Kiss Dóra gyerekként teniszezőket utánzott, most a világ első számú horrorfilmjében szerepel

Ha valaki látta a Mosolyogj! című horrorfilmet, akkor az első dolog, amit a vásznon meglátott, Kiss Dóra arca volt, ahogy teljesen kiütve fekszik egy ágyon. Egy nagyon fontos valakit játszik a cselekményben, egy olyan valakit, akiről a szerződése értelmében még úgy sem beszélhet, hogy a filmet már két hete bemutatták, Amerikában a bevételi toplista első helyén van jelenleg, a cikk írásakor Magyarországon is már majdnem 85 ezer jegyet eladtak rá.

De ha valakit nem érdekelnek a spoilerek: az IMDb-n csak „Mom” néven szereplő karakter igazából a főszereplő édesanyja, akitől minden trauma származik, gyakorlatilag a Mosolyogj! cselekményének egyik fő mozgatórugója. A figura főleg visszaemlékezésekben jelenik meg, majd a fináléban is van egy közös jelenete a főszerepet játszó Sosie Baconnel. Erről maga a színésznő a már említett szerződés miatt sok konkrétumban nem beszélhetett a Telexnek, de arról igen, hogy milyen ironikus szerepet kapott a Pam & Tommy című sorozatban, hogyan fejlesztette magát a Covid alatt, és hogyan próbált szerepet kapni a Sárkányok házában.

Mit szólsz ahhoz, hogy a Smile most vezeti a bevételi listákat a fél világon?

Hihetetlen, ez eredetileg egy Paramount+-ra készült dolog volt, streamingre tervezték. Februárban volt egy tesztvetítés, ott döntötték el, hogy inkább moziba megy. Nem gondoltuk volna. Májusban küldték el nekem a Deadline egyik cikkét, hogy bejelentették, hogy mozis premier lesz. Eredetileg az volt a címe, hogy Something’s Wrong With Rose. A cikkben pedig az volt, hogy a Mosolyogj! kap mozis bemutatót. Először nem is értettem, hogy mi ez a film, aztán leesett, hogy ez ugyanaz. Jó húzás volt átnevezni, meg tök jó, amiket a marketing csinál vele. Azt láttad, hogy beültettek embereket stadionokba? Nagyon gyorsan történt, hogy ilyen sikeres lett.

Mi volt a folyamat, hogyan kerültél bele?

A Covid vége felé totál megváltozott minden, a filmes és tévés szerepekre mind self-tape-pel (saját rögzítésű felvétellel) kell jelentkezni. Sokan nem kedvelik, de én nagyon szeretem, mert nyugodt körülmények között csinálhatom meg. Néha tizenkét óra van rá, és nyolc oldalt kell betanulni, de nagyon gyorsan tudok szöveget tanulni. Van egy nagyon jó fej akcentustanárom, akinek szólok, hogy fél óra múlva ráér-e, néha este tízkor gyakorlok vele, és éjfélkor veszem fel. Ha nem kell valamihez kifejezetten akcentus, akkor amerikai akcentussal csinálom. Ezekkel a felvételekkel a maximumot kell hozni, az a legkevesebb, hogy tudod a szöveget. Olyan szintet kell hozni, mintha már a következő reggel mehetnél forgatni.

Erről a filmről annyit tudtunk, hogy a Paramount Players alatt készül, ami a Paramount Pictures egyik divíziója. A self-tape után visszahívtak, Zoomon kellett beszélgetnem a rendezővel, Parker Finn-nel és a casting directorral, az egyik jelenetet kellett különbözőképpen eljátszani. Azt nézték meg, hogy hogyan tudok alkalmazkodni ahhoz, ha más-más instrukciókat kapok. Aztán színészórán voltam, amikor kaptam a telefont a menedzsertől, hogy figyelj, lehet, hogy ez meglesz. Meglett, én meg közben költöztem New Jersey-be két hónapra. Nem forgattam mindennap. Sajnos nem beszélhetek róla olyan sokat!

Pedig már kijött a film, egy hete a mozikban van.

Igen, de a Paramount megadta előre, hogy miről beszélhetek, és miről nem, és még mindig követnem kell azt, amit előírtak.

