Jön a Tisza első büdzséje: Magyar Pétertől már most többet várnak a befektetők, mint amivel ő elégedett lenne

Magyar Péter miniszterelnök bejelentette, hogy október 19-én, hétfőn 13 órakor ismerteti a 2027-es költségvetés legfontosabb elemeit, amelyek közül a nemzetközi befektetők számára minden bizonnyal a tervezett hiány lesz a legérdekesebb. Ez lesz ugyanis az első olyan költségvetés, amely már teljes egészében a Tisza-kormány elképzeléseit tükrözi, és mivel az euróbevezetéshez vezető úton meghatározó szerepe lesz a kormány által eddig élvezett nemzetközi befektetői bizalomnak, különösen nagy jelentősége van annak, hogy a bemutatott számok mennyire teszik hitelessé ezt a vállalást.

A költségvetési hiányra vonatkozó előrejelzések egyelőre meglehetősen széles skálán mozognak, ezekre mindjárt részletesebben is kitérünk, előbb azonban néhány pontban összefoglaljuk, mit tartanak a legfontosabbnak azok a londoni kötvénypiaci befektetők, befektetési banki és hedge fundoknál dolgozó szakemberek, akik a magyar állampapírpiacot is szorosan követik.

• Az 5,5 százalék alatti hiánycélt a befektetők már elfogadhatónak tartanák, az 5 százalék alatti érték viszont kifejezetten ambiciózus vállalás lenne, amelyet különösen kedvezően fogadna a piac.
• Bár arra senki sem számít, hogy Magyar Péter váratlanul jelentős változtatásokat jelentene be a rezsicsökkentés rendszerében, már az is kedvező üzenet lenne, ha a kormány jelezné, hogy idővel kész újragondolni a GDP 2 százalékát elérő energiatámogatásokat. Különösen pozitív fogadtatása lenne annak, ha középtávon a kiadások a GDP 1 százalékára csökkennének, és a támogatások elsősorban szociális alapon, az energiaszegénység mérséklését szolgálva maradnának fenn.
• Legalább ilyen fontos, hogy a kormány milyen középtávú hiánycsökkentési pályát vázol fel. Mivel 2030 ismét választási év lesz, amikor politikailag különösen nehéz lehet megszorító intézkedéseket hozni, a befektetők azt látnák szívesen, ha a hiánycsökkentés nagyobb része már a következő években megtörténne, és nem a ciklus végére maradnának a legnehezebb lépések.

A hazai és nemzetközi elemzők várakozásai ugyanakkor meglehetősen eltérnek egymástól: a Standard Chartered 5 százalék, Aradványi Péter, a magyar Equilor Zrt. elemzője 5,7 százalék, a Capital Economics 5,5 százalékos hiánycélt vár.

Az általunk elért londoni szakemberek ennél merészebbek, vagy legalábbis határozottabbak. Mint hallottuk, Magyarországról most sok szó esik Európa egyik legfontosabb pénzügyi központjában, ahol a magyar piacot jól ismerő, régebbi befektetők mellett már az euróbevezetés hírére érkező újak is megjelentek.

Ezek a befektetők nagyjából 4,8–5,5 százalék közötti hiányt tartanának elfogadhatónak, várakozásaik mediánja pedig 5,2 százalék körül lehet. Ez egyfajta lélektani határt jelenthet: ennél nagyobb hiány inkább csalódást, kisebb viszont már kalapemelést válthatna ki belőlük.

Az 5,3–5,4 százalék még bőven elfogadható lenne, az 5,5–5,9 százalék közötti értéket viszont már kedvezőtlenül fogadná a piac.

Magyar Péter nyáron azt mondta, hogy 2027-ben már jóval 6 százalék alatt kell lennie a hiánynak, a Pénzügyminisztérium pedig ennél is merészebb célt tűzhet ki. A piaci elvárások teljesítése ugyanakkor csak az egyik szempont: a szükséges bevételnöveléseket és kiadáscsökkentéseket nemcsak a befektetőkkel, hanem a szavazókkal is el kell fogadtatni, ebben pedig nagyon óvatos lehet a kormány.

Hozzátehetjük, hogy az elemzők szerint a kormány bizonyos szempontból saját magának nehezítette meg a hiányszám kedvező piaci fogadtatását, hiszen már az idén is annyi kiadáscsökkentő lépést tett, hogy a piac úgy számol: a 2027-es hiány további intézkedések nélkül, alapból is 6 százalék körül alakulna. Vagyis ha a kormány 5,8 százalékot jelent be, abban már nincs sok további erőfeszítés, hiszen ez lényegében az alapelvárás. Nem biztos, hogy a Pénzügyminisztérium is így látja ezt, de ilyen modellszámításról is hallottunk.

