedésében – önöknek pedig az önfeledt kísérletezés üde terepe volt. Mit szeretett leginkább a WAMP-os munkájában?

Nagyon izgalmas volt ebben, hogy amikor elkezdtük, fogalmunk sem volt, mennyi lehetőséget rejt. Amikor nemzetközi példák alapján belevágtunk, azt szerettük volna, hogy legyen egy olyan esemény, ami friss, egyszerű és üdítő. Hogy a tervezőknek legyen egy olyan fórumuk, ahol meg tudnak jelenni és el tudják adni a dolgaikat, mivel ha többen vannak, sokkal erősebbek lesznek, mint egyedül. Később derült csak ki, hogy mekkora közösségteremtő ereje van ennek. A WAMP-on árusító emberek nagyon erős közösséggé tudtak formálódni. Az elején bekerültek egy inkubációs folyamatba, és ezen keresztül tanulták meg, mit jelent az, hogy miután megcsinálsz egy tárgyat, ki is tudj állni vele az emberek elé.

Sok olyan eset volt eleinte, hogy valaki inkább elbújt az asztala mögé, hogy ne kelljen beszélnie a vásárlókkal.

Izgalmas volt látni az átalakulást. Az is érdekes volt, hogy azzal, hogy volt egy ilyen ernyőbrand, fel tudtuk hívni a figyelmet arra, mekkora érték van az egyedi, kézműves dizájnban.

És önnek személyesen mit jelentett ez az időszak?

Nekem is személyiségfejlődési folyamat volt. Azzal indultunk, hogy segíteni szeretnénk a tervezőknek az érvényesülésben, de én is rengeteget kaptam az ott összegyűlt kreatív energiáktól. Talán az a jó megfogalmazás, hogy ott lettem vezető.

Van önben nosztalgia?

Persze, mert az egy nagyon fontos korszak volt az életemben. Egyébként abban hiszek, hogy érdemes szakaszolni az életet, ezért nem lenne jó, ha most is ezt csinálnám. Jó, hogy volt a WAMP, de most attól vagyok boldog, hogy mást csinálok.

Március 1-jétől a MOME vezérigazgatója, ami a korábbi kancellári pozíció átnevezése. Az elődje is nő volt, Kun Zsuzsát váltotta. Mindkettőjüket a MOME-t felügyelő alapítvány kuratóriuma nevezte ki, és mindketten közgazdászok. Van ön szerint bármi jelentősége annak, hogy az utóbbi években nők kerültek erre a posztra, vagy véletlenül alakult így?

Nem szokatlan ez az egyetemen, volt már női rektor is, és a doktori iskola és az innovációs központ vezetője is nő. Itt a szakmai felkészültség volt a döntő.

A vezetők többsége ugyanakkor önöknél is férfi. Sok ország vezetésében, különféle területein vannak már női kvóták, a téma azonban erősen megosztó. Ön mit gondol erről?

Valóban kérdés, hogy hasznos-e. A családunkban soha nem merült fel, hogy amiatt, mert nő vagyok, mások lennének a lehetőségeim. Nálunk nagyon erős a női dominancia: két lánytestvérem van, anyukámék hárman voltak lányok, nekem két lányom van, alig vannak férfiak a családban. Csupa olyan nőt láttam magam körül, akik erősek és sikeresek voltak, akiknek voltak elképzeléseik, amiket meg tudtak valósítani. Anyukám az egyik legjobb magyar nyelviskola alapítója és vezetője volt, a nagynénéim közül egyikük egy nemzetközileg ismert kutatóbiológus, a másik gyógyszerész.

Soha nem volt kérdés, hogy egy külön női mezőnyben kellene versenyeznem – abban a nemzetközi közegben sem, amelyben munkavállalóként szocializálódtam.

Olyan ez, mint amikor a Polgár lányok apukája azt mondta, hogy nem a női sakkmezőnyben kell versenyezniük, hanem a teljes mezőnyben. Szerintem azt kellene elérni, hogy ilyen kérdések ne is merüljenek fel.

A versenyszférából érkezett az oktatásügybe. Vannak az egyetemi világban olyan szokatlan kihívások, amilyenekkel eddig nem találkozott?

