Népszava: Egy EP-s tanulmány szerint az EU-ban csak nálunk sérül strukturálisan az akadémiai szabadság

2023. március 27. – 09:36

Népszava: Egy EP-s tanulmány szerint az EU-ban csak nálunk sérül strukturálisan az akadémiai szabadság
Az SZFE diákjai tiltakoznak 2020 novemberében – Fotó: Kisbenedek Attila / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az akadémiai szabadság helyzete lényegesen rosszabb Magyarországon, mint a többi uniós tagállamban egy Európai Parlamentnek készített tanulmány szerint, amelyet a Népszava brüsszeli tudósítója szerzett meg. A dokumentumot hétfőn mutatják be a képviselő-testület kulturális és oktatási bizottságában, és mind a 27 tagállammal foglalkozik. (Frissítés: Ide kattintva már a teljes dokumentum is elérhető.)

A lap szerint az Oslói Egyetem kutatói arra jutottak, hogy ugyan minden uniós országban fenyegetik veszélyek az akadémiai szabadságot, Magyarország az egyetlen, ahol strukturálisan megsértik. A lap szerint a norvég kutatók többek között felróják a CEU velejének kényszerű áthelyezését Bécsbe, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem privatizációját. A gyakori és gyökeres felsőoktatási átalakítások szerintük rontották az akadémiai szabadságot, korlátozták például az intézményi autonómiát, az önkormányzatiságot, valamint az akadémiai közösség szerepét a tudományos szabadság megőrzésében. A politikai légkör gyakran visszatartja a tudomány embereit a kormány narratívájával ellentétes kutatásoktól vagy véleménynyilvánítástól, általános az öncenzúra. A fokozódó függőség és kiszolgáltatottság óvatossá tette a tudósokat, különösen, hogy bizonyos kutatásokat a kormányzati média lejárató kampánya kísér, mint amilyen például a Figyelő listája volt.

A szerzők aggályosnak tartják az egyetemi „modellváltást” is, amellyel a felsőoktatási intézmények teljes függőségbe kerülnek a közérdekű vagyonkezelő alapítványoktól. Ezek a változások ugyan papíron nem korlátozzák az akadémiai szabadságot, de a kuratóriumok kormánypárti tagjain keresztül biztosítják a kormányzati érdekek uralmát az oktatói közösség rovására.

Az egyetemi vagyonkezelő alapítványok összetételénél az Európai Bizottság és az Európai Unió Tanácsa is gondot lát. Utóbbi 27 tagállamból 25 szavazatával december 15-től eltiltotta az alapítványokat és az általuk fenntartott intézményeket minden kötelezettségvállalástól az összes uniós forrásnál. Az ilyen formában működő egyetemeknek ez főleg a diákok, tanárok cseréjét segítő Erasmus+-nál és a világ legnagyobb, közös kutatásokat finanszírozó programjánál, a Horizont Európánál nagy érvágás. Utóbbinál több, korábban beadott pályázat esetében már májusban alá kellene írni a kötelezettségvállalásokat, de a kormány április-májusra számít arra, hogy egyáltalán az Európai Bizottság értékeli a lépéseit, ami után még az EU Tanácsának is szavaznia kellene, ezért ötmilliárd forintot különített el, hogy 12 pályázathoz az EU helyett adjon pénzt.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerőseinek!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!