A hiány nagyon fontos, de azért mégiscsak egyetlen szám, legalább ilyen lényeges, hogy hiteles legyen az a középtávú pálya, amely megmutatja, hogyan jut el a költségvetés a 2030-ra kitűzött 3 százalékos hiánycélig.

Számunkra talán az volt a legmeglepőbb a háttérbeszélgetéseken, hogy miközben már ennek az elérése is hihetetlenül nehéznek tűnik, a befektetők egy része ennél is gyorsabb hiánycsökkentést szeretne.

2030 ugyanis választási év lesz, amikor nemigen szokott csökkenni a hiány, ráadásul az elmúlt évek tapasztalatai alapján bármikor jöhet egy háború, egy járvány vagy egy energiaválság. Egy igazán megnyugtató költségvetési pálya ezért már 2029-re 3 százalék alá vinné a hiányt.

Ilyen pálya lehetne például a következő:

Az egészségügyben ismert a frontloading elve, amikor a páciens a kezelés elején nagyobb dózisú gyógyszert kap, például egy szteroidkúra során, majd az adagot fokozatosan csökkentik. Ez a költségvetési modell is valami hasonlóról szól: a nehezét már az első években elvégezné a kormány, hogy később kisebb legyen a nyomás.

Egy ilyen pálya befektetői szempontból igazi szuperbónusz lenne.

Az Equilor is arra hívta fel a figyelmet, hogy

„hiteles és fenntartható pálya kell, de úgy, hogy az ne fogja meg a növekedést és a fogyasztást.”

Az eddig beharangozott kiadáscsökkentések tehát aligha lennének elegendők, további kiadáscsökkentésekre vagy bevételnövelő intézkedésekre is szükség lehet. De ha abból indulunk ki, hogy a fokozatosabb hiánycsökkentés is hitelesen megvalósítható, érdemes megnézni egy másik, szintén reálisnak tartott pályát:

Ez az előbb bemutatott modellhez képest már a másik véglet: a menetrend a pálya elején jóval visszafogottabb lépésekkel számol, és bár papíron ez sem néz ki rosszul, a hitelessége sokkal inkább megkérdőjelezhető.

Útban lehet a szent tehén

Ahogy egyik beszélgetőpartnerünk részletezte, a kiadásokat sokfelé lehet csökkenteni, ilyen volt eddig is a korrupcióból és a propagandából fakadó veszteségek és kiadások drasztikus visszavágása, a közmédia büdzséjének racionalizálása vagy az élsport adótámogatásainak megnyirbálása. Ezek azonban még mindig nem akkora tételek, mint például az energiatámogatások, amelyek önmagukban a GDP 2 százalékát teszik ki.

Természetesen Magyar Péterék számára komoly politikai kockázatot jelentene Orbán Viktor egyik legnépszerűbb „szent tehenének” levágása, és Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter is nagyon határozottan kijelentette, hogy az átlagfogyasztásig nem változik a rezsicsökkentés rendszere. A befektetők szerint azonban az ERM II-be való belépés előtt előbb-utóbb hozzá kellene nyúlni a támogatásokhoz, mégpedig úgy, hogy a szegényebb magyarok továbbra se maradjanak segítség nélkül, de egy célzottabb rendszerrel az állami kiadások legalább a felükre csökkenjenek.

Az most teljességgel váratlan lenne, ha ezt a rezsireformot bejelentenék, de a piac már azt is üdvözölné, ha a politika legalább időnként megpendítené a témát.

Reálisan azonban ennek még nem jött el az ideje, hiszen az amerikai–iráni és az orosz–ukrán háború miatt eleve magasak az energiaárak, ami még fájdalmasabbá és népszerűtlenebbé tenné a rezsicsökkentés átalakítását. Igaz, ez a másik oldalról azt is jelenti, hogy ilyen árak mellett az állami terhek 2027-ben ismét emelkedhetnek.

Legkésőbb jövőre azonban már beszélni kellene erről, már csak azért is, mert az Európai Központi Bank (EKB) az euróbevezetés feltételeinek vizsgálatakor azt is figyeli, mennyire fenntartható az alacsony infláció. Ha Magyarország csak a támogatott energiaáraknak köszönhetően tudná teljesíteni a maastrichti inflációs kritériumot, az felvethetné, hogy a kedvező mutató mennyire tükrözi a tényleges árviszonyokat. Elvileg az is elképzelhető lenne, hogy mindenki piaci árat fizet az energiáért, az állam pedig az átlagfogyasztásig külön támogatásként megtéríti a piaci és a kedvezményes ár közötti különbséget. Ez önmagában nem csökkentené a költségvetés terheit, de különválasztaná az energia árát és az állami támogatást. Az már a támogatás pontos kialakításától függne, hogy ez miként jelenne meg az inflációs statisztikában.