Te vagy a film első képében, egy ágyban heversz kiütve. Ott mennyit kellett feküdni?

Sokat! Nehéz volt felvenni, meg se lehetett mozdulni közben. Régen profin teniszeztem, és a csípőm mindig fájt. Mondtam magamnak, hogy „úristen, bírd ki, utána vehetsz magadnak egy pizzát!”. Nagyon sötét film, de szuper csapat jött össze hozzá. Parker Finn nagyon tehetséges rendező, nagyon támogató a színészekkel, nagyon jó volt vele dolgozni, mindenre figyelt. Megbeszéltük vele, hogy ki az a karakter, akit játszom, mit szeretne, én pedig ebből kiindulva építettem fel. Imádom azt, amikor felfedezem magamnak a szerepet, ami egyébként a meghallgatás után egy picit meg is változott, és nagyobb szerep lett. Nagyon sokat készültem rá, van egy jelenet, aminél mindenképpen százszázalékos teljesítményt akartam nyújtani, és mivel én sosem mentem át olyanokon, mint a karakterem, fontos volt, hogy képben legyek. Dokumentumfilmeket néztem, könyveket olvastam, nagyon felkészültem.

Hogyan lettél színész?

Mindig is az akartam lenni. Fiatalkoromtól versenyszerűen teniszeztem, és jártam a Tízek Bajnokságára, amelyen mindig összejöttek a top magyar ifjúsági teniszezők. Én ott esténként mindig utánoztam a külföldi teniszezőket, előadtam egy kis műsort. Lett egy lehetőségem, hogy ösztöndíjjal ki tudtam jönni az Egyesült Államokba. Kijöttem Los Angelesbe, és elkezdtem a színész szakot. Nem volt könnyű, egyáltalán nem beszéltem olyan szépen angolul. Az Actors’ Gang nevű társulat egyik rendezője tanított a szakomon, ezt a társulatot még Tim Robbins alapította. Elmentem megnézni az Our Town című darabot, és azt gondoltam, hogy ez fantasztikus, én ide akarok jönni. Elvégeztem az egyetemet, és jelentkeztem oda. Háromfordulós rosta volt, nyolchetes fordulókkal, minden nyolcadik hétben kirúgtak egy csomó embert, és mentünk tovább. A mi csoportunk harminc fővel indult, és végül négyen kerültünk be a társulatba. Nagyon szuper volt az egyetem, de ez mélyebb víz volt. Így kezdődött az egész tíz éve.

Mi történt aztán a tíz évben?

Megtanultam rendesen angolul, kialakítottam az életemet itt. Régebben nagyon sokat dolgoztam, színházban játszottam kisebb szerepeket. Volt olyan, hogy egy héten negyven óra próba volt, hozzá még dolgoztam ötvenet, így kilencven-száz órás heteket nyomtam.

Mit dolgoztál?

Étteremben, reggeli felszolgáló voltam hat-hét napot, este meg próbáltam. Nem panaszkodom, baromi szerencsés vagyok, hogy kaptam egy lehetőséget az élettől, hogy itt lehetek, és ezt csinálhatom. De ez nem való mindenkinek. A profi tenisz miatt viszont már tudtam magamról, hogy nagyon tudok hajtani.

A teniszt abbahagytad?

Amikor forgott a Mosolyogj!, tudtam, hogy a fizetés a film után jön, a Los Angeles-i lakbért meg a számlákat pedig addig is fizetni kellett. Találtam egy brooklyni teniszklubot, és mondtam nekik, hogy ezeken a napokon forgatok, és ezeken a napokon tudok teniszt oktatni. És amíg forgattam, addig oktatóként dolgoztam mellette.

A Covidot hogyan vészelted át?

