Kigyulladt egy Rajna-parti vegyi üzem, és ettől itthon is drágább lehet a lakásfelújítás

Legfontosabb

2021. április 5. – 13:30

Kigyulladt egy Rajna-parti vegyi üzem, és ettől itthon is drágább lehet a lakásfelújítás
A BASF vegyipari vállalat 2021. február 24-én – Fotó: Uwe Anspach / dpa / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Március elején a BASF ludwigshafeni vegyi üzemében tűz üt ki, illetve nagyobb mennyiségű vegyi anyag ömlik a Rajnába. Március végén az építőipari alapanyagok magyarországi gyártóinak érdekképviselete a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz fordul segítségért új piaci források feltérképezése és bevonása miatt, mivel az újlakás-építési és felújítási piacot is komolyan érintheti a hiány.

Hogyan lehet, hogy egy németországi vegyi üzemben kiütött tűz megdrágíthat egy magyarországi lakásfelújítást?

Körülbelül egy hete került fel egy videó az Építő Közösség YouTube-csatornájára, amelyben a folyamatot a pillangó-effektushoz hasonlítják.

Gyártás: beszállítói vis maiorok

A fent említett videóban Piros Attilával, az építőipari anyagok gyártásával foglalkozó Saint-Gobain vállalatcsoport magyarországi vezérigazgatójával beszélgettek a témáról. Piros azzal kezdte, hogy a németországi vegyi üzemben keletkezett tűz egy olyan pillanatban jött, ami előtt a cég lengyelországi üzemét karbantartás miatt éppen leállították. Emiatt a meglévő raktárkészletek eleve elkezdtek leürülni, ám a gyártó úgy gondolta, a többi üzemben előállítja a megfelelő mennyiséget. Na, ekkor jött a tűz Németországban.

A BASF az egyik legmeghatározóbb szereplő ezen az alapanyaggyártó piacon, akik az év első két hónapjában a rendelteknek megfelelően szállították még az alapanyagokat, majd március elején jött a baleset, ami miatt az adalékanyagok gyártását leállította a vállalat. Piros Attila azt mondja, nekik gyakorlatilag az összes rendelt alapanyaggal kapcsolatban ellátási problémájuk lesz, ráadásul a cégük elmúlt évekbeli fejlesztései mind ezekre az alapanyagokra alapultak.

A raktárkészletek eleve alacsony szinten voltak, jött a kapacitáskiesés a baleset miatt, és gyakorlatilag szinte eltűnt az alapanyag a piacról – mondta Piros. Hozzátette, hogy 2020-at 100%-nak véve 2021-re 140%-kal terveztek a gyártást tekintve, így is adták le a rendeléseiket. Mivel, mint mondta, a kedvező gazdasági folyamatok és a kormányzati támogatási program azt vetítette előre, hogy ez egy jól működő, növekvő piac lesz. Ezzel szemben a tavalyi mennyiség 40%-a fog rendelkezésre állni a baleset miatt.

Hogy érthető legyen, miért befolyásolja az építőipart ilyen mértékben ez a kiesés, sorra is veszi, milyen anyagokról van szó: színező vakolatok, hőszigetelő rendszerek fedővakolata, a házak külső vakolata, műgyanta padlók alapanyaga, egyszerű cementes vakolat.

Mindez pedig azzal esik egy időbe, hogy – ahogy mi is megírtuk – indul a lakásfelújítási boom.

Magyarország lakosságát megmozgatta az akár 3 millió forint „ingyenpénz”. Akinek esetleg nincsen meg a szükséges önereje, előfinanszírozási képessége, az ráadásul már 6 millió forintos, tíz évre szóló, legfeljebb évi 3 százalékos kamattal kínált hitelt is tud ehhez igényelni. A hazai építőiparban a rendelésállomány az év elejétől nagyon meglódult, májustól már igazi roham várható. Korábbi cikkünkben azt írtuk, a dömping miatt az építőanyag-piacon is előfordulhatnak elakadások, hiányok, drágulások, amelyek részben összefüggnek a globális acélhiánnyal és a műanyagpiac óriási árugrásával.

Na, ehhez jött hozzá márciusban az egyik legnagyobb, alapanyagot szállító vegyiüzem leállása.

Piros Attila a fent említett videóban elmondta, hogy az ő vállalatuk három nagy alapanyag-beszállítója már vis maiort jelentett, de több beszállító is szállításokat korlátoz, kvótákat határoz meg. Megpróbáltak körülnézni a világban, honnan tudnák pótolni az alapanyagokat, de például ázsiai gyártók esetében olyan alapanyagokkal találkoztak, amik nem illeszthetők be a saját gyártási technológiájukba. „Komoly fejlesztéseknek kéne megjelenniük a mi termékeinkben.”

Szakember dolgozik egy családi házban – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Szakember dolgozik egy családi házban – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Az alapanyag-ellátás hiánya be fog gyűrűzni az árakba

– mondta Piros, és hozzátette:

Nem irigylem a most felújítókat, a most vásárlókat, hiszen eleve van egy boom a piacon, amikor azzal találkoznak, hogy az eddigi anyagi elképzeléseik a felújításról már nem ott állnak, amit eredetileg elgondoltak. Ez jön egyrészt a kivitelezői árakból, jön az importtermék áremelkedéséből az árfolyam miatt és jön egy nagyon komoly alapanyaghiányból, ami arról szól, lesz-e egyáltalán elérhető termék.”