A rezsicsökkentéshez hasonlóan a piac azt is várja, hogy a támogatott hitelek, az árrésstop és más hasonló beavatkozások rendszere egyszerűsödjön és visszaszoruljon. Végül az is fontos, hogy a növekedési pálya hiteles legyen, de forrásaink szerint ezzel nem lesz probléma, ebből a szempontból ugyanis eddig sokkal jobbnak tűnik a Tisza óvatos megközelítése, mint a rakétasebességű növekedést ígérő, de végül csak stagnálást elérő előző kormányzaté.

A vagyonadóval nem lehet megúszni a fájdalmas döntéseket

Van még egy érdekes szempont, amely tovább növeli a hétfői költségvetési bejelentés tétjét. Miközben a világban most inkább emelkednek a kamatok, Magyarország éppen az ellenkező irányba indulhatna el. Az amerikai állam és a mesterséges intelligenciába óriási összegeket fektető technológiai cégek ugyanis annyi pénzt igényelnek, hogy egyre nagyobb a verseny a befektethető forrásokért, ami felfelé hajtja a kamatokat. Magyarországon viszont a forint magas kamatfelára és a tapintható nemzetközi befektetői bizalom éppen a kamatcsökkentésnek teremthetne kedvező feltételeket.

A hétfői költségvetési bejelentés után kedden már a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa tartja következő kamatdöntő ülését. Az MNB szeretne kamatot vágni, a piac azonban most nem számít erre, legfeljebb egyetlen kamatcsökkentést vár az év végéig. Ha viszont a költségvetési bejelentést kedvezően fogadnák a befektetők, az akár már a keddi kamatvágás előtt is megnyithatná az utat. Nem ez a legvalószínűbb forgatókönyv, de

ha a piacok kedvezően reagálnak, akkor akár már október 20-án történhet kamatvágás.

Ez már egy hiperpozitív menetrend lenne, de érdemes ismét hangsúlyozni, hogy a konkrét hiányszám és az esetleges kamatvágás csak epizódok. A piac számára most az a legfontosabb, hogy hiteles legyen a 2030-ra kitűzött 3 százalékos hiánycél, márpedig ahogy közeledünk ehhez a dátumhoz, egyre kevesebb lesz az alacsonyan csüngő gyümölcs, vagyis az olyan kiadás, amelyet viszonylag könnyen le lehet faragni.

A nagy kérdés tehát az, hogy a kormány ehhez bevállal-e fájdalmas intézkedéseket, adóemeléseket és további kiadáscsökkentéseket. Rávághatnánk, hogy természetesen, hiszen a vagyonadót már teljesen új adónemként be is jelentette. Tapasztalataink szerint azonban ezt a piac nem fogadta különösebben jól. Az elemzők persze nem a gazdagokat sajnálják, inkább úgy tűnt, azt sajnálják, hogy a Pénzügyminisztérium túl sok energiát fordít erre.

Egy viszonylag szerény bevétellel járó intézkedésről van ugyanis szó, amelytől 200 milliárd forintot remélnek, de a ténylegesen beszedhető összeg bizonytalan, miközben számos kedvezőtlen következménnyel is számolni kell. Ilyen lehet a vagyon elrejtése, a gazdasági teljesítmény visszafogása, a vagyon külföldre menekítése vagy a sok jogi eljárás. Az mindig jól hangzik, sőt Magyarországon nagyon is indokolt, hogy a gazdagabbak nagyobb részt vállaljanak a közteherviselésből, de ha a kormány ugyanezt az elvet a rezsicsökkentés, a személyi jövedelemadó vagy a társasági adó rendszerében is érvényesítené, az már jóval határozottabb lépés lehetne. Vagyis ha a „gazdag” valóban több adót fizetne, a magasabb jövedelműek pedig kevesebb állami támogatást kapnának, annak a költségvetésre is nagyobb hatása lehetne.

Összességében tehát láthattuk, mit szeretnének a befektetők, csakhogy nekik nincsenek politikai szavazatgyűjtési szempontjaik. Márpedig a Tiszának a pénzügyi hitelesség mellett a politikai hitelességére és a választói népszerűségére is figyelnie kell.