Igazából akkor fordult meg az életem. Mindig is akartam filmekben szerepelni, mindig is jártam meghallgatásokra, de nagyon be tud szippantani a színház. 2020-ban elkezdtünk turnézni a New Colossus című darabbal, amelyet Tim Robbins rendezett és írt, a történethez az alapot pedig a társulat tagjai hozták. Olyan menekültekről szólt, akik a világtörténelem különböző időszakából származnak. Három hónapig tudtunk turnézni, aztán jött a járvány. Minden munkám megszűnt, bezárt az étterem, amelyben dolgoztam. Akkor úgy döntöttem, hogy az összes spórolt pénzemet belefektetem abba, hogy filmes színészórákat vegyek, workshopokra járjak, heti kétszer dolgozzam az amerikai akcentuson. És ennek köszönhetően már jöttek a jobb meghallgatások.

Akkor végül is bejött a befektetés.

Igen, és közben arra gondoltam, hogy ha az embernek nem producerek a szülei, vagy nem ül hárommillió dolláron, akkor az életben nem soknak adatik ez meg, hogy Los Angelesben színészként éljen, és csak ezzel foglalkozzon.

Van kereslet kelet-közép-európai színésznőkre? Vagy csak klisés szerepekre keresnek?

Persze, vannak ezek a szerepek, de pont ez volt a célom a Covid alatt, hogy kinyissam a kaput ezen túlra. A Mosolyogj!-ban amerikai akcentussal beszélek. Muszáj eljutni odáig egy forgatáson, hogy ne azon gondolkozzam, hogy hú, most egy „th” hang jön.

Jól láttam, hogy szerepelni fogsz a The Idol című sorozatban?

Erről nem beszélhetek. Annyit mondhatok, hogy néha történnek sajnálatos dolgok ebben a városban, és ilyenkor kell adni egy határidőt magadnak, hogy meddig szomorkodsz miatta. Utána el kell vágni, és ennyi volt, mert ha nem, akkor bele lehet őrülni. Kicsit sajnáltam magam délutánig, majd megnéztem, hogy mi a következő dolgom.

A Pam & Tommy viszont lement, és felbukkansz benne a nyolcadik részben.

Igen, ott egy anyuka vagyok egy liftben. Pam és Tommy beszállnak a liftbe, mi pedig egy tökéletes amerikai család vagyunk. Ott az az üzenet, hogy Pam néz minket, hogy milyen aranyosak vagyunk, és rájön, hogy neki ez sosem adatik meg.

Most min dolgozol?

Negyvenéves lett az Actors’ Gang, Tim Robbins rendezi az alkalomra az Übü királyt, én játszom benne Übü mamát. Ez volt az első darab, amit ebben a színházban előadtak.

Szoktál hazajárni?

Próbálok. Bele tudok őrülni itt a munkába, néha rám szólnak, hogy ideje lenne hazaugrani. Karácsonyra tervezem, hogy megyek.

Milyen Los Angelesből azt nézni, hogy Budapesten mennyi sorozat meg film készül?

Nagyon szuper dolgok készülnek! De ha megnézed, az ott készülő amerikai sorozatokban az egy-két napos szerepekre mindig helyi színészeket vesznek fel, a nagyobb szerepekre viszont mindig itt castingolnak. Attól függetlenül, hogy hol forgatják. Volt már olyan, hogy esélyes voltam egy Budapesten forgó sorozat egyik szerepére, annak nagyon drukkoltam. Ez az álmom: kapok egy jó kis szerepet innen, mint egy amerikai, de ott forgatunk. Tök jó lenne, ingyen repjegy!

Van olyan szerep, amit kifejezetten szeretnél eljátszani, vagy amit nagyon szeretnél megkaparintani?

Nagyon nagy rajongója vagyok A szolgálólány meséjének, abból még lesz egy évad. Meg a Sárkányok háza még ilyen. Nem is tudom, hogy elmondjam-e, kicsit az őrület határát súrolja ez a sztori. Szóval amikor megtudtam, hogy készül a Sárkányok háza, a Tűz és vér könyvből, elolvastam a hétszáz oldalt, és kigyűjtöttem belőle a párbeszédeket. Azokat kiírtam, vettem kosztümöket, és felvettünk különböző jeleneteket belőle. Még azt sem tudtuk, ki fogja a szereplőket válogatni, de már elkezdtem küldözgetni mindenféle londoni casting directornak, akikről el lehetett képzelni, hogy esetleg dolgoznak a Sárkányok házán. Még nem tartóztattak le.