A kormány kitette a pisztolyt az asztalra az építőanyagok piacán

Fontos építőipari szabályozásokra készül a kormány – értesült a Telex egy kiszivárgott előterjesztésből. A dokumentumban foglaltakat kormányülésen még nem tárgyalták, így az (egyelőre legalábbis) nem a tükrözi a hivatalos álláspontot, de ha megvalósul, több lényeges ponton is változhat a helyzet az építőanyagpiacon.

A készülő szabályok zöme 2026. január 1-től léphet hatályba, és az építőipari ellátásbiztonságot és a stratégia építőanyagok helyzetét kezelné. A terv értelmében Nemzeti Építésgazdasági Nyilvántartás (NÉNY) néven egy új építőanyag-adatbázist hozna létre az állam, ahová gyártóknak, kereskedőknek, kivitelezőknek kell adatot szolgáltatniuk.

Rákérdeztünk a tervekre az Építési és Közlekedési Minisztériumnál (ÉKM), a minisztérium szerint mindez valójában nem akkora újdonság. A magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény ugyanis egy már elfogadott szabályozás. Ez tehát a szabályozási alap, ami jelenleg „köröztetés” alatt van, az ennek a törvénynek a végrehajtási rendelete.

Ugyanakkor a külföldi cégek attól tartanak, hogy az állam ismét nekifut a stratégiai építési anyagok mindenféle egyéb szabályozásának, kiviteli tilalmat, állami elővásárlási jogokat vezetne be,

amelyek magukra az anyagokra, de bizonyos esetekben a stratégiai anyagot gyártó gyárakra is vonatkoznak. Az ÉKM sem cáfolja, hogy a végrehajtási rendeletbe ilyenek is bekerülhetnek, de azt nagyon határozottan írta a tárca, hogy bár már ma is vannak ilyen szabályok, az állami elővásárlási és vételi jog gyakorlására a mai napig nem került sor.

Mások azonban úgy fogalmaztak, hogy olyan ez, mint a pisztoly a színpadi kellékek között: lehet, hogy már lement két felvonás, és még nem használta senki a pisztolyt, de ha egyszer ott van, akkor valamilyen célja biztosan van. A végrehajtási rendelet leendő tartalma ezért igenis izgatja a kedélyeket. Viszont a nagyobb cementipari, cserépgyártó, vagy sóderes cégek nemzetközi lobbiereje is komoly, ezt akár be is vethetik. Mindenesetre hamarosan kiderül, elhasalnak, vagy életbe lépnek a hozzánk is eljutott végrehajtási rendeletterv kritikus pontjai.

Adatgyűjtés vagy korlátozás?

A terv egyaránt szabályozná a már említett nagy adatbázist, illetve az említett speciális állami jogokat is. A NÉNY, illetve a részletszabályokat megfogalmazó, vicces nevű NÉNYÜSZ, a Nemzeti Építésgazdasági Nyilvántartás Üzemeltetési Szabályzata a cégek oldaláról egy nagy-nagy dokumentációs teher, az állam oldaláról pedig egy mindent tudó adatbázis.

Mint hallottuk, a fő cél egy olyan rendszer, amelyben a kormány a különféle kritikus építési alapanyagokról mindenféle adatot begyűjt és egy központi adatbázisban kezel. Adatokat az alapanyagok hazai termeléséről, áráról, műszaki adatairól, gyártókról, kivitelezőkről, kereskedőkről. Mindez vélhetően majd több milliárd forintos informatikai beruházást igényel.

Ha végül a jelenlegi anyag szerint fogadják el a rendeletet, az adatszolgáltatásra kötelezettek sokszor olyan adatokat lennének kénytelenek megadni, ami nem életszerű, például a hazai gyárak kötelesek a stratégiai jelentőségű építési anyagaikról előre tervezett kapacitási és termelési adatokat megadni. Mindezt ráadásul előzetesen kellene szolgáltatni, ami azok szerint, akik ismerik egy ilyen gyár működését, elég irracionális kérés, hiszen a termelési döntések folyamatosan változnak a piaci megrendelések és a környezeti paraméterek nyomán.