Eddig is határterületeken mozogtam, volt saját vállalkozásom, a WAMP, ami ugyan versenyszféra, de inkább társadalmi vállalkozásnak hívom. Utána is kreatívipari szereplőkkel dolgoztam, szóval nem a klasszikus versenyszférában mozogtam. Nyilván teljesen más egy felsőoktatási intézmény. Nagyon érdekel, hogy mi lehet az egyetemek szerepe a mai gazdaságban és társadalomban, és milyen irányba változik ez a szerep a kicsit befelé forduló elefántcsonttorony-szerepből. Az oktatási funkción túl sokkal szélesebb szerepvállalása van most egy egyetemnek, mint húsz évvel ezelőtt.

Vezérigazgatóként egy halom feladata van: felel például az egyetem gazdálkodásáért, felügyeli a működési és fejlesztési folyamatait, továbbra is önnél van a pályázati tevékenység és a HR-ügyek is. Azt mondta valahol, hogy folytatja mindazt, amit három évvel ezelőtt, még az előző pozíciójában elkezdett: „Összekapcsolni és erősíteni az itthoni és nemzetközi kreatívipari, akadémiai, és üzleti szereplőket, hogy a hazai design nemzetközileg is beágyazottá és láthatóbbá váljon.” Mi ebben a pillanatban szakmai programjának legfontosabb pontja?

Nemzetközileg is kihívás az európai egyetemeknek, hogy milyen modellben működjenek, hogy teljesíteni tudják a tőlük elvárt eredményeket. Ilyen szempontból szerencsés helyzet, hogy a MOME egy kicsi és rugalmas egyetem, mert így könnyebben tud változtatni. A fő feladat egyrészt az, hogy olyan működést alakítsunk ki, ami nemcsak támogatásokra épít, hanem alternatív bevételi forrásokra is, miközben az oktatói és kutatói kiválóság is erősödik. Ezt a modellt kell most megteremteni, és ki kell alakítani egy ehhez kapcsolódó gazdálkodási és HR-rendszert. Ez nyilván nem azt jelenti, hogy innentől kezdve csak üzleti és pályázati bevételekből fogunk élni, de az arányokat át kell alakítani, és ez abszolút illeszkedik a nemzetközi trendekhez.

Egyúttal a kormányzat szándékához is. Az úgynevezett modellváltás során érkezett, nem sokkal azután, hogy a MOME-val együtt több más egyetem működése került át vagyonkezelő alapítványi formába. Bár az ön szakmai tudása és a kapcsolatrendszere közismert, nem tartott attól, hogy az érkezésének időpontja miatt automatikusan besorolják a NER-es kinevezettek közé?

Nem, mert én szakmai feladatot vállaltam el, és soha nem merült fel, hogy ennek politikai vonatkozása is lenne. Fejlesztéspolitikával és EU-s pályázatokkal foglalkoztam korábban, mellette ott volt a dizájnvonal a WAMP-pal és az azt követő projektjeimmel. Az itteni megbízatásomban ért össze a két terület, és úgy éreztem, hogy ez egy nagyon egyedülálló és izgalmas lehetőség.

Az egyetem 2030-ra Európa első számú kreatívtudás-központja szeretne lenni. Jelenleg hol van a MOME nemzetközi összehasonlításban a hasonló karakterű egyetemek között, és merre lehet még fejlődnie?

Nagyon jó kérdés, mi határozza meg egy egyetem sikerességét, különösen egy dizájn- és művészeti egyetem esetében. Az egyetemi rangsorok ezeknél az intézményeknél nem igazán adnak pontos képet. Az azonban, hogy frissen végzett hallgatónk, Erhardt Domonkos diplomafilmje a világ egyik legfontosabb filmfesztiválján, a Berlinalén Special Mention említést kap, vagy az, hogy nemzetközi kutatók pályáznak arra, hogy itt, Budapesten, a MOME-n foglalkozzanak anyagkutatással, valóban fontos eredmény. Mi ugyanis abban hiszünk, hogy a nemzetközi láthatóság az egyik ilyen sikertényező.

Egyrészt ugye minél inkább beágyazott, minél több projektben részt tud venni az egyetem, annál inkább részese lesz a nemzetközi körforgásnak, ezért is fontosak nekünk a nemzetközi pályázatok. Azt határoztuk meg magunknak, hogy a régióban szeretnénk vezető szerepet vállalni. Európa-szerte fontos kérdés még, hogy a tudás, ami az egyetemeken létrejön, hogyan tud beépülni az innovációs folyamatokba.

És a MOME olyan intézmény, amely épp az egyik leginnovatívabb területtel, a dizájnnal foglalkozik.

