Magyar euró: a Tisza-kormánynak a kecskét és a káposztát is meg kellene mentenie

„Ez sem mindenható eszköz, de gondolkodjunk pozitívan” – mondta az euró bevezetéséről Cselovszki Róbert, az Erste Magyarország vállalati és pénzügyi piacokért felelős vezérigazgató-helyettese a Forbes Money Summit 2026 rendezvényén. Cselovszki az OTP Global Markets igazgatójával, Fazekas Gáborral az euróbevezetés lehetőségeit és kockázatait vitatta meg, míg Virovácz Péter, az ING vezető elemzője és Trippon Mariann, a CIB vezető elemzője a magyar gazdaság kilátásait elemezte.
Kármán András pénzügyminiszter – még a Tisza Párt pénzügyi felelőseként – öt nappal a választás után már arról beszélt: 2030-ig megteremtenék az euró bevezetésének feltételeit. Ehhez Magyarországnak teljesítenie kell az úgynevezett maastrichti kritériumokat: a költségvetési hiányt a GDP 3 százaléka alá kell szorítani, mérsékelni kell az államadósságot és az inflációt, valamint megfelelő kamatszintet kell elérni. Emellett a forintnak legalább két évet kell eltöltenie az ERM II árfolyam-mechanizmusban. Kurali Zoltán, az MNB alelnöke szeptemberben arról beszélt, hogy Magyarország 2029-ben léphetne be az ERM II-be, így az eurót legkorábban 2032-ben vezethetnénk be.
Cselovszki Róbert szerint nemcsak a konkrét időpont számít, már az is sokat jelentene, ha Magyarország olyan helyzetbe kerülne, hogy bármikor csatlakozhatna az euróövezethez. Az euró bevezetése emellett pozitív, szimbolikus üzenetet is hordozna. Fazekas Gábor úgy látja, most évek óta nem tapasztalt lehetőség nyílt a közös európai valuta bevezetésére, ráadásul az elmúlt időszak világpiaci folyamatai miatt Magyarországnak már nem is igazán maradt más választása.
Az euróhoz vezető út egyik legnagyobb kihívása a költségvetési hiány csökkentése lehet. A Pénzügyminisztérium júliusban a korábbi 3,7 százalékról a GDP 7,5 százalékára emelte a 2026-os hiánycélt, miután az Orbán-kormány költségvetésének átvilágítása a tervezettnél jóval nagyobb hiányt tárt fel.
A bejelentés Fazekas Gábort is meglepte, az OTP Global Markets ugyanis valamivel alacsonyabb hiánnyal számolt.
A 7,5 százalék ugyanakkor önmagában rosszabb képet fest a magyar gazdaság helyzetéről, mint amilyen az valójában: a hiány 2029 környékére akár jelentősebb beavatkozás nélkül is 4,3 százalék körüli szintre csökkenhetne.
A költségvetési kiigazításra ettől még szükség van, de ez egyben lehetőséget is teremthet az euróbevezetés felé vezető úton. Cselovszki Róbert felidézte, hogy Magyarország már a 2004-es uniós csatlakozás idején elkötelezte magát az euró bevezetése mellett, a közös valutára azonban azóta sem tért át. Ráadásul a forint megtartásának egyik lehetséges előnyét sem sikerült kihasználni: a nemzeti fizetőeszköz leértékelésével javítani lehetett volna a gazdaság versenyképességét, ezt azonban rendre felülírták a politikai szempontok. Most ismét történelmi lehetőség kínálkozhat az euró bevezetésére.
A befektetők véleménye is megoszlik arról, hogy milyen ütemben kellene csökkenteni a költségvetési hiányt. Fazekas Gábor tapasztalatai alapján egy részük már azzal is elégedett lenne, ha 2027-re 5 százalék környékére mérséklődne a hiány, mások viszont négyessel kezdődő számot várnak. A kiigazításnak ugyanakkor nem kellene egyszerre megtörténnie: Bulgária példája alapján évi 0,5–0,9 százalékpontos csökkentéssel is lehetne haladni. A befektetők számára az is fontos jelzés lenne, ha a kormány 2029-re célul tűzné ki a maastrichti követelményeknek megfelelő 3 százalékos hiányszint elérését.