Mindez persze ma még csak terv, de úgy tudjuk, hogy az érintettek szerint az igazán üzletellenes elemek az állam mindenféle kivitelkorlátozó, illetve elővásárlási jogaiban jelennének meg.

A végrehajtási rendelet ezeknek a jogoknak a pontos menetét és a jogosult döntéshozókat is nevesíti. A Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium ugyanakkor jelezte, hogy a jelenleg érvényes szabályok szerint az építésgazdaságért felelős miniszter a stratégiai jelentőségű építési anyag kivitelét az ellátásbiztonság garantálásához feltétlenül szükséges időtartamra, de legfeljebb egy évre megtilthatja. Emellett bizonyos feltételek mellett a magyar államnak a stratégiai építési anyagokra elővásárlási joga is van, amelyet szintén Lázár János gyakorol.

Háttérbeszélgetéseken nekünk azt jelezték az állam álláspontját képviselők, hogy ezt ne úgy képzeljük el, hogy az állam folyamatosan téglavásárlási szerződésekbe akar beavatkozni, hanem arról van szó, hogy amikor nagyon kiélezett helyzet van, akkor legyen jogi eszköze fellépni.

Maga a már hatályos új építészeti törvény erről ezt mondja, hogy az elővásárlási jog a jogszabályban meghatározott esetekben és feltételekkel állhat fenn. Ezek alatt ilyenekre kell gondolni:

• Kihirdetett veszélyhelyzet, vagy olyan helyzet, amely emberek életét, egészségét, anyagi értékeit, a lakosság alapvető ellátását, a természeti környezetet, a természeti értékeket olyan módon vagy mértékben veszélyezteti, károsítja, és a kár megelőzése, elhárítása vagy a következmények felszámolása elengedhetetlen.
• Az építési anyag árszintje a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett inflációs ráta másfélszeresét meghaladóan nő és
• a stratégiai jelentőségű építési anyagok vonatkozásában nagymértékű hiány áll elő.
• Ezekben a pontokban fennálló helyzetben a legalább 20 százalékos piaci részesedéssel rendelkező gyártó leállítja a termelést,
• vagy egy külföldi gyártónak 60 százalékot meghaladó piaci túlsúlya lesz egy adott építési anyag előállításában.

Ilyen helyzetekben – a végrehajtási rendelet jelen verziója szerint – amikor valaki szerződik egy fontos alapanyag exportjáról, akkor egy hónapig az állam még eldöntheti, hogy azt inkább ő maga veszi meg. Nyilván a Magyarországon csak átutazó anyagokra ez nem igaz, de az itt kitermelt és az itt gyártott anyagokra igen. Itt az a kérdés, hogy a permanens magyar veszélyhelyzet már okot adhat-e az elővásárlásra. Mert, ha igen, akkor nem igazán életszerű az, hogy a magyar cégek a jövőben úgy kereskednek, hogy a szerződéseik után még malmoznak egy hónapot, hogy tényleg eladhatják-e a terméket, vagy azt kéri az állam.

Ám ennél is rosszabbul hangzik elsőre, hogy a megismert dokumentumokból úgy tűnik, mintha az államnak magukra a gyártóegységekre is elővásárlási joga lenne.

Vagyis amennyiben a stratégiai jelentőségű építési anyagot gyártó létesítményeket a tulajdonosa el szeretné adni, azt előbb az államnak is fel kell kínálni.

Láttunk már ilyet sok ágazatban, ez általában egyenes út az érintett cégek leértékelődéséhez. Elsőre ez talán nem evidens, hiszen az állam ilyenkor azzal érvelhet, hogy semmiféle hátrány nem éri a cégeket; amennyiben egy külföldi cég megvenne egy magyar cserépgyártót, az eladó nem járhat rosszul, hiszen vagy eladja az eredeti érdeklődőnek, vagy az állam veszi meg ugyanennyiért. Ez azonban nem pont így működik. Egy vevőjelölt nem szívesen világít át egy céget és költ ügyvédekre, tanácsadókra, ha benne van a pakliban, hogy végül mindezt hiába tette, így aztán szűkül a potenciális érdeklődők köre, ami lenyomja az árat.