Nemcsak az egyetemek szerepe alakul át, de a dizájné is. Az egyetem száznegyvenhárom éve iparművészeti főiskolaként indult, és abból lett dizájnegyetem. Harminc évvel ezelőtt ez egy alkalmazott művészeti egyetem volt, és az innen kikerülő diákok alapvetően művészidentitással és -tudással rendelkeztek. Egy dizájner ma már nemcsak egy önmagában, a műhelyében dolgozó művész lehet, hanem az innovációs fejlesztésekben részt vevő egyenrangú csapattag is. Egyébként pont emiatt sok európai egyetem megszüntette a kézműves technológiákra épülő szakjait, és elment az innováció irányába, mi pedig például abban is tudunk egyediek és erősek lenni, hogy nálunk ez megmaradt. Viszont jó, ha ezt a területet kombináljuk az új technológiákkal, aminek az eredménye például lehet egy 3D-nyomtatással készült üvegtárgy.

A WAMP hamar hozta azt a tapasztalatot, hogy az Ipar- és a Képzőművészeti Egyetemről kikerült tervezőknek, bár sok remek terméket hoznak létre, az önmenedzselés, a saleses készségek és a saját termékeikről való hatékony kommunikáció hiányzik a tudástárukból – ezt korábban ön is említette. Változott valamit azóta ez a helyzet?

Igen, és ez teljesen tudatos. Bevezettünk például egy mindenkinek kötelező Business to Design képzést, ami épp olyan ismereteket ad, mint a márkaépítés, a termékfejlesztés vagy az üzleti gondolkodás. Ha valaki egy kis márkát menedzsel, nagyon nehéz mindenhez értenie; nagy cégeknél külön részlegek foglalkoznak ezzel.

Az Erasmus-ügy lényege, hogy az Európai Bizottság aggályosnak tartja az egyetemi modellváltást, amellyel a felsőoktatási intézmények teljes függőségbe kerülnek a közérdekű vagyonkezelő alapítványoktól, amelyek kuratóriumaiba kormánypárti politikusok is beültek. Ez az ügy nem jött jól a magyar egyetemek külföldi megítélésében. Márpedig a vagyonkezelő alapítványok irányításában lévő egyetemek egyik célkitűzése éppen az, hogy egyre nagyobb arányban maguk teremtsék elő a gazdálkodásukhoz szükséges pénzeket. Tapasztal az Erasmus-ügy miatt bizalomvesztést a külső és főleg a külföldi piaci szereplőknél?

A közvetlen EU-s pályázatokat (például Erasmus, Horizont Europe) nem Magyarországon, hanem Brüsszelben, független szakértők bírálják el, és mi ezeken az értékelésekben mindig nagyon jól szerepelünk. Ezért is tartjuk igazságtalannak, hogy épp ezekből a programokból zártak most ki minket. A nemzetközi együttműködések nagyon fontosak nekünk, nem is a pénz miatt elsősorban, hanem a nemzetközi beágyazottság, a nemzetközi kutatásokban, projektekben való részvétel miatt. Azt a visszajelzést kapjuk, hogy a MOME egy elismert, megbízható stratégiai partner. Sokat tettünk azért, hogy ezek a bizalmi és szakmai kapcsolatok kiépüljenek, és ezt szeretnénk megőrizni. Mi abban bízunk, hogy ami most van, az egy átmeneti állapot, és meg fog oldódni.

Van valamilyen előzetes forgatókönyvük arra, hogy mit tesznek, ha május végére se érnek nyugvópontra Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter és az Európai Bizottság tárgyalásai az egyetemi kuratóriumok összeférhetetlenségi szabályozásáról, és a 21 érintett magyar egyetem vagyonkezelő alapítványa, köztük az önöké nem kapja meg az uniós támogatásokat?

Nincs előzetes forgatókönyvünk, mert abban bízunk, hogy ez megoldódik.

Változott az ügy kirobbanása óta a MOME-s alapítvány összetétele, volt, aki lemondott a kuratóriumi tagságáról?

Nem, mert nálunk korábban sem voltak miniszterek vagy államtitkárok a kuratóriumban.

Milyen mozgástere van az egyetemnek és azon belül önnek úgy, hogy az alapítvány gyakorolja a kontrollt a költségvetés nagy része fölött?

A nagyobb stratégiai kérdésekben a kuratórium dönt, neki kell elfogadnia az üzleti tervet, amit mi dolgozunk ki. Ennek a tervezése és a megvalósítása a mi feladatunk.