Lesznek, akik még szerencsések, akik hozzájutnak az építkezési alapanyagokhoz, és lesz, aki már nem tud olyan széles választékból választani, és sokkal többet kell várnia az alapanyagra a korábbinál, mondta még.

A Magyar Építőanyag- és Építési Termék Szövetség körülbelül egy hete a közleményében azt írta, „a BASF üzemében történt tűzeset jelentősen érinti a homlokzati hőszigetelő vakolatrendszerek, festékek és színezőanyagok hazai gyártását. A kulcsfontosságú vegyipari összetevők csak töredék mennyiségben és sokkal drágábban juthatnak el a hazai építőkémiai termékek gyártóihoz is.” A hazai gyártók persze megpróbálnak új vegyipari beszállítókat felkutatni, de a szervezet a Külgazdasági és Külügyminisztérium segítségét is kéri ebben, hogy

„e nyersanyag-piaci hatások minél rövidebb ideig jelentkezzenek az újlakás-építési és felújítási piacon”.

De hozzáteszik, hogy a helyzetet az is nehezíti, hogy „a kínai gazdaságnak a Covid–19 járványhelyzetet követő erőteljes újraindulása jelentős elszívó hatást gyakorol Európa teljes nyersanyag- és alapanyagipari piacaira, amely önmagában is kapacitásszűkét és árfelhajtó hatást váltott ki”.

Eladás: Már érezhető a hatás

A lánc következő állomása az építőiparban használt anyagok kereskedelme. Wiesinger Raimund, a Magyar Építőanyag Kereskedelmi Egyesület elnöke a Telexnek elmondta, a kereskedelmi oldal már elkezdte érezni a hatásokat: a műanyagipari alapanyagok ára felment az emelkedő kereslet és a csökkenő kínálat miatt, ami a termékek árában jelentkezik, a polisztiroloknál például már látható. Hozzátette, a további áremelkedések sincsenek kizárva.

Felújítás egy budapesti ház homlokzatán 2020 szeptemberében – Fotó: Rostás Bianka / Telex
Felújítás egy budapesti ház homlokzatán 2020 szeptemberében – Fotó: Rostás Bianka / Telex

De már a szállítási határidők kitolódása is jelzi a kereskedőknek, hogy nehezebb időszak következik, fogalmazott. Hozzátette, hogy szerinte az árak visszarendeződése akár már nyáron megkezdődhet, ahogy a piac helyreáll. Mindenesetre érdemes előre gondolkodni, és megrendelni jó előre a tervezhető projektekhez az anyagokat minél hamarabb.

Az olyan üzemek, mint amilyen a BASF ludwigshafeni vegyi üzeme, nem csak az építőipart, hanem más iparágakat is kiszolgálnak alapanyaggal. Olyan iparágakat is, amelyek az építőiparral ellentétben érezhetően lecsökkent kereslet mellett működtek az elmúlt időszakban. Wiesinger szerint a tavaszi-nyári újranyitással viszont hirtelen sokkal nagyobb lett a kereslet az üzemben előállított alapanyagokra, és emellett az ellátási lánc minden pontján megindult a készletek felépítése is. Ez a hirtelen keresletnövekedés eleve készlethiányokat okoz, és erre jött rá a tűzeset miatti leállás.

Kivitelezés: érdemes előre tervezni

Ahol egyelőre még nem érezni annyira közvetlenül a hatásokat, az a kivitelezői oldal. Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Telexnek elmondta, a kivitelezők többségének egyelőre nincsenek információik arról, hogy ez az üzemi kiesés milyen nehézségeket okoz az építő-alapanyagoknál.

A lakosság, illetve a nekik dolgozó mikro- és kisvállalkozások építőanyag-kereskedőkön keresztül szerzik be az alapanyagokat, a kérdés, hogy a kereskedők találnak-e alternatív beszerzési megoldásokat, illetve, hogyan alakulnak a nagy kereskedelmi láncok árai.

Az igazi hatás szerinte az év második felében fog megjelenni. Hozzátette, a folyamatban lévő, fix árral leszerződött nagyobb munkáknál okozhat problémát, ha nem tudják továbbhárítani az anyagok áremelkedéséből következő veszteséget – míg az újonnan kötött szerződéseknél értelemszerűen már bele lehet kalkulálni.

A BASF kérdésünkre azt írta, a március 3-i szivárgás és tűz az üzem leállását eredményezte. A tűz által érintett üzemrészeket jelenleg is javítják, a munka több hetet vehet igénybe. Az üzem érintetlen részeit pedig azóta részben már újraindították. A ludwigshafeni üzemben visszaeső termelés miatt az ügyfelek ellátásában lehetnek problémák, de a cég mindent megtesz, hogy minimalizálja ezeket, és az ügyfeleket folyamatosan tájékoztatják a termékek elérhetőségéről, írják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!