Ne legyen megint dráma a piacon

Ezek tehát a kritikák, de a szabályozási munkáról igyekeztünk azoktól is részleteket megtudni, akik részt vettek abban. Úgy tudjuk, hogy a minisztérium a társtárcák mellett pár magyar entitásokat tömörítő, érdemi szakmaisággal is rendelkező szervezettel, így az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségével (ÉVOSZ), a Magyar Mérnöki Kamarával, a Magyar Építész Kamarával és az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs (ÉMI) Nonprofit Kft.-vel egy ideje már egyeztetett. Ugyanakkor vannak a szakmában olyan tömörülések, ahol a külföldi hátterű építőanyagosok is jelen vannak, ők kimaradtak az egyeztetésekből. Ilyen a MÉASZ (Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség), de vannak szakáganként kisebb szövetségek is (festékesek, hőszigetelők, téglások, cementesek, betonosok, meszesek), akik szintén kimaradtak. Azok szerint, akik pártolják az egész reformot,

Lázár Jánosék lendülete arról szól, hogy a világjárvány után tapasztalható nagy építőanyaghiány és drágulás ne ismétlődhessen meg, az államot és általában a piaci megrendelőket is védjék szabályok.

Emlékezhetünk, volt egy időszak, amikor Nagy Márton jelenlegi nemzetgazdasági miniszter már nem volt MNB-alelnök, még nem volt miniszter, de miniszterelnöki tanácsadóként megkapta az építőanyagpiaci anomáliák kezelésének feladatát. Volt olyan, aki beszélgetéseink során ezt úgy emlegette nekünk, hogy a munka igazából „a karvalytőke megregulázása” volt, Nagy Márton pedig szokásához híven azonnal akcióba is lépett.

Az alapprobléma az volt, hogy kaotikus helyzet, magas árak alakultak ki az anyagok piacán. Az építőipari cégek azzal védekeztek, hogy ők nem tehetnek semmiről, a járvány után a gazdaságok hirtelen újraindultak, több országban indult lakhatást, lakásfelújításokat támogató program. Ugyanakkor a kínálat, az ellátási láncok akadoztak. Bizonyos termékek kínálatát az egészségügyi megrendelések is elszívták (a maszk fontosabb volt, mint a szigetelőanyag), illetve volt egy óriási tűz a BASF ludwigshafeni vegyi üzemében, a világ egyik legfontosabb hajózási útvonalát, a Szuezi-csatornát egy elakadt hajó eltorlaszolta, Kanada pedig összeveszett az Egyesült Államokkal, ezért a faanyagokat az USA kereslete valósággal kiszívta Európából.

A kormány és a szakma egy része ettől függetlenül de úgy vélte, hogy a nemzetközi trendektől független, hazai termelésű sóder, tégla, cement, gipszkarton is indokolatlanul drágult. A kormány emiatt nagyon bepipult, több célzott szabályt is megfogalmazott például a cementesek és a kerámia építőanyagosok ellen, ez részben árbefagyasztást, részben brutális bányajáradékot jelentett. Felmerültek emellett exportengedélyeztetési, anyag-elővásárlási szabályok is: kimondva-kimondatlanul olyan nagy gyártók voltak a fókuszban, mint a Heidelberg, a Wienerberger, a Lasselsberger (Zalakerámia) és a Creaton.

A hivatalosan nem kommunikált, de a Telexnek is megfogalmazott vád az volt, hogy ezek a cégek úgy visznek el hatalmas profitokat a magyar földből kivett anyagok feldolgozásával, hogy valójában monopolisztikus, oligopolisztikus helyzetüket használják ki az állammal és minden más vevővel szemben. A cégek ezt természetesen vitatták, nemzetközi trendekről beszéltek, illetve arról, hogy a regulációnak nem is lehet más a hatása, mint gyárleállás, a nagyobb importigény, a piac megzavarása. Az első regulációs lendület után volt némi szünet, és most mintha ugyanezek az elemek bukkannának fel a tervekben.