A nagyobb partneri együttműködésekben van irányadás a kuratórium és az azt vezető Böszörményi-Nagy Gergely részéről?

Nem, szabad kezet kapunk. A kuratóriumnak inkább segítő szerepe van; be tud hozni együttműködési lehetőségeket vagy networköt.

A modellváltás milyen változásokat hozott az oktatók életébe?

A legnagyobb hozadéka, hogy kikerültek a közalkalmazotti létből. Ez azt jelenti, hogy addig be volt betonozva az alacsony bérük, és a modellváltás után lényeges fizetésemelést kaptak, ami nagyon fontos lépés volt abban, hogy ezzel is elismerjük a tudásukat. Arra is sokkal több forrásunk van, hogy az egyetemen készült munkákat az oktatóink nagy nemzetközi kiállításokra és vásárokra vigyék.

A találkozónk előtt beszélgettem oktatókkal és diákokkal, és mesélték, hogy ha egy oktató öt euróért vesz egy kávét egy külföldi tanulmányúton, miután hazajön, két aláírást is be kell gyűjtenie rá, hogy el tudja számolni – és ez nyilván nem csak a kávés számlára vonatkozik. Érezhető volt csalódottság a részükről, mivel a modellváltás után az állami adminisztrációval szemben pont hogy áramvonalasított, piaci alapú adminisztrációra számítottak, ehhez képest úgy érzik, nagyobb lett az adminisztratív teher. A modellváltás óta megnövekedett pénzügyi-adminisztratív teherrel tervez tenni valamit?

Ez a jelenség azzal függ össze, hogy a modellváltással csomó olyan funkció érkezett az egyetemre, ami korábban nem volt jelen, így nagyobb és összetettebb lett a szervezet is, az egész rendszerünk átállt. Egy államháztartási pénzügyi rendszerből kellett kialakítani egy strukturáltabb működést. Ugyanakkor most valóban az az egyik fő feladat, hogy ez a lehető leginkább felhasználóbarát legyen, ezért egy service designert is bevontunk a folyamatok átgondolásába.

Szervezeti átalakításokat is végrehajtott nem sokkal a kinevezése után, és három olyan embertől vált meg, akik addig a vezérigazgatósági titkárságon dolgoztak. Az üzleti életben megszokott lépés, hogy egy új vezető hozza magával a saját embereit, az egyetemi működéstől viszont némileg idegen. Mi indokolta ezt a lépést?

Szervezeten belüli embereket csoportosítottunk át, ezzel a csapattal dolgoztam korábban is az egyetemen. Kicsit mások lettek a hangsúlyok a mostani, vezérigazgatói feladataimban, és ehhez olyan emberekre volt szükség, akik jól értenek ezekhez a területekhez.

És mi történt az átstrukturált munkatársakkal?

Nem dolgoztak itt túl régóta, és ők elmentek.

Okozott ez bármilyen feszültséget az egyetemen belül, a szakszervezet például számonkérte ezt önökön?

Természetesen beszéltünk a szakszervezettel. Ahogy a gazdasági rendszerünknek is át kell állnia egy üzleti gondolkodásra, úgy a szervezetnek is szüksége van rugalmasabb működésre.

Várhatók további HR-változások?

Egy támogató HR-rendszert fejlesztünk, amiben egyrészt a szakmai kiválóságot díjazzuk, másrészt azokat a kutatókat és oktatókat, akik pályázatokban és üzleti együttműködésekben is részt vesznek.

A MOME életében a mesebeli hármas szám meghatározónak tűnik: három pilléren nyugszik az egyetem (akadémia, innovációs centrum és techpark). Emellett a modellváltás óta három vezetési egysége is van: a legfelsőbb döntési szerv a kuratórium, van az ön vezérigazgatói irodája, és van a rektoré.

Én azt tapasztalom, hogy ez a három vezetői terület jól tudja egymást erősíteni, az egyetem hármas pillére pedig az oktatás-kutatás és technológiatranszfer hármasára épül. Korábban a minisztérium töltötte be azt a közvetlen irányítási szerepet, amit most a kuratórium. És mivel az összes egyetem fölött gyakorolt kontrollt, sokkal kevésbé ismerte az egyes egyetemek speciális kihívásait.