Jövő héten érkezik a 2027-es költségvetés tervezete, ami Cselovszki szerint nemcsak azért lesz érdekes, mert felvázolja a 2027-es évet, de azt is megmutatja, hogy milyen növekedési pályát vár a kormány, és mit lehet majd eladni a befektetőknek. Április 12., azaz az országgyűlési választás óta pozitív, megelőlegezett bizalmat kapott Magyarország, ami a kamatpályán és a forinton is látszott. Most az kell elhinniük a befektetőknek, hogy Magyarország újra feltalálja magát, és meg tud küzdeni azzal, hogy a gazdaság élénkítéséhez szükséges beruházásokat és fejlesztéseket össze kell egyeztetni a költségvetési hiány csökkentésével.
A legsikeresebb országok azok, amelyek helyzete megengedi, hogy bármikor be tudnák vezetni az eurót. Ha egy ország ilyen helyzetbe tudja hozni magát, az jól működő rendszerre utal. Ha lenne egy hiteles, és mindenki számára érhető és kommunikált keretrendszer, az az egyik legnagyobb előrelépést jelenthetné Magyarországnak az elkövetkező időszakban.
Nem az infláció miatt kell aggódni
Fazekas mindig megmosolyogja, amikor Magyarországon az euróbevezetés inflációs kockázatai miatt aggódnak, miközben az elmúlt években nálunk rendre legalább 1,5 százalékponttal gyorsabban emelkedtek az árak, mint a régiós versenytársainknál. „Ha az euró miatti inflációs nyomás miatt aggódunk, ne tegyük” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az átállás okozhat ugyan átmeneti drágulást, de annak mértéke eltörpül a korábban tapasztalt áremelkedések mellett.
Cselovszki szerint a legnagyobb veszély, hogy a bevezetés kritériumait úgy kell majd teljesítenie Magyarországnak, hogy közben egy beruházásokra váró piacon szerkezetváltást kell végrehajtania – ez a két cél pedig ellentétes egymással.
A helyzetet egy sajátos „magyar csavar” is nehezíti: a vállalatokat terhelő egyes adók a normál adótételek többszörösét teszik ki, ezeket pedig rendezni kellene ahhoz, hogy Magyarországon megfelelően működő piacgazdasági modell alakulhasson ki. Fazekas úgy látja, különösen 2027 lesz „kutya kemény” év, amikor a költségvetési kiigazítás érdekében a gazdasági növekedésből is jelentős áldozatot kell majd hozni.
Cselovszki Róbert arra számít, hogy 2032-re már euróval fizethetünk Magyarországon, míg Fazekas ennél optimistább, és ezt már 2030-ra se zárja ki.
A hatás, amire évek óta vártak
Háromévnyi visszaesés után az ipar is kezd magára találni, a magyar gazdaság élénkülése azonban egyelőre meglehetősen szűk alapokon nyugszik. Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője a rendezvény másik beszélgetésén arra is kitért, hogy a fogyasztás mellett már az ipar is hozzájárul a GDP növekedéséhez, igaz, elsősorban a járműgyártásnak és a számítógép-elektronikai ágazatnak köszönhetően, miközben a beruházásoknál továbbra sem látszik fordulat.
Virovácz Péter, az ING vezető elemzője több okot lát az optimizmusra: a magyar gazdaság öt egymást követő negyedévben tudott bővülni, és a korábbi nagyberuházások közül néhány már megkezdte a termelést, így az ipari teljesítményben is megjelent az a hatás, amelyre évek óta vártak.
Trippon Mariann pozitív fejleménynek tartja, hogy a kormány gyorsan felszabadította a korábban beragadt uniós forrásokat, ezek gazdaságélénkítő hatását azonban nem érdemes túlbecsülni. A helyreállítási alapból (RRF) érkező pénzek jelentős része ugyanis már megvalósult vagy befejezés előtt álló beruházások utólagos finanszírozására szolgál, így elsősorban a költségvetés helyzetét javítja, érdemi növekedési többletet viszont nem hoz. A fokozatosan érkező kohéziós forrásoktól sem vár látványos fordulatot, mert a beruházásokat jelenleg nem elsősorban a pénzhiány, hanem a bizonytalan kereslet és a meglévő kapacitások alacsony kihasználtsága fogja vissza.

Az elmúlt években ugyanis bőven voltak elérhetők akár nulla százalékos kamatozású hitelek, és a vállalatok saját forrásai sem hiányoztak, a beruházások mégis visszaestek. Amíg a gazdasági kilátások nem válnak kiszámíthatóbbá, addig a cégeknek „teljesen mindegy, hogy ingyen van a pénz, vagy piaci alapon, nem fognak beruházásokat masszívan végrehajtani” – fogalmazott Trippon. A kamatcsökkentésnek ugyanakkor Virovácz Péterrel együtt továbbra is lát teret: decemberig mindketten 25, jövőre pedig további 100 bázispontos vágást tartanak elképzelhetőnek.