Legyen elég információ!

A szabályozás támogatói szerint ugyanakkor elemi érdeke a magyar adófizetőknek, hogy a kormány lásson tisztában a nyilvántartási rendszerrel. Mint hallottuk, ez jobb elképzelés, mint a korábban felmerült „nemzeti tüzép”, vagyis a központi (állami) építőanyag-kereskedő, mert az pont magyar cégeket, hazai építőanyag-kereskedőket váltott volna le, ehelyett pedig érdemes a nagyobb, külföldi cégeket megfogni.

Az építőanyag-gyártók ugyanis tényleg jellemzően nagy külföldi cégek, csak pár életképes magyar anyaggyártó van a piacon, ilyen például a Bayer Construct, a Masterplast, a Terrán, a Barabás Téglakő.

A pozitív véleményeket megfogalmazók szerint Lázárék talán még a NER-közeli építőipari cégeket is szeretnék ezzel a nyilvántartással valamelyest megfogni, legyenek transzparensebbek az anyagárak, ne lehessen dupla annyiért beszámolni valamit, mint amennyiért a gyártó adta.

Igaz, arról is hallottunk, hogy a neres cégek ügyesebben csinálják, mint a külföldiek, nem az Optenből is kibogarászható módon mutatnak ki 40 százalékos, arcpirító nyereségeket, a profitokat jobban elrejtik, például az alvállalkozóknál. Mindenesetre, mint hallottuk,

a kormány nem akar a például a Paks II.-nél olyan helyzetbe kerülni, hogy nagyon megkopasztják, különösen most, hogy a projekt érdemben drágulhat majd.

Pisztoly a kellékek között

Emellett azt az érvet is hallottuk, hogy a regiszter segítheti az „egészséges” protekcionizmust is, védi a magyarokat a külföldiektől. Ebben az érvrendszerben a kormány nem akar majd valóban anyagokat és cégeket átvenni, ez csak a sakkban tartás eszköze, hogy mindenki legyen együttműködő. Ugyanakkor a külföldiek valóban attól félnek, hogy arra is lehet használni, hogy bizonyos feltételeknél az állam jogosult legyen megvenni a multik gyárait, ezért a külföldiek Brüsszelben is lobbiznak a szabályok ellen.

Mint idéztük már, volt, aki a színházi pisztolyos példát említette. Lehet, hogy volt már olyan színdarab a világtörténelemben, amelyben volt a színpadi kellékek között egy fegyver, amelyik aztán nem sült el, de általában, ha ott van a pisztoly, akkor azt valaki használni is fogja. Vagyis az állam aligha dolgoz ki olyan részletes elővásárlási szabályokat, amelyeknek amúgy nincs gyakorlati haszna.

Ebből a szempontból előzmények sem megnyugtatóak Magyarországon, vagyis nyilván joggal feltételezhető mindenféle rossz szándék. Olyan esetekre is emlékezhetünk, mint amikor az osztrák VIG egy ideig nem vehette meg az Aegon magyarországi biztosítóját, mert hirtelen nemzetbiztonsági aggály merült fel a régió legnagyobb, tőzsdén jegyzett és Magyarországon is régóta dolgozó biztosítójával szemben.

Hallottunk azért olyan véleményeket is, hogy a magyar kormány nem lenne elég erős ahhoz, hogy olyan globális cégekkel kekeckedjen, amelyek sokkal nehezebb szabályozói környezetben, Dél-Amerikában, Afrikában is működtetnek gyárakat.

Senki nem gondolhatja reálisan, hogy a magyar kormány sokáig el tudna menni olyan cégek ellenében, amelyek mögött ott van valahol a német vagy a svájci állam. Ehhez a magyar kormány súlytalan, ha ilyen elővásárlási harcba bonyolódna, vélhetően a nemzetközi jogi fórumokon elbukna és rengeteget fizetne. Igaz, sokszor ezek később a borítékolhatóan érkező jogi következmények sem állítják meg a kormányt: gondolhatunk a francia cafeteriacégek kiebrudálására, vagy legutóbb a Ryanair megbüntetésére.