Ezt viszont a Bizottság részéről is olyan kritika éri, hogy a távoli, idézőjeles irányításhoz képest most bent ülnek az egyetemek alapítványaiban azok, akik adott esetben az állami kontrollt gyakorolják.

A modellváltás előtt a szűk anyagi keretek miatt csak a szakmai feladatokra koncentráltak az egyetemek, de azzal, hogy a szerepük bővül, nemzetközileg is elvárják tőlük, hogy intenzívebben vegyenek részt az innovációs folyamatokban. Ehhez új tudásokra és a korábbi oktatói és kutatói feladatokon kívüli funkciókra is szükség van (például adattudomány, innovációmenedzsment, pályázatfejlesztés, üzletfejlesztés). Szervezeti szinten is tanuljuk, hogy jelöljük ki jól a közös prioritásokat, mérhető célokat, és ott van a szenátus, amelyben az intézetek, a szakszervezet és a hallgatói közösség képviselői is jelen vannak, és közösen beszélünk arról, hogy hol tartunk, milyen mérföldköveken vagyunk túl, és mi van előttünk. Az pedig a mi feladatunk, hogy a területeket összehangoljuk, és olyan támogató rendszert találjunk ki, aminek az eredménye a jobb oktatás és a jobb kutatás.

A MOME-ra időről időre sztárelőadókat is meghívnak. Ez egyrészt remek a hallgatók szempontjából, másrészt az ilyen embereknek olyan magas a gázsijuk, mint az itt tanító oktatók akár többhavi fizetése. Hogy vélekedik erről a kettősségről?

A nemzetköziesítés nemcsak az oktatásunk és a kutatásunk fontos része, hanem abban is van szerepe, hogy regionális dizájnközpont akarunk lenni. A kiemelkedő előadókon keresztül is felhívjuk magunkra a figyelmet. Egyébként sok szinten hívunk meg előadókat, akár kurzust tartani, akár egyhetes intenzív kurzusokra, akár hosszabb időre – gyakran hazai és külföldi kulturális intézményekkel együttműködve. Deanna Marsigliese, a Pixar művészeti vezetője az előadása mellett tartott például egy úgynevezett portfolio review-t a hallgatóknak, ami az animációszakosainknak hatalmas lehetőség volt, Mirko Ilic grafikusművész most, március végén New Yorkból érkezett, hogy workshopokat tartson az egyetemen: az ilyen meghívások, találkozások perspektívát nyitnak a diákok mellett a tanároknak is. Külön büdzsénk van a nemzetközi előadókra, így ez nem érinti a tanárok fizetését. A sztárelőadók, világhírű gondolkodók sajnos mindig drágák, nagyon sokat nem is szoktunk meghívni közülük.

Nemzetközi projektek menedzselésében szerzett tapasztalatot, és dolgozott a közigazgatásban is, egyebek mellett Magyarország EU-csatlakozásának előkészítésén is. A korai munkáiból mit tud kamatoztatni a jelenben?

Az EU-csatlakozás idején nagyon sokat tanultam. Bekerültem egy fiatalokból álló csapatba, és azt a feladatot szánták nekünk, hogy a csatlakozás utáni intézmény- és pályázati rendszert felépítsük. Szuper képzéseket kaptunk nagy EU-s nevektől, rengeteget tanultam ott. Az igazán nagy segítség nekem a jelenben az, hogy nagyon sok oldalon dolgoztam: közigazgatásban, tanácsadóként, az Európai Bizottságnál, pályázóként, saját vállalkozásban és külföldi cégeknek itthonról.

Érdekes látásmódot adott, hogy a különböző szempontokat és keretrendszereket is ismerem, mivel ezek nagyon eltérő nyelvek: külön nyelvet beszél, mondjuk, a közigazgatás, az üzleti életé is egy külön nyelv, ahogy az akadémiai is. Szerintem az az erősségem, hogy ismerem ezeket a nyelveket,

plusz össze tudom kapcsolni őket, nemzetközi kontextusban is. Amúgy is szeretem a nyelveket.

A WAMP idején minden esetleges volt, és benne volt a levegőben a „bármi megtörténhet” hangulat. Ha a jelent merevítjük ki egy pillanatra, merőben más a helyzet. Befuthat ön szerint egy dizájner vagy képzőművész bármilyen NER-es kapcsolat vagy legalább támogatottság nélkül Magyarországon?