A jelenlegi magyar államkötvényhozamokban Trippon Mariann szerint már jelentős megelőlegezett befektetői bizalom tükröződik, amelynek megőrzéséhez a kormánynak tartania kell a jövő évi költségvetési vállalásait. Virovácz Péter is a hiánycélnál kedvezőbb eredményre számít, 2027-ben pedig már 5 százalék alá szoríthatónak tartja a deficitet, amit a piaci várakozások miatt szükségesnek is tart.
Ehhez ráadásul nem feltétlenül kellenének klasszikus megszorítások: a felesleges kiadások visszafogásával és az állami költekezés hatékonyabbá tételével 2030-ra akár az euróbevezetéshez szükséges 3 százalék alatti hiány is elérhető lenne.
A befektetők is hasonló ütemű hiánycsökkentésre számítanak, amiben Trippon szerint az euró bevezetéséhez fűződő pénzügyi érdekeik is szerepet játszanak. „A piacnak nyilván ez a szempontja, hiszen arra játszik, hogy itt effektíve legyen euró, hiszen ebből fog sok pénzt keresni a mostani befektetésein” – fogalmazott. A magas költségvetési hiányt ugyanakkor nem lehet tartósan fenntartani, miközben Magyarország hosszú távú növekedési lehetőségeinek javításához jelentős beruházásokra lenne szükség az oktatásban, az egészségügyben és a klímaváltozás hatásainak kezelésében is. Trippon ezzel ugyanarra az ellentmondásra mutatott rá, amelyet korábban Cselovszki Róbert is felvetett: a következő években úgy kellene helyreállítani a költségvetési fegyelmet és teljesíteni az euróbevezetés feltételeit, hogy közben a gazdaság fejlődéséhez nélkülözhetetlen beruházásokra is jusson pénz.
Két korábbi jegybankelnök, ugyanaz a dilemma
Az euró bevezetése után sem érnének véget a magyar gazdaság nehézségei, sőt egy sikeres felzárkózás újabb kihívásokat teremthet. Surányi György volt jegybankelnök arra figyelmeztetett, hogy a gyorsabb gazdasági növekedés magasabb kamatokat igényelhet, miközben az euróövezetben a monetáris politikát már nem a magyar gazdaság igényeihez igazítanák. Az infláció megfékezése így a költségvetési és jövedelempolitikára hárulna.
Surányi a korábbi megszólalókhoz hasonlóan a befektetői bizalom megőrzésének fontosságát is hangsúlyozta, a választás után ugyanis elképesztő mennyiségű tőke áramlott Magyarországra, ami egyszerre jelent lehetőséget és kényszerpályát.
Ha meginog az euróbevezetésbe vetett hit, a pénz ugyanolyan gyorsan távozhat, ahogy érkezett. Ezért kulcsfontosságú egy hiteles költségvetési terv, amelyhez egyes adókedvezmények és támogatások megszüntetésére is szükség lehet.
Bod Péter Ákos – aki korábban ugyancsak a Magyar Nemzeti Bankot vezette – az árrésstop és a rezsicsökkentés kivezetésének politikai nehézségeire hívta fel a figyelmet. „Ha tudjuk, hogy valami nem jó, […] nem ígérjük meg a választás előtt” – fogalmazott. Az árrésstopot például szerinte nem lehet hosszú távon fenntartani, a megszüntetésével viszont nehéz választást nyerni. Az új kormány attól tarthat, hogy az intézkedés kivezetése után megugranak az árak, ahogy a rezsicsökkentés átalakítását is kockázatosnak érezheti, miután a választók tizenkét éven át annak előnyeiről hallottak. Bod szerint ugyanakkor egyáltalán nem biztos, hogy ezek a félelmek megalapozottak, az intézkedések megszüntetése akár a fogyasztóknak is kedvezhetne.
Surányi György szerint a rezsicsökkentés olyan súlyos versenyképességi problémákat és piaci torzulásokat okoz, hogy a jelenlegi rendszerrel nem lehet belépni az euróövezetbe. Az általános ártámogatás helyett célzott segítséget adna a rászorulóknak, mégpedig nem az árak mesterségesen alacsonyan tartásával, hanem közvetlen támogatással. Példaként a korábbi tej- és húsjegyek rendszerét említette: hasonló módon a rezsiköltségekhez is lehetne hozzájárulni, de csak egy szűkebb társadalmi réteg esetében. A támogatás ráadásul nem feltétlenül a fogyasztást finanszírozná, hanem például az energiahatékonyságot javító ablakcserét is segíthetné.