Azt látom, hogy nemzetközileg is nagyon megváltoztak a kis brandek lehetőségei az elmúlt húsz évben, szóval ez nem magyar sajátosság. A pénz megléte fontos, de nem elégséges. Egy nagyon jól átgondolt termékre és üzleti modellre van szükség, és sokszor ez sem elég a hosszú távú sikerhez. Szinte már csak a gigantikus brandek tudnak életben maradni, egy kis brandnek nagyon nehéz gazdaságosan működnie és közben láthatóvá válnia. Már a közepes méretű márkák sem tudnak megmaradni, ott volt például a WAMP idején nagy presztízsű USE unused vagy a Je suis Belle, sajnos ma már ők sincsenek.

Vannak országok, ahol direkt támogatások vagy adókedvezmények vannak erre a szektorra vagy brandingszempontból kiemelt terület. Magyarországon külön kihívás a kis márkáknak a gyártókapacitás hiánya. A jó hír viszont, hogy a dizájnerek már nemcsak tárgyak tervezésével tudják magukat felépíteni, hanem szolgáltatások, rendszerek vagy élmények tervezésével is, ami sokszor kisebb befektetést igényel.

Az elmúlt évekből az is látszik, hogy érdekli a lakberendezés, otthonai több lakberendezési magazinban is megjelentek, legutóbb az Elle Decorban. Mi hozza lázba ezen a területen?

Biztos szerepe van annak, hogy építész az apukám és az egyik testvérem, és ilyen közegben nőttem föl. Mindig érdekeltek a terek és a személyes tárgyak is, amikkel megtöltöm a tereket. Van egy nagyon jó barátnőm, Tóth Tímea, aki enteriőrtervező, vele több projektet is megvalósítottunk, legutóbb a Kápolnát, ami egy szobrásznő villalakása volt a harmincas években, aztán miután külföldre költözött, feldarabolták a házát kisebb lakásokra. Egy kis rész házi kápolnaként épült, azt találtuk ki, hogy kifejezetten egydarabos művészeti projekteket hívunk meg oda, és egy közösségi-művészeti térként terveztük működtetni. A Covid idején el is kezdtük, a koncepció megvan, de most pihen kicsit.

Az egyik lakberendezési magazinban megjelent egy interjú önnel, ahol azt mondta, hogy negyvenéves koráig érdekelte a szép tárgyak gyűjtése.

Ez elmúlt sajnos, mert időközben költöztünk, és ez új apropót adott néhány újabb tárgy beszerzésére. De már nem gyűjtök, csak sajnos el tudok lágyulni, főleg külföldön.

Ha beiratkozna a MOME-ra, melyik szakot választaná?

Amellett, hogy nagyon érdekel, soha nem akartam dizájner lenni. Inkább a kreatív módszertanok érdekelnek, például a „design thinking”, ami egyre elterjedtebb, de nagyon izgalmas szerintem a „spekulatív dizájn” is, ami tulajdonképpen a jövőbe tervez úgy, hogy kiveszi a jelen korlátjait és teljesen futurista koncepciókban gondolkozik.

Van még szabadideje? Hogyan lazít?

Ahogy említettem, abban hiszek, hogy érdemes szakaszokban gondolkodni az életről, és egy-egy ilyen szakaszba szerintem két prioritás fér bele. Most nálam az a szakasz van, ami a munkából és a családból áll. A nagy önmegvalósítás és a szabadidő most nem fér bele, a barátok egy kicsit. Amikor kisebbek voltak a gyerekek, abszolút a család volt az első, és olyan munkákat vállaltam, amik ahhoz az időbeosztáshoz tudtak jobban illeszkedni. A munkám miatt sokat utazom is, ami nagyon inspiráló, olyan kicsit, mint a vérátömlesztés. Most már nemcsak azt nézem, hogy egy adott külföldi intézményben mi van, hanem azt is, hogy hogyan tudunk kapcsolódni, milyen közös projektjeink lehetnének, és nagyon inspiráló kitalálni ezeket. Ősszel például nagyon üdítő élmény volt, amikor Szerbiában és Törökországban voltam, és iszonyú érdekes, karizmatikus emberekkel és szuper projektekkel találkoztam. Vannak a kézenfekvő, kiszámíthatóan jó példák, mint a finn vagy a svéd dizájnegyetemek, de engem jobban érdekel a kevésbé kiszámítható, az izgalmas, a kicsit váratlan.

Ennek az interjúnak az elkészülésekor fizetett együttműködés keretében az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) alkalmazást